A családon belüli gyerekrablás nem áll meg a határoknál – évek is eltelhetnek, mire a kicsik találkozhatnak a másik szülővel
Jellemzően kik keresik önöket?
Bennünket általában az a szülő keres meg, akitől a párja elvitte a gyerekeket, de volt már példa arra is, hogy az a szülő kér segítséget, akinél jogellenesen voltak a gyerekek, de nem látott biztonságos, a gyerekek érdekeit szolgáló, ám jogszerű megoldást a folytatásra. A szülők mellett nagyszülőktől, más közeli rokontól is érkezett már aggódó telefon családon belüli gyermekrablás miatt. Tavaly 12, tavalyelőtt 10 esetben érkezett a 116 000-s anonim segélyvonalon segítségkérés. Évi 25-30 olyan esetünk is van, ahol a válás-különélés jogi kérdései merülnek fel, vagy jogtalanság történt a gyerekek elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban.
Mit tanácsolnak, hogyan kell eljárni az ilyen esetekben?
A mi eszközünk a segítő beszélgetés, a figyelmes meghallgatás. Nem ítélkezünk, alkalmat kínálunk, hogy bárki elmondhassa és egyben átgondolhassa a történteket. Érzelmi támogatást adunk ezekben a nagyon aggasztó, megterhelő vagy veszteségekkel teli helyzetekben. A segítő kérdésekkel egyben esélyt is adunk a krízisben lévő szülő érthető módon beszűkült tudatállapotának tágítására, a higgadtabb megoldás keresésére. A mi kliensünk mindig az érintett gyerek. Bár a konkrét megkeresőt empatikusan kezeljük, a cél a gyermekek érdekeinek képviselete.
Vannak különleges jogosítványaik?
A civil szervezet nem hatóság, így ilyenek nincsenek. Az érzelmi támogatáson túl annyit tehetünk, hogy együtt gondolkodunk a szülővel, valamint információt adunk a lehetőségeiről. Ha a hívó anonim kíván maradni, akkor csak erre van módunk, ha megad adatokat, akkor persze a család- és gyermekjóléti szolgálaton keresztül tudunk személyes segítséget keresni a családnak.
Mennyire hatásos az állam által működtetett ellátórendszer a gyermekrablási eseteknél?
Nehéz hatásról, hatékonyságról beszélni, s ez nem feltétlenül az állami ellátórendszer hibája. Ha egy szülő a közös gyerekekkel el akar tűnni, akkor sok esetben meg is tudja tenni. A családon belüli gyerekrablás nem áll meg a határoknál, gyakran jogellenesen külföldre viszik a gyermeket, így akár évek is eltelhetnek, mire a kicsik találkozhatnak a másik szülővel. Ezekkel az esetekkel hazánkban a központi hatóság foglalkozik. Az eltűnések nagyon ritkán történnek váratlanul, sokszor ez kínál esélyt a bántalmazások előli menekülésre, vagy így vetnek véget egy régóta rosszul működő kapcsolatnak. Miután a Kék Vonal munkatársai ezt már tíz éve felismerték, kiadványt készítettünk a gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek. Sok tragikus esetet meg lehetne előzni, ha a jelzőrendszer tagjai – a védőnő, a pedagógus, a rendőr és a gyermekjóléti alapellátásban dolgozó családsegítő – megfelelő érzékenységgel és naprakész információkkal végezhetnék a dolgukat.
Ön szerint megfelelően működik az állami rendszer? Milyen szerepük lehet a civil szervezeteknek?
Véleményem szerint az egész gyermekvédelmi rendszer megerősítésre szorul. Elsősorban jól képzett, anyagilag megbecsült szakemberektől lehet valós változást remélni. A civil szférára sokkal jobban lehetne támaszkodni, ha felvállalnák az érzékenyítő tréningek, a továbbképzések, az esetmegbeszélő szakmaközi találkozások szervezését, de ezekhez a feladatokhoz pályázható forrást is kellene rendelni.
Milyen arányban végződnek szerencsésen a gyermekrablásos esetek?
Nehéz kérdés. Kinek az olvasatában szerencsés egy befejezés? Sokszor még azt is nehéz megállapítani, hogy mi lenne a gyermek érdeke. Tapasztalataink szerint akkor van esély egy mindenkinek elfogadható megoldásra, ha a szülők még időben megpróbálják rendezni a helyzetüket. Ha a gyerek tússzá válik, vagy marakodás tárgyává, akkor garantáltan sérüléseket szenved a feje felett dúló harcokban.
