Repedezik az ellenzéki szövetség, a konfliktusok erősödni fognak

A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint az ellenzéknek most helyben a kormányzóképességéről kell meggyőznie a választókat, és hosszú távon konszenzusos miniszterelnökjelöltet kell találnia.

2019. november 8., 14:00

Szerző:

Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerint is természetes jelenség az, hogy feszültségek keletkeztek az amúgy is tagolt ellenzéki oldal képviselői között, életszerű, hogy a konfliktusok erősödni fognak, hiszen pártjaik riválisai egymásnak.

– Ez a folyamat folytatódni fog – magyarázza a pesterzsébeti esetre és Baranyi Krisztina első közgyűlési napjára utalva.

Szerinte a Fidesz a konfliktusok felnagyítására fog törekedni, arra, hogy az önkormányzatokban az ellentétek mélyüljenek, és kevésbé tudjanak koncentrálni a helyi kormányzásra.

– A céljuk az is, hogy a jövőbeni választási együttműködést is ellehetetlenítsék – teszi hozzá.

Pulai András szerint vannak olyan ellenzéki politikusok, akik megtanulták, hogy az összefogás sikerre vezet, mások szeme előtt viszont az „örök ellenzéki lét” lebeg.

– Tanulási folyamaton kell végigmennie minden résztvevőnek: a régi és az új ellenzéki szereplőknek is. De az is igaz, hogy a nyerőfélben lévő ellenzéki pártok, a Momentum és a DK most igyekeznek megmutatni saját, önálló arcukat. Ám ennek előbb-utóbb vége lesz: vagy erőfölénybe kerülnek, vagy a választók megállítják őket azzal, hogy ne verjétek szét a tíz év sok próbálkozása útján létrejött ellenzéki összefogást.

 

A cikk teljes változatát a csütörtökön megjelent lapszámunkban olvashatják el.