Ezt adjuk Putyinnak – mit kapunk cserébe?

Lassan szivárognak az információk arról, miért is látogat nemsokára hazánkba az orosz elnök. Moszkva kétségkívül ezzel a látványos lépéssel demonstrálni akarja a Fidesz-kormányhoz fűződő jó viszonyát, és egyben támogatni a magyar külön utas keleti politikát. Putyinék nem titkolják, hogy az EU egységes fellépését akarják kikezdeni az ukrán válság miatti szankciók ügyében, ezzel nyomást gyakorolva a brüsszeli döntésekre. Orbánra eddig is számíthattak, aki a szokásos pávatáncát járva időnként kiállt ugyan a közös politika mellett, de ennél gyakrabban bírálta a szankciókat, például az emlékezetes „magunkat lőjük lábon” kijelentésével.

Az kétségtelen, hogy a szankciók az uniós országoknak is kárt okoznak, és némileg fékezik a nagyon várt növekedést. Oroszországot azonban ennél nagyságrendekkel jobban sújtják, aminek nyomán hatalmas veszteségek érik az ottani gazdaságot és főként a pénzügyi szférát. A helyzetet alapvetően súlyosbítja az olajár esése, és mindezek nyomán a rubel árfolyama kevesebb mint felére zuhant a dollárral szemben, a tőke menekül az országból, csupán a tavalyi utolsó negyedévben csaknem százmilliárd dollárnyi értékben. Az alacsony energia-hordozói árak évi 150-200 milliárd dollárnyi bevételkiesést jelentenek az orosz büdzsének, amit lehetetlen pótolni. Ha nem lesz fordulat, az orosz GDP az idén 4-5 százalékkal csökken.

Egy esetleges moszkvai pénzügyi összeomlás érzékenyen érintené az uniós országok jelentős részét, így az EU-nak sem érdeke az ottani válság mélyítése. A szankciók enyhítéséről egyre több szó esik, nemrég Merkel asszony is javaslatot tett a viszony javítására, ehhez azonban orosz részről is lépéseket kellene tenni, elsősorban az ukrajnai feszültség csökkentésében. Putyinék erre egyelőre nem mutatnak nagy hajlandóságot, de a rájuk nehezedő pénzügyi nyomás miatt előbb-utóbb várhatóan engedni kényszerülnek. Egyelőre főként arra törekednek, hogy hídfőállásokat építsenek ki maguknak az unión belül, egyebek mellett a magyar kormányt felhasználva. Ebből a szempontból nézve Putyin látogatása más hangsúlyt kap: számára nem mi vagyunk a fontosak, hanem az a szerep, amelyet Moszkva és Brüsszel között betölthetünk.

Felmerül a kérdés: mi hasznunk van nekünk ebből? Az orbáni külön utas politika és a nyugati értékrendet felülíró keleti nyitás aggodalmakat vált ki uniós partnereinknél, a másik oldalról viszont semmit nem hozott. A paksi szerződéssel úgy köteleztük el magunkat évtizedekre az orosz atom mellett, hogy cserébe eddig lényeges ellentételezést nem kaptunk. Orbán abban bízik, hogy most majd aprópénzre válthatja a Moszkvának tett gesztusait, és Putyin szép ajándékokat hoz majd számára, mindenekelőtt a hosszútávú gázszerződés ügyében. A mostani megállapodás jövőre lejár, és jelenlegi feltételei rendkívül előnytelenek számunkra, részben az árképzési képlet, részben pedig a kötelezően átveendő mennyiség miatt.

Ez utóbbinál a baj az, hogy az elmúlt öt évben a gázfogyasztásunk évi csaknem 14 milliárd köbméterről 9 alá csökkent, ez utóbbiból csupán nagyjából 6 jött Oroszországból. A le nem hívott, de elvileg mégis kifizetendő mennyiség ezzel már hírek szerint 15-17 milliárd köbméterre nőtt, azaz legalább két és fél éves importnyi lett. Állítólag elvi megegyezés született arról, hogy ezt a mostani szerződés lejárta után lehívhatjuk, a kérdés az, milyen áron, és utána mi lesz. A jelek szerint Orbánék azt remélik, hogy Putyin látogatása nyomán az ügy számunkra kedvezően oldódik meg.

Ez nem is lenne rossz, de törvényszerűen azzal jár, hogy tovább erősödik a függésünk az orosz energia szállításoktól. Még jobban ki leszünk szolgáltatva a paksi bővítéssel, melynek részleteiről és a konkrét beruházásokról semmit sem tudunk, mert mindent titkosítottak. A kőolajat is jórészt keletről kapjuk, a földgázt szintén, és ezt a függést Orbánék nem enyhítik, hanem tovább növelik, ellentétben az unióval, sőt térségünk országaival. A balti államok és Lengyelország nagy tempóban építik a cseppfolyós gáz fogadására alkalmas kikötőket, Szlovákia pedig az Adria olajvezeték most folyó felújításával reméli kielégíteni szükségletének egyre nagyobb részét.

Mindenki keresi tehát az alternatív beszerzési lehetőségeket, nem úgy, mint mi. Ez még nem minden: miközben az EU-ban folyamatosan nő a megújuló energiák aránya az áramtermelésben, nálunk különadókkal fékezik azt. Eleinte azt hittük, csupán baklövés a brutális termékdíj kivetése a napelemekre és a szélerőművi alkatrészekre. Az újabban nagy környezetvédő szerepében tetszelegni próbáló államfő közbelépésére az NGM büszkén közölte, hogy nem véletlen hibáról, hanem tudatos intézkedésről van szó, igenis sújtani akarják a zöld energia hasznosítását.

Bennfentesek szerint emögött az áll, hogy nagyobb piacot akarnak csinálni a paksi áramnak, kerül, amibe kerül. Hogy ez szöges ellentétben áll az ország hosszútávú érdekeivel és a fenntartható fejlődés szempontjaival, a jelek szerint nem számít. Orbánék inkább újabb apró szívességet tesznek Putyinéknak, kíváncsian várjuk, mit kapnak cserébe.