Feljelentették Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál az erkölcsisége miatt

2020. augusztus 7., 07:35

Szerző:

Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló

magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez

– írta Kövér László házelnöknek címzett panaszában Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökhelyettese.

Mint a Népszava írja, Lakatos szerint Farkas Flórián, a Lungo Drom fideszes elnöke és Farkas Félix, „továbbá a hozzájuk csatlakozó üzleti érdekkörök”, valamint az ORÖ korábbi hivatalvezetőjének a tevékenysége révén az országos önkormányzat és annak hivatala a teljes működésképtelenség felé sodródik.

– Az említettek által generált politikai csatározások révén az ORÖ jelenleg ott tart, hogy nincs a 2019-es évre vonatkozóan elfogadott zárszámadása, nincs törvényesen kinevezett hivatalvezetője – hangsúlyozta Lakatos Oszkár.

Kifogásolta, hogy a „két vezető politikus által irányított” képviselők a közös megegyezéssel távozó hivatalvezetőt – szerinte jogsértő módon – szeretnék visszahelyezni tisztségébe. Lakatos azt kérte Kövér Lászlótól, hogy intézkedjen panasza „teljes körű kivizsgálásáról”.

Kövér László volt az, aki a Fidesz nevében 2017 tavaszán – választmányi elnökként – választási megállapodást írt alá Farkas Flóriánnal és a Lungo Drommal. Lakatos szerint azonban már Kövér Lászlónak és a Fidesznek is „elege van abból a botránypolitázálásból, amit Farkas Flórián művel”. 

Farkas Flórián és Farkas Félix nem reagált a lap megkeresésére.