Elég a taktikázásból!

Vasárnap voksol a veszprémi 3-as választókerület. A térség legerősebb baloldali polgármestere, Ajka vezetője azt mondja, Pad Ferenc alkalmas parlamenti képviselőjelölt, s van esély a győzelemre, ha végre az emberek ügyeivel foglalkozik az MSZP, és nem hagyja, hogy a Jobbik lecsapja a kezéről a témákat.

2015. április 11., 11:16

– Ajkán múlik minden?

– Sok múlik rajtunk. Ajkán 26 ezer szavazásra jogosult él, ami duplája a tapolcai számnak, de még együttesen, Tapolcánál és Sümegnél is többen voksolhatnak a városban.

– Csakhogy mindhárom település megosztott: Ajkán nagyon vezet Pad Ferenc, Tapolcán a jobbikos, Sümegen a fideszes jelölt.

– Ezt egy pár héttel korábbi közvélemény-kutatás mutatja. Veszprémben hasonló volt a helyzet: Kész Zoltán a választás előtti hetekben még 6 százalékkal volt lemaradva, aztán nyert. Mi is ilyen hajrára készülünk. A kampányunk az utolsó két hétben jár majd csúcsra, míg a többiek már korábban is teljes erőbedobással küzdöttek.

– Veszprémben egyértelmű volt: a kétharmad a tét. Most mivel lehet mozgósítani?

– Nyilván minden kampánynak vannak országos üzenetei. A vasárnapi zárva tartásról, a paksi titkosításról, a Quaestor-ügyről beszélni kell, de kiegészítve olyasmivel, ami közvetlenül is érinti az embereket. Tapolca például a rendszerváltás után sokszor volt baloldali többségű, miközben most egy jobbikos háromszög látható a Tapolca–Devecser–Sümeg térségben, mégpedig azért, mert ez a három település lecsúszott. Tapolcán nemrég az Y-házaknál tartottunk rendezvényt. Az ember azt gondolná, hogy az előző fideszes képviselő, aki a megyei közgyűlésnek is az elnöke volt, minden kormányzati támogatást megszerzett. De nem így van! Ezekben a panelekben ötezer ember él, de az épületek nincsenek felújítva! Eközben Ajkán, ahol 13 éve baloldali a vezetés, úgy újítottunk fel a 7500-ból 5600 panellakást, hogy a Fidesznek 2010 után nem volt panelprogramja. Vagy ott van a munkahelyek kérdése. Az Ajkán dolgozók hatvan százaléka minimálbéren van bejelentve. Nekünk nem a munkahelyek számát kell növelni, hanem a béreket, hiszen a városban csupán 2,8 százalékos a munkanélküliség. Ez annak köszönhető, hogy meghirdettük: minden vállalkozás, amely egy alkalmazottal növeli az előző évi állományát, és ezt három évig megtartja, 300 ezer forintot kap az önkormányzattól. De most már a minőséget akarjuk emelni, tehát annak a vállalkozásnak jár pénz, amelyik felsőfokú végzettségűt alkalmaz.

– Ajka, annak ellenére, ami az iparral, a Mal-lal történt, talpon maradt, sőt fejlődik. De ha Tapolca vagy Devecser látja a jó balos példát, miért a Jobbik felé fordult, amely tarol a húszas-harmincas korosztályban, az alacsony iskolázottságúak és a munkanélküliek körében?

– Mert ott a baloldal nem talált alkalmas szereplőket, megfelelő irányítási módszereket. A Jobbik kiválasztja azokat a témákat, amelyek egy település életében visszacsúszást okoztak, és a csalódottakhoz beszél. Ezáltal növekednek. A tapolcai polgármesterséget egyértelműen annak köszönhetik, hogy a városi kórházat az egészségügyi kormányzat visszaminősítette, megszűntek az aktív ágyak. A fideszes vezetés befeküdt a kormánynak, a Jobbik viszont ráugrott a témára.

– Ezt a baloldal is megtehette volna.

– A baloldal elaludt.

– Nem először. De miért?

– Mert maguk a vezetői elalszanak. Ha egyszerre mindenről beszélünk, akkor valójában semmit nem teszünk. A munkahelyi és a lakhatási kérdések után az utak, a járdák, a közlekedés az első számú kérdés, ami közérdekű. Ha szavazatokat akarunk szerezni, arra kell figyelnünk, ami az embereket érdekli.

– Pofonegyszerű dolgokat mond. Odafönt miért nem hallják meg?

– A pártvezetéssel nekem inkább konfliktusaim voltak. Elmondtam néha az ötleteimet, de csak hümmögtek. Taktikázás megy. Voltam országgyűlési képviselő is, nagyon idegen volt. Olyanokon szórakoznak, amiken nem kéne, egyszerű, frappáns megoldások helyett elméleti kérdésekről folyik a vita. És közben jön a Jobbik. Nekik még hisznek. Nekünk és a Fidesznek már nem.

– Vagyis nem hiszik el, hogy megvalósulhat a Tapolcára beígért több mint kétmilliárdos kórházfejlesztés?

– Dehogy. A Fidesznek és nekünk nem elég hangzatos ígéretekkel előállni, azt is meg kell mondani, hogyan. Az MSZP-nek Szegedtől Budapest XIII. kerületéig országszerte vannak jó mintái, csak meg kellene mutatnunk ezeket. Ajkán például a panel- mellett nagyon sikeres a lakóház-felújítási programunk. Azt mondjuk: mindenki, aki elindul az általunk kiírt pályázaton, a felújítási költség 50 százalékát megkapja, csak a homlokzatot és a hőszigetelést kell felújítania. Ezenfelül pedig – saját költségünkön – vállaljuk a környezet megszépítését, így építettünk 50 játszóteret és parkolókat. Igyekszünk mindenhez ösztönzőket kapcsolni. Akinek két gyermeke van, az nem fizet kommunális adót, akinek egy, az csak a teljes összeg felét. A szűrővizsgálatokra is a kommunális adó alóli mentességgel biztatunk. Az ilyen típusú eredetiség és a harciasság hiányzik az MSZP-ből.

– Ön azért nem megy a szomszédba egy kis rágalmazásért, ami miatt pénzbüntetésre is ítélték.

– Az már reakció volt egy titokban rögzített beszélgetés kiszivárogtatására. Amikor pár éve május elsején elmondtam az ominózus beszédet és az ellenfeleim közül hármat a gúnynevén hívtam, azt nem én találtam ki, a városi közbeszéