Az államnak 80 milliárdos veszteséget okoz a nyári fesztiválok elmaradása, áfacsökkentéssel mentenék meg az iparágat

2020. augusztus 3. 11:04 - szerző: 168 Óra - forrás: Világgazdaság

Betett a koronavírus a fesztiváloknak: miután a kormány bejelentette, hogy augusztus 15-e után sem lehet megtartani az 500 fő feletti zenés-táncos rendezvényeket, ezért a hazai fesztiválok túlnyomó többsége elmarad. a Világgazdaságnak Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke azt mondta,

számításai szerint az államnak is 80 milliárd forint bevételkiesést jelent az utóbbi rendezvények elmaradása.

Koncert a 2019-es Sziget nagyszínpadán.
Fotó: Merész Márton

Szerinte a fesztiválipar 37 ezer embert közvetlenül, 370 ezret pedig közvetetten foglalkoztat. Az ágazat nem csak az előadó- és alkotóművészeknek ad munkát, hiszen rengeteg ember dolgozik a fesztiválok infrastruktúráján, a technikai háttéren, a rendezvények marketingjén. A kapcsolódó vendéglátás pedig tetemes bevételt hoz a turizmusnak.

„A fesztiválszezon nyár végén, ősz elején véget ér, így a későbbi feloldások már nem sokat javítanak az idei helyzeten. Ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, hogy az emberélet a legfontosabb, és a döntéshozók rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyekre alapozva meghosszabbították a korlátozásokat. Ezt természetesen el is fogadják a fesztiválok” – fogalmazott Márta István. A lap megjegyzi,

szükséges lenne, hogy a belépőjegyek áfakulcsát 5%-ra mérsékeljék.