Ezt még Vlagyimir Putyin sem találta ki - Inkvizíciós fegyver a Médiatanács kezében

2019. október 31. 11:30 - szerző: Rózsa Péter

A nyári módosítás előtt is már ezer sebből vérzett a 2010-ben hatályba lépett médiatörvény. A frekvenciahasználati engedély automatikus meghosszabbítását ugyan tartalmazta, de csak abban az esetben, ha a műsorszolgáltató az elmúlt hét évben legfeljebb egyetlenegyszer követett el olyan jogsértést, amiért a médiahatóság büntetést szabott ki. Júliusban viszont egy olyan, látszólag apró, mégis perdöntő módosítást csempészett be a kormány a törvénybe, amely által a médiahatóság mindenek urává vált.

A Klubrádió vezérigazgatója alkalmanként felhívja a munkatársak figyelmét a médiatörvény előírásainak és a médiaszolgáltatási szerződésben szereplő műsorkvóták – így a zene-szöveg vagy éppen a magyar-külföldi zene arányait megszabó kvóták – betartásának fontosságára, hiszen a médiatörvény szerint ez elengedhetetlen feltétele az eredetileg hét évre kiosztott frekvenciahasználati jogosultság meghosszabbításának. A médiatörvény nem írja le ugyanakkor teljes pontossággal, hogy mi számít például magyar zenei felvételnek. Magyar szerzemény, de angol szöveggel előadva lehet ilyen is, olyan is, vagy külföldi szerzemény magyar előadók által prezentálva vajon hová sorolható? De vegyük az egyik legkacifántosabb esetet, amikor instrumentális műről van szó, mondjuk egy Bartók-szerzeményről, amelyet egy külföldi zenekar ad elő.

Ki mondja meg, hogy ez magyar vagy külföldi zenének számít-e? Mivel a törvény ezt nem részletezi, a médiahatóságnak igen nagy a mozgástere.

Stock Richárd azt tartja legaggályosabbnak, hogy a törvény szövege alapján nem lehet felmérni, mi számít súlyos jogsértésnek, és mi nem, valamint az sem olvasható ki, hogy mit jelent az ismételt jogsértés, ami miatt megtagadható az engedély meghosszabbítása. Vajon ugyanannak a hibának kell megismétlődnie többször, vagy különböző szabálytalanságok miatt kirótt egy-egy büntetés is elegendő a verdikthez? – Finoman szólva is tág lehetőséget biztosít a törvény a médiahatóságnak, hogy kinek hosszabbítják meg a működési engedélyét, és kinek nem, ami önmagában is jogszerűtlen állapot, ráadásul egy korábban már szankcionált hiba vezethet egyfajta halmazati büntetésként frekvenciavesztéshez – foglalja össze a vezérigazgató a nyári módosítás előtti helyzetet. 

Fotó: Merész Márton

A Mérték Médiaelemző Műhely már korábban rámutatott a médiatörvény egészét érintő problémára, nevezetesen a szelektív jogalkalmazás lehetőségére. Ez azt jelenti, hogy a médiahatóság a törvény által biztosított szankciókat kénye-kedve szerint akkor alkalmazza, amikor akarja. Ez egyébként a rádiós frekvenciapályázatok alaki érvényességének elbírálásakor már többször megmutatkozott, amikor a médiahatóság egy baráti pályázó esetében – amelyik lehet, hogy ezer hibát ejtett a szövegben – mindent rendben talált, amíg egy nem baráti fél esetében akár egyetlen vessző vagy oldalszám hiánya okán elutasította a jelentkezőt.

A probléma abban áll, hogy az olyan döntés ellen, amiben valakit annak ellenére juttattak frekvenciához, hogy a pályázata egyébként hibás vagy hiányos, azt kívülről megkifogásolni semmilyen jogorvoslati úton nem lehet, akit viszont a legapróbb hiba miatt kizárnak egy pályázatból, az kénytelen tudomásul venni eltávolítását. Stock Richárd szerint ez nem más, mint diszkrecionális joggyakorlás, ami a közigazgatásban, különösen a 21. századi jogalkalmazásban megengedhetetlen. Példaként említi az építészeti szabályozást, ahol pontosan meg van határozva, milyen helyszínen mi építhető és mi nem.

