Feneketlen bendőjű fekete sereg szállja meg telente Magyarországot, de mi magunk hoztuk a fejünkre a bajt

Ha ez így megy tovább, a kormoránok az összes halat kieszik a vizekből, az államnak és az egyesületeknek minden évben súlyos ezreket fizető horgászoknak meg pont annyi esélyük lesz a fogásra, mintha a leeresztett városligeti csónakázótóba dobálnák a csalit egy mozgó troliról, amputált kézzel.

– ez a vérfagyasztó kép rajzolódik ki a horgászok közösségi oldalain.

De vajon tényleg ekkora a  dráma?

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szerint igen. A jelenlegi állománybecslési adatok alapján ma Magyarországon nagyjából 2500 pár nagy kárókatona fészkel, ez a szám viszont eltörpül az északról érkező, itt telelő állomány,

egyes becslések szerint 25 000-30 000 darab madár őszi-téli jelenléte mellett. 

Egy kisebb csapat Tiszacsegénél a Tiszán

Fotó: Fajta János

A nagy kárókatona napi táplálékszükséglete 450-500 gramm hal, ami évente nagyjából 170 kilogrammnyi  mennyiségnek felel meg. Ez a közvetlen kár. A kormorán azonban nem csak a halak megfogásával és elfogyasztásával okoz problémát, hanem van egyfajta közvetett károkozása is, amely a hal megsebzésében, zavarásában nyilvánul meg. A természetes vizeken 450 gramm táplálékra nagyjából 150-200 gramm sebzett hal jut, míg a tógazdaságokban a 450-500 gramm táplálékra akár 3-400 gramm sebzett hal is juthat – mondta lapunknak Fesztóry Sándor, a MOHOSZ alelnöke.

Tény, hogy a magyarországi nagy természetes vizek halállománya az utóbbi évekig csökkenő tendenciát mutatott, egyes halfajok megritkultak, mások szinte eltűntek. Bár ezt a folyamatot nem szabad egyedül a kormoránok nyakába varrni, ez a madár életmódjával, táplálkozási szokásaival jelentős szerepet játszik a hazai halállomány csökkenésében. Az új szemléletű (nonprofit) gazdálkodási forma, a természetes vizek horgász kezelésbe adása, az iparszerű természetes vízi halászat beszüntetése segíthet a folyamatot tovább lassítani, de

a kormorán-kérdés Európa szintű kezelése nélkül  tartós javulás nehezen érhető el.

Az Agrárminisztérium kimutatásai szerint a horgászok és a halászok a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken a korábbi években évente átlagosan 6000-7000 tonna halat fogtak ki. Ha ezzel szembeállítjuk a kormoránok által elfogyasztott 2500-3000 tonna halmennyiséget, látható, hogy ez a mennyiség igen jelentős. 

A kormorán-károk a nagy természetes vizeken és elsősorban őszi téli, kora tavaszi időszakban a legnagyobbak, amíg a vizek be nem fagynak. Feltételezhető ezért, hogy a nagy kárókatona által elfogyasztott hal jelentős része, akár 1500–2000 tonna is, a nagy kiterjedésű természetes álló- és folyóvizekből származhat.

A létszám tehát olyan ökológiai terhelést jelent a magyarországi és egyben az európai természetes vizekre nézve, hogy mindenképpen szükséges a nagy kárókatona állományának szabályozása.

A nagy kárókatona Magyarországon nem védett faj, de közösségi jelentőségű madárfajnak minősül. A gyérítés és a riasztás is engedély nélkül (de csak szabályozott keretek között) végezhető a halállomány védelme érdekében védett természeti területen illetve különleges madárvédelmi területen kívül szeptember 1. és január 31. között. Védett természeti területen, vagy natura 2000 besorolás alá eső vízterületeken, a természetvédelmi hatóság engedélye alapján van lehetőség a gyérítésére. Az engedély megszerzése sem egyszerű procedúra, valamint meg kell felelni a vadászat általános feltételeinek is.

A kilőtt madarakat a jogszabályi előírások szerint meg kell semmisíteni.

