Elengedte a kormány a segítségre szoruló droghasználók kezét
– Régen készült komoly kutatás a drogfogyasztási szokásokról. Tudunk konkrétumokat a témában?
– Tavaly volt kutatásra pénz pályázatokból, de 2011-től ’16-ig gyakorlatilag semmi nem készült az addiktológia területén. Készült ugyan egy kutatás két évvel ezelőtt 110 millió forintból, de arról sokat elmond, hogy a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület nevében kellett hivatalosan kikérnünk a pályázati anyagokat, mivel a szerzőktől azt a választ kaptuk, hogy a kutatás publikálása nem volt benne a büdzsében. Amúgy nevetséges következtetések vannak benne, például hogy aki könyvtárba jár vagy vallásos, azt kevésbé veszélyeztetik a drogproblémák. Tényleg döbbenetes, hogy mennyi pénzt költöttek erre. Tavaly nyíltak meg pályázati lehetőségek, ebből már lehetőség nyílt kutatásokra dizájnerdrogokról, felnőtt droghasználatról. 2010-től 2016-ig azonban gyakorlatilag nincsenek adataink. A háttérintézmények felszámolása abból a szempontból hasznos a kormány kommunikációjában, hogy nem tudunk pontos adatokat.
– Mennyit lehet tudni a hazai állapotokról?
– Egy EU-s forrásból készült ESPAD-kutatásból ismerjük a 16 évesek szerhasználati szokásait, országosan és az uniós országokkal összehasonlítva. Magyarország mindenben veri az európai átlagot. Van, amiben csak kicsit, így például a cannabis első kipróbálásának idejével kicsit vagyunk az európai átlag alatt (azaz nálunk valamivel fiatalabb korban próbálják ki először a szert). A fogyasztás, elsősorban a dizájnerdrogok használata viszont csaknem háromszorosa az európai átlagnak. Sok fiatal nem cannabist használ, mert az drága, hanem a biofű vagy herbál néven ismert szintetikus cannabinoidot, mert az olcsó. Egy adag jóval olcsóbb, mint egy berúgás a legócskább szeszekből. De mivel nincsenek adataink, ezért nem is annyira vészes a helyzet, ugye?
– Czibere Károly is elismerte, hogy nincsenek adatok, telepi kutatások. Most az is a bővítés része, hogy 4,7 milliót szánnak telepi kutatásokra, nyilván országos vonatkozásban. Ez mennyire elég?
– Ez egy kérdés?
– Inkább költői.
– Volt egy telepi kutatás az ELTE-n tanító Szécsi Judit vezetésével. A hallgatókkal elment B.-A.-Z. megyei szegregátumokba, és nagyon értékes információkat találtak arról, milyen elképesztő állapotok vannak. Az ötévestől a hetvenévesig szívják a herbált, a biónak nevezett műfüveket. Nem addiktológus kell ezeknek az embereknek, mert nem az addikció a probléma, hanem a reménytelen és kilátástalan jövőkép vagy annak a hiánya. A mélyszegénység, amelyből onnan nézve nincs kiút.
– Megtalálják a szolgáltatók az arra rászorulókat?
– A férőhelyek általában nincsenek kihasználva. Ha valami az addiktológiai ellátásban jól van finanszírozva, az a gyerekrehab. Az ellátók egy ágyra a gyerekek esetében majdnem háromszor annyi pénzt kapnak, mint a felnőttintézményekben, mert kellenek a színes programok, remek szakemberek. De nem tudják megtartani a klienseket. Az, hogy a rehabok ilyen alacsony kihasználtsággal működnek, azért van, mert nem lehet a gyerekeket elérni, illetve nem lehet őket megfelelően előgondozni, felkészíteni a rehabilitációs intézeti kezelésre, vagy csak azokat odajuttatni, akiknek valóban erre van szükségük.
– Miért van ez? Miért nem érik el a fiatalokat?
– A gyermekvédelem, az addiktológia, az iskolaiszociális-munkás rendszer nincs jól kitalálva. Nem lehet egy normális ellátórendszert működtetni, ha nincs benne alacsony küszöbű ellátórendszer és nincsenek benne elérő programok. A szolgáltatórendszernek piramisként kellene működnie, úgy is hívjuk, hogy ellátó- vagy szolgáltatói piramis. Alul vannak az alacsony küszöbű intézmények: a prevenció, utána a szociális, egészségügyi szolgáltatások. A piramis attól is piramis, ha valaki kiesik a rendszerből, akkor csak egy szinttel esik lejjebb. Alul sok ellátó van, sok klienssel találkozik, és ők majd kimazsolázzák azokat, akik alkalmasak a magasabb küszöbű szolgáltatásra. Magyarországon az ellátórendszer úgy néz ki, mint egy szolgáltatói tégla, vagyis ugyanannyi alacsony küszöbű ellátó van, mint magas küszöbű, szinte ugyanannyi rehab van, mint alacsony küszöb és ambulancia. Ami azt jelenti, hogy nem érnek el elég klienst, nem százezer elért emberből lesz meg az ezer, aki majd rehabra megy, hanem az ezer emberből szeretnénk, ha az az ezer ember mind rehabra menne. De ilyen a világon nincs.
