Életveszélyes a tarnazsadányi általános iskola, de a fenntartó nem pályázott a felújítására

2018. január 4., 14:00

Szerző: Bíró Veronika

Életveszélyes állapotok vannak a tarnazsadányi általános iskolában, ahova szinte csak roma gyerekek járnak. A tornatermet már öt éve életveszélyesnek nyilvánították, csak az udvaron van vécé, omladozik a vakolat, több helyen beszakadt a tető, problémák vannak a fűtéssel, hatvan évvel ezelőtti az infrastruktúra – írja a Magyar Nemzet

Az épület 1959-ben épült, azóta csak kisebb felújításokat hajtottak végre rajta. A falak vizesek, penészednek, a vizesblokk minimális higiéniai követelményeknek sem felel meg. A tornaterem nem használható, helyette öt éve egy szobát használ az iskola, zuhanyzó és öltöző nélkül. A játszótér is elavult, csak fából készült, korhadt, elavult játékok vannak. A falak állapota is rossz, a zárszerkezeteké szintén, sok helyen hiányos. A bútorzat nagyon elavult, a fűtés nem működik rendesen, külső szigetelés nincsen.

Az önkormányzat, az Egri Tankerületi Központ és a Klebelsberg Központ is évek óta tud a problémáról, mégsem történt intézkedés az ügyben. A Klebelsberg Központ 2016-ban ígéretet tett a felújításra, de azóta sem pályázott az ehhez szükséges forrásra, se az Egri Tankerületi Központ.

Székely László ombudsman 2017 októberében szemlét tartott a helyszínen, az iskoláról készített jelentést közzétették az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala honlapján. Az ombudsman már 2016-ban is megkereste az iskola ügyében a fenntartó Egri Tankerületi Központot. A fenntartó azt a választ adta, hogy elkészíttették az új vizesblokk és szennyvízelvezető terveit, az üzembe helyezést pedig 2017-re ígérték. Tavaly szeptemberben a tankerületi igazgató azonban tájékoztatta az ombudsmant, pályázati forrás híján nem tudták elkezdeni a munkákat, és még keresik a szükséges fedezetet. Ugyanakkor elmondta, hogy a vécé állapotán javítottak, a burkolatot és a berendezési tárgyakat kicserélték, illetve helyrehozták.

Az iskola igazgatója szerint mindegyik iskolát felújították már a környéken, ezt az egyet kivéve. A település polgármestere 2016-ban megígérte, hogy ha alkalmuk lesz rá, pályáznak a felújításra, majd inkább a helyi óvodát bővítették.

Hiányzik a kémia, a fizika, a rajz és a technika szakos pedagógus is. Az ombudsmani jelentés megállapította, hogy a tárgyi és személyi feltételek hiányossága miatt nem garantálható a minőségi oktatás és az ehhez való hozzáférés, ami pedig a deszegregáció alapfeltétele. Hivatkozik a Gyermekjogi Egyezményre is, amit Magyarország is aláírt, és ami szerint az állam garantálja a gyermekekkel foglalkozó intézményekben az egészséges és biztonságos környezetet. 

Székely László ezért felkérte az iskolát fenntartó Egri Tankerületi Központ igazgatóját, hogy a felújítási munkálatokat mielőbb végezze el, a Klebelsberg Központ elnökét pedig arra szólította föl, vizsgálja meg, hogyan oldható meg az iskola soron kívüli, teljes körű felújítása.

A hír azért is külön érdekes, mert Palkovics László oktatási államtitkár a kormányzati sikerkommunikációnak megfelelően éppen ma jelentette be, hogy idén folytatódnak az iskolafejlesztések, és több pénz jut az oktatásra.