Emelték a fizetését, már 2,4 millió forintot keres az MTVA hírhamisító vezérigazgatója

2019. április 24., 08:02

Szerző:

Havi bruttó 2,4 millió forintot keres Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója - derül ki a hvg.hu közérdekű adatigényléséből. Mindehhez tartozik vállalati autó, mobilkommunikációs eszközök korlátlan használata, opcionális lehetőségként, ezen felül pedig pluszfeladat kitűzése és teljesítése esetén pedig legfeljebb 5 havi alapbérnek megfelelő prémiumot kaphat, akár 12 millió forintot is kaphat.  Papp Dániel 2018 októberében már megkapta a 2,4 millió forintos fizetést.

Papp Dániel
Fotó: MTVA archívum

A hvg.hu az MTVA mindegyik vezetőjének a béréről kért információkat. Így annak a Donos Menyhértnek a fizetéséről is, aki a válasz tanúsága szerint a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetőjeként havi bruttó kétmillió forintot keres, prémiumként pedig az éves fizetése 25 százalékát, maximum 6 millió forintot kaphatja meg.

Papp Dániel és Dobos Menyhért feltűnt az ellenzéki képviselők MTVA-székház elleni ostromában is, de mindegyikük csak egy-egy pillanatra volt hajlandó szóba állni a politikusokkal. Papp Dánielt egyébként egy bírósági ítélet szerint lehet hírhamisítónak nevezni egy 2011-es riport miatt, amelyet úgy készített el, hogy azt sugallja, Daniel-Cohn-Bendit az 1968-as franciaországi diáklázadások egyik vezetője, az EP zöldpárti frakciójának a vezetője az ő kérdése nyomán hagyott ott egy sajtótájékoztatót. Emiatt az Index nevezte hírhamisítónak Papp Dánielt, aki perelt, de veszített. Az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége később az ő irányítása alatt retusálta ki Lomnici Zoltán arcát egy Tőkés Lászlóval készített televíziós interjú alatt. Az 2018 januárjában derült ki, hogy havi bruttó 1,85 millió forintot keres.