Orbán Viktor befejezte a fideszes választókerületi elnökök meghallgatását, 15-20 helyi vezetőt válthatnak le

2020. január 22. 11:05 - szerző: 168 Óra

Véget ért a választókerületi elnökök meghallgatása a Fideszben, Orbán Viktor miniszterelnök befejezte a meghallgatásukat – tudta meg a Népszava.

A tavaly október 13-i helyhatósági választások eredményét értékelő beszélgetések múlt héten hétfőn kezdődtek, a lap egy forrása szerint a kormányfő napi nyolc-kilenc órában fogadta a választókerületi elnököket. Ha így történt, akkor egy-egy „beidézettre” nagyjából fél óra jutott, vagyis elég intenzív értékelés zajlott minden esetben. Az érdemi megbeszéléseken Orbán Viktoron kívül részt vett Kubatov Gábor pártigazgató, és a Fidesz valamely szakpolitikusa.

A Népszava kormányzati forrásai reálisnak tartják a 24.hu értesüléseit, miszerint 15-20 választókerületi elnököt válthatnak le a Fidesz számára több meglepő vereséget hozó helyhatósági választások után.

– Azok, akik már 2018-ban is a leggyengébb egyharmadot jelentették az egyéni választókerületi eredmények szempontjából és nem sikerült javítaniuk, komolyan aggódhatnak, de azok is, akiknek a körzetében látványosan meggyengült a párt helyi szervezete

– mondta a Népszavának egy forrása.

 

A 444.hu már összeállított egy listát korábban. Ebben olyan, egykor befolyásos politikusok szerepeltek, mint Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi vezetője, vagy az érdi illetőségű Aradszky László volt energetikai államtitkár, valamint Dorkota Lajos, aki Dunaújvárosért felel. Mindhárom megyei jogú városban erős pozíciói voltak a kormánypártnak, de ez mára elolvadt. Boldog István fideszes parlamenti képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. választókerületének elnöke sem lehet nyugodt, mivel a körülötte kirobbant korrupciógyanús ügyek mellett az is gyengítheti pozícióját, hogy szülőhelyén, Törökszentmiklóson is abszolút többségbe került az ellenzék.

A lap úgy tudja, a hvg.hu korábban közölt információi szintén helytállóak lehetnek, vagyis a jövőben nem viselhet kormányzati tisztséget egy választókerületi elnök.

– A főnök elég pikírt hangon már a tavaly októberi választásokat követő első választókerületi értekezleten szó szerint azt mondta, hogy úgy látszik, sokan nem tudják rendben vezetni a választókerületüket a kormányzati munkájuk mellett, így azokat szépen hazaküldjük

– mondta a Népszavának egy informátor. Volt olyan kormánypárti háttérember, aki ezt „tipikus budapesti logikának” nevezte, mondván, egy vidéki képviselő pozícióit, helyi elismertségét kifejezetten erősítheti, ha kormánytag is.