Fideszes belharcoktól függ a jövőnk?
Meghökkentő kijelentések hangoztak el a napokban a paksi beruházásról, jeleként annak, hogy a projekt kapcsán már , de a kormányzaton belül is heves vita folyik. Ennek nyomán biztosnak látszik, hogy a bővítés az eredeti elképzelés szerint nem valósulhat meg.
Az elmúlt napok fejleményei azt mutatják, hogy egyre nagyobb a zavar Paks II kapcsán, a kormány már nem csupán Brüsszellel, de saját magán belül is csatázik az ügyben. A belharc hozadéka, hogy megkérdőjeleződnek a korábban kőbe vésettnek látszott kormányzati érvek és tervek, és ennek nyomán egyre valószínűtlenebb, hogy a beruházás az oroszokkal kötött eredeti szerződés alapján valósuljon meg.
Ennek legnagyobb külső akadálya továbbra is a két uniós vizsgálat, amely a versenyeztetés elmaradása, valamint a tiltott állami támogatás gyanúja miatt folyik. A tárgyalásokat magyar részről vezető Lázár János minden erővel igyekszik bagatellizálni az ellentéteket, és hétről hétre bejelenti, hogy roppant közeli a megállapodás, amit aztán a brüsszeli illetékesek cáfolnak. A legutóbbi, pénteki kör után a kancelláriaminiszter ennél kicsivel tovább ment, konkretizálva, hogy ezen a héten nekünk kell javaslatot tennünk a megoldásra, amit aztán megvitathatnak.
Valójában tehát nyoma sincs megegyezésnek, sőt Lázár kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy az állami támogatás ügyében nem enged Brüsszel. Arról beszélt ugyanis, hogy a 10 milliárd eurós orosz hitelt jó lenne kedvezőbb piaci hitellel kiváltani, hogy a kamatok ne terheljék meg annyira a beruházást. Ez igencsak meghökkentő fejlemény több szempontból is. Kezdettől azt hangoztatták, milyen rendkívül kedvezőek a kölcsön feltételei, holott erről szó sincs: a 30 éves hitelt türelmi idő után 21 éven át kell törlesztenünk, átlagosan 4,5 százalékos kamattal, még akkor is, ha Paks II nem épül meg időre. Most Lázár gyakorlatilag beismerte, hogy ez túl drága.
Ennél is meglepőbb, hogy végre kiderült a közvélemény számára, hogy a kormányzati megtérülési kalkulációkba nem vették be a kamatterhet! Gyors számítás alapján ez annyit jelent, hogy mintegy 8 milliárd eurónyi költséget figyelmen kívül hagytak, részben így próbálva bizonyítani a beruházás megtérülését. Érthetetlen, miért hitték Orbánék, hogy ezt az EU elfogadja. Úgy tűnik, a brüsszeli biztos kérése az volt, hogy készítsenek új kalkulációt, amely a kamatokkal is számol, erre reagált Lázár azzal, hogy esetleg előtörlesztjük az orosz hitelt és új kölcsönt veszünk fel a piacról.
Ez azonban nem olyan egyszerű. Egyrészt nem látni pontosan az előtörlesztés feltételeit, mekkora egyszeri terhet jelentene, másrészt rendkívül nehéz lenne hasonló nagyságrendű és futamidejű piaci hitelt találni. Valószínűbb megoldásnak tűnik hosszútávú kötvények többszöri kibocsátása, de azokhoz is vevőket kell találni. Arról nem is beszélve, hogy azok kamata is 3 százalék felett lenne, ami jelentősen csökkentené ugyan a kamatköltséget, viszont még így is magas, sok milliárd eurónyi lenne. Mindezek alapján Lázár ötlete nem látszik túl végiggondoltnak.
Ha netán sikerülne is Brüsszel számára elfogadható megoldást kidolgozni hitelügyben, még mindig marad a megtérülési kalkuláció másik Achilles-sarka, a várható áramár. Itt kapott most mélyütést a kormány váratlan helyről, az MVM részéről. Az állami mamutcég vezére a napokban azt fejtegette, hogy hazai és külföldi szakértők prognózisai szerint irreális a kormány által lobogtatott Rotschild-tanulmány állítása arról, hogy 20 év múlva megawattonként 65 euró körül lesz az európai áramár. Ezzel szemben az várható, hogy a jelenlegi 30 eurós ár is csökkenni fog, tekintettel a megújuló források térnyerésére és a világpiaci kínálati folyamatokra.
Ebből egyenesen következik, hogy nincs szükség a paksi beruházásra, hanem inkább az energetikai trendekhez kellene rugalmasan alkalmazkodni a jövőben. Ezt már sokszor megírtuk, de felettébb meglepő, hogy már az az MVM is így véli, amely eddig teljes mellszélességgel az atomerőmű bővítése mellett volt. A pálfordulás azért is megdöbbentő, mert az idézett szakértői vélemények eddig is rendelkezésre álltak, és kizárt, hogy az MVM vezetése ne ismerte volna őket. Mindeddig azonban negligálták azokat, most viszont hirtelen előhúzták a kalapból.
A váratlan megvilágosodás hátterében jellemző módon nem a leküzdhetetlen igazmondási vágy, hanem az MVM és minisztériuma, valamint Lázár János közötti pozícióharc áll. (Nem véletlen, hogy az MVM éppen ma közleményben jelezte, hogy szó sincs szembemenésről, elkötelezettek az atomenergia mellett.) A nagy központosítás jegyében a paksi projektet áttették a miniszterelnökséghez, és annak egyre mindenhatóbb miniszteréhez. Az NFM-nek és az MVM-nek ez nagyon nem tetszett, és olaj a tűzre, hogy Lázárék az egész lakossági energiaellátást is maguk alá akarják gyűrni. Az egyik legkomolyabb ütközési pont az Elmű és a REWE kivásárlása a hazai piacról, ezeket mindkét fél meg akarja szerezni.
Paks II és az egyetemes áramszolgáltatás tehát fideszes érdekcsoportok harcának játékterévé vált, ahol maga Orbán Viktor fog győztest hirdetni, méghozzá a saját aktuális hatalmi érdekei alapján: sajnos így dőlnek el manapság nálunk a jövőnket évtizedekre meghatározó, stratégiai fontosságú kérdések. Ehhez képest bagatell kérdés, mi az ország, a lakosság érdeke, az, hogy az unokáink is nyögni fogják majd a mostani döntések súlyos következményeit.