A médiatörvény ehhez képest maga a talány; mikor, mi és miért érvényes; ez sokszor csak a médiahatóság önkényes mérlegelésén múlik.

A modern jogalkalmazásból a diszkréció mint döntési folyamat teljesen hiányzik. A jogszabályoknak pontosan definiáltan kell tartalmaznia, hogy egy aktus mely esetben jogszerű vagy jogsértő, hibátlan, avagy hiányos. Minden feltételnek előre megismerhetőnek kell lennie, hogy a jogalanyok annak ismertében cselekedhessenek. A rádiós frekvenciák hosszabbítása kapcsán a mérlegelés eredményét korábban legalább írásba kellett foglalni, azaz határozatban kellett rögzíteni az indokokat. Így – egészen idén júliusig – legalább vitatni lehetett, mert bírósághoz fordulhatott az a fél, amelyik jogsértőnek találta, hogy nem kap további működési lehetőséget. Ez változott meg ez év közepén.

A kormány parlamenti többségével fenntartott dömpingszerű törvényhozási gyakorlatának megfelelően idén júliusban ugyanis becsempészett egy olyan változtatást, amely néhány szó beiktatásával korlátlan és kontrollálhatatlan cselekvési szabadságot adott a médiafelügyeletnek. Senki nem vette észre, senki nem szólalt fel ellene, sem a parlamenti ellenzék, sem a civil médiaszakértők soraiból nem fedezte fel senki. Az új szabályozás lényege, hogy a működés meghosszabbításáról vagy annak elutasításáról a médiahatóság nem hoz határozatot, hanem a döntéséről egyszerűen csak értesíti az érintetteket. Közli, hogy megadja-e a további működéshez az engedélyt, vagy sem, de erről nem hoz határozatot és ezért azt nem is indokolja. Ehhez persze meg kellett változtatni a testület jogállását, és itt jön az igazi Barba-trükk.

Ez így szól:

„A Médiatanács az állami tulajdonosi joggyakorlás körébe a jogosultság megújításáról vagy a jogosultság megújítására vonatkozó szándékának hiányáról tájékoztatja a médiaszolgáltatót.”

Az olvasót itt arra kérjük, ismételgesse magában a fenti idézetet, hogy az abban rejlő hatalmi szándékot megértse. Itt ugyanis nem másról van szó, mint hogy a törvény egyrészt hatóságként definiálja a Médiatanácsot, azonban, hogy döntéseit ne kelljen közigazgatási határozatba foglalni, amely bíróság előtt megtámadható lenne, adott pillanatban tulajdonosi jogot ad a testületnek. Egyszerre szabályozó hatóság és tulajdonos. Stock Richárd szerint ez kétszeresen is abszurd. Egy szervezet vagy hatóság, s mint ilyen gyakorol ellenőrzést a vele hatósági jogviszonyban álló ügyfelek működése fölött, vagy tulajdonos, amikor is szerződéses kapcsolatokat alakít ki a polgári jog szabályai szerint. Ez utóbbi esetben viszont nem lehet egyszerre saját ellenőrző testülete is. Az új módosítással a médiatörvény sérti az alkotmányt és szembemegy az Európai Unió frekvenciahasználatról szóló irányelveivel is. Az állami tulajdon feletti tulajdonosi joggyakorlást a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. végzi, és nem a médiahatóság. Mindezen túl a vezérigazgató felveti azt a kérdést, minek is lenne tulajdonosi joggyakorlója a testület. A frekvenciának? Ennek a nem körülhatárolható, nem birtokba vehető, vagyontárgyként nem, csak a bolygót körülölelő fizikai jelenségként értelmezhető adottságnak aligha lehet a szó klasszikus értelmében vett tulajdonosa. A fizikai teret mint adottságot használja a világ, ezen belül minden ország, a nemzetközi bizottságok által egyeztetett térben és időben kap használatba egyes frekvenciatartományokat, amelyek országon belüli felosztását és hasznosítását hatósági jogkörben valósítják meg. Nem tulajdonosként.