– Mit jelent az alacsony küszöbű szolgáltatás?
– Ez az elérő program, utcai szociális munka, pszichoszociális ellátás, felvilágosítás, partyszerviz vagy biztonságos szórakozóhelyek programja, hogy szórakozóhelyeken jelen vagyunk (vizet, óvszert osztunk), a tűcsereprogram, nappali detoxikáló fenntartása. Most nagyjából 7,5 milliót kap egy szolgáltató évente. 13,6 millió forintra lenne szükség, hogy megfelelő végzettségű szakemberekkel jó minőségű ellátását tudjunk nyújtani. Az alacsony küszöbök lassan kivéreznek, irdatlan ráfizetést jelent egy ilyet működtetni.
– A három említett központból egyedül a budapesti otthon az, ahol fogadnak lányokat. A másik kettő nem koedukált rehab. Miért van ez?
– Én sem értem. Magyarországon az egyházi felnőttrehabok csak fiúkat fogadnak. A szegedi, pécsváradi, kovácsszénájai intézetek koedukáltak. A nagyszénási és a szatymazi felnőtt is koedukáltak. Macerás, mert a lányok „bezavarnak” a képbe, azon dolgozni kell. De nem lehet a fiúkat akváriumban tartani. És majd ha kimennek, akkor esnek vissza egy szerelem miatt? Kényelmetlen, nagyobb szakértelmet igényel, de más a dinamikája a koedukált háznak. Kényelmesebb azt mondani, hogy csak fiúkat fogadunk.
– Csak lányoknak nincsen otthon?
– Van Dunaharasztiban egy csak nőknek fenntartott otthon, ami szintén egyházi fenntartású.
– Az otthonoknál azt írják, hogy serdülőkre, 10 és 18 év közöttiekre szakosodnak. Mi a helyzet a 10 év alattiakkal?
– Sajnos most már főleg a dizájnerdrogok miatt is megjelennek a drogok a fiatalabbaknál. Azért kaptak ezek a rehabok sok pénzt a fenntartásra, mert azt gondoljuk, hogy a felnőttintézetekkel ellentétben – ahol nincs igazán szerepe a pszichiátereknek – a gyerekrehabokban annál nagyobb a szerepük a gyermekpszichológusoknak, -pszichiáternek. Mert nagyon komoly gyermekpszichopatológiai kórképeket kell megoldani, más szinten kell velük foglalkozni és más szakember kell hozzá. 5–14 év alatt a család bevonásának sokkal nagyobb szerepe van. Probléma is, hogy van, ahol bevonják a családot, de például Ráckeresztúron működik egy szuper rehab sok pénzből, de nem épült ház a szülőknek, akik elmennének egy-egy hétvégére közös programokon részt venni a gyerekekkel. Nem is értem, ez hogy történhetett meg.
– Amikor kifejezetten gyereknek keresnek rehabot, sokszor a felnőttpszichiátriára irányítják a szülőket. Miért?
– Mert nincs kiépített gyermekpszichiátriai, pláne gyermekaddiktológiai rendszer. Jövőre 6,2 milliárdos EU-s pénzből kiépül egy rendszer – ha minden jól megy. De ha egy gyerek sürgősségi helyzetbe kerül, akkor csak egy felnőtt zárt osztályon lehet ellátni. 24 óráig bent lehet, de a felnőttpszichiáterek azt mondják, hogy nem értenek a gyerekekhez, oldja meg a gyermekpszichiátria. Magyarországon viszont a gyermekpszichiátriai ellátórendszer szörnyű állapotban van.
– Nem mindenki alkalmas rehabra?
– Hát hogy lenne? Vagy azért, mert még nem érett rá, vagy gyógyszert kell szednie, vagy többféle problémája van. A rehabon viszont szabályok vannak, közös munka, amit együtt kell végezni. Hozzám az ambulanciára bejöhet úgy, ahogy van. A dizájnerdrog megjelenésével úgy látom, hogy át kellett volna alakulnia a szolgáltatóknak, inkább klubszerű helyre lehetne becsalogatni a fiatal szerhasználókat. És ezek nem történtek meg.
