Gáspár Evelin diplomával és két nyelvvizsgával sem kap állást, szerinte azért, mert cigány

2019. július 8. 12:55 - szerző: 168 Óra

Gás­pár Gőző lánya, Eve­lin hiába szer­zett pénz­ügyi dip­lo­mát és tett fel­ső­fo­kú vizs­gát két ide­gen nyelv­ből, az ál­lás­in­ter­jú­kon rendre szóba sem áll­nak vele. Gúnyos pillantásokat és megjegyzéseket bőven kap, csak éppen állást nem.

– Tudom, hogy ott van a nevem előtt a cigány, a celeb és már az adócsaló jelző is, mert ezt is a családomra aggatták. 

Mindezeknek köszönhetően hiába próbáltam normális munkát találni, egyszerűen semmibe vesznek" – kesergett a Ripostnak a fiatal nő.  Mint elmondta, az egyik cégnél volt olyan személyzetis, aki csak azért hívta be, hogy kinevethesse. Legutóbb egy delikáteszbe jelentkezett, de annak ellenére sem kezdhetett el dolgozni, hogy aláírt szerződése volt, pedig már a betanulási időszakon is túl volt.