A jelenlegi magyar médiatörvény ezt illetően tehát abszurd. A hatóság úgy kezeli a használatba adott frekvenciákat, mint olyan ingatlanokat, amelyeket tulajdonol és bérbe adhat. Ha lejár a bérleti szerződés, annak meghosszabbításától lényegében indoklás nélkül el lehet tekinteni, és a korábbi bérlőt el lehet küldeni, hogy új bérlő költözhessen a helyére, vagy üresen álljon a lakás. Ennyit ér, ennyit jelent a Fidesz-kormány számára a médiaszabadság.

Médiapallos

Polyák Gábor médiajogász a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a törvény nagyon szigorú; ismételt jogsértés esetén nem ad lehetőséget hosszabbításra. Ha tehát egy rádió vagy televízió ugyanazt a hibát akár csak még egyszer elköveti, papírforma szerint jogszerű, ha a médiahatóság nem hosszabbítja meg a frekvenciahasználati engedélyét, amikor az lejár. A Civil és a Vörösmarty Rádiók esetében is minden bizonnyal a törvény betűje szerint járt el a médiahatóság, mert mindkét társaság vétett az adatszolgálati kötelezettség és a zenei kvóták teljesítésében.

Az már egy másik kérdés, hogy egy rádió elhallgattatása nyilván aránytalanul súlyos döntés olyan pici és jelentéktelen jogsértések esetén, amikor például az éppen ellenőrzött időszakban a külföldi és a magyar zenék aránya 0,1 százalékkal eltért az előírttól. Ilyen öncélú, túlszabályozott médiaviszonyok között szinte lehetetlen minden, egyébként sem a hallgatók, sem más érdekeit nem szolgáló előírást betartani.

Polyák Gábor kitért arra is, hogy a jövőben a Médielemző Műhely alaposan meg fogja vizsgálni a hatóság korábbi, hasonló tevékenységét, mert már többször felmerült annak a gyanúja, hogy egyes rádióknál eltekintenek az ilyen szigorú döntésektől. Ha rátalálnak olyan esetekre, amikor valamelyik rádióállomás – legyen akármilyen kis hatókörű – engedélyét annak ellenére hosszabbították meg, hogy elkövettek hasonló, kisebb mértékű jogsértéseket, akkor javasolni fogják a Civil Rádiónak, hogy forduljon bírósághoz és támadja meg a döntést.

Az is több mint érdekes, hogy a médiahatóság annak ellenére megtagadja az engedély meghosszabbítását, hogy az ismételt szabálytalanságok miatt kiszabott pénzbüntetést a rádió mindig megfizette. Formálisan ez is védhető Polyák szerint, mert a törvény lehetővé teszi ezt a lényegében kettős büntetést. Hozzáteszi, ha ezeket a büntetéseket nem fizetik ki, akkor a hatóság végrehajtási eljárást indít, és adott esetben már ez is a megszűnéshez vezethet.

A Civil Rádióval történtek egyébként pontosan tükrözik, mennyire sérülékeny a szabad véleménynyilvánítás jogintézménye Magyarországon. A Civil és a Klubrádió az utolsó két, a hatalomtól független hír-, illetve véleményformáló, kritikus hangvételű állomás, de a létük a médiahatóság belátásától vagy inkább kegyétől függ, mert egészen apró hibákért bármikor lesújthat rájuk. Hiszen most sem arról van szó, hogy káromkodtak a műsorokban, vagy megsértettek emberi méltóságot érintő jogokat, vagy olyan tartalmakat közöltek, amelyek a társadalom számára károsak lettek volna, és még csak nem is politikai elfogultságot kifogásolt a hatóság, hanem egészen jelentéktelen, olyan zenei arányok megsértéséért büntetett, amelyeket egyébként a nagyobb infrastruktúrával, nagyobb tőkével működő társaságok is igen nehezen tudnak betartani. A Class FM engedélyének rapid megvonása jól mutatja ezt a függő helyzetet. Bár még egy évig érvényes volt a működési jogosultságuk, a médiahatóság három-négy héten keresztül folyamatosan, percről percre ellenőrizni kezdte a reggeli műsorokat, és ilyen rövid idő alatt összegyűjtött annyi szabálytalanságot, ami után azonnal megvonta az engedélyt. Lényegében elhallgattatta a rádiót.