A MOHOSZ-nál a gyérítésen kívül nem nagyon látnak más lehetőséget. Lehet alternatív lehetőségekkel kísérletezni, mint például a riasztás, de az egyenlő a probléma elodázásával – vallják – hiszen ha egyik vízről sikerül elriasztani a madarat, az utána egy másik vízen fog felbukkanni és táplálkozni. A szövetség ezért tovább szeretné folytatni és kiterjeszteni a gyérítés támogatását egy egyszerűsített pályázati rendszerben, amely a MOHOSZ-on keresztül érhető el – tette hozzá Fesztóry Sándor.

Egész máshogy néz ki a kormoránkérdés az ornitológusok szempontjából. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője, Orbán Zoltán érdeklődésünkre elmondta: Magyarországon nagyjából százötven éve – a folyamszabályozások, a mocsarak lecsapolása miatt – totálisan összeomlott a kormoránállomány. Összehasonlításképpen: az a bizonyos 2500-2600 pár nem több, mint amennyi parlagi galamb mostanában Budapest belvárosában fészkel.

Ráadásul az egyedszám csökkenő tendenciát mutat.

Fotó: Fajta János

Ami a teleket illeti, mivel a melegebb hónapokat Eurázsia északi részén töltő kárókatonák bolyongását az időjárás szabályozza, evidens, hogy ha északon enyhébb az idő, kevesebb madár kel útra, ha hidegebb, akkor pedig több. A vonulás távolsága attól függ, hol, mikor, mely vizek fagynak be.

Nyilvánvaló, hogy a vonuló madarak a jégmentes vízfelületeknél verődnek össze nagyobb számban, ilyenkor valóban jelentős lehet a halpusztítás (éppen ezért engedélyezett a kilövés és a riasztás). A kormoránok kártételének kockázatát azonban elsősorban az emberi civilizáció által felgyorsított klímaváltozás okozta melegebb, jégmentes telek növelik, hiszen nagyobb vízterületek maradnak hosszabb időn keresztül vagy folyamatosan jégmentesek. Tehát ebben az esetben is kimutatható, hogy jelentős részben

mi magunk hoztuk a saját fejünkre a bajt.

– jegyezte meg Orbán Zoltán, aki egyébként maga is horgász.

Orbán szerint összességében ismét azzal a klasszikus problémával szembesülünk, amikor egy állat ugyanazt eszi, amit az ember, ezért az ember legszívesebben az utolsó szálig kiirtaná azt a bizonyos állatot, esetünkben a kormoránt. 

Ezt az utat azonban sajnos már megjártuk, az agrár- és vadgazdálkodók például gazdasági károkozásra hivatkozva az ezredfordulóra a hazai vétési varjú-állomány mintegy 93 százalékát irtották ki: a 80-as évek végén még 250 ezer pár élt az országban, ma legfeljebb 23 ezer. Ezért védetté is kellett nyilvánítani a fajt.

Ami a kormorán-ritkítást illet, a környezetbe kerülő ólomsörét okozta környezeti és egészségkárosító veszély miatt vizes élőhelyen csak acélsörétet szabadna használni. De nem ez történik – jegyezte meg Orbán Zoltán.

A kormorán hét alfaja Eurázsiában, Afrikában, Észak-Amerikában, Grönlandon, Ausztráliában és Új-Zélandon él. Nálunk legnagyobb számban a folyók menti galériaerdőkben költ gémtelepeken, de sokszor önálló telepeken is. Fészkét idős fák ágvilláiba építi gallyakból. A kormoránok ürüléke hamar elpusztítja a fészkeket tartó fákat, de a madarak továbbra is használják ezeket. Átlagosan 3 tojásukon a két szülő felváltva kotlik, a fiókák gondozását is közösen végzik. A kormorán halevésre specializálódott. Sokszor csapatosan is vadászik, ilyenkor a víz alatt közösen terelik zsákmányukat. A vízimadarak többségével ellentétben nincs faggyúmirigyük, tollazatukat nem tudják vízlepergető réteggel bevonni, ami így a víz alatt teljesen átnedvesedik. Ezért sokszor látható vizek mentén, hogy a kárókatonák kinyújtott szárnyakkal szárítkoznak néhány merülést követően – olvasható az MME honlapján.

Fotó: Wikimedia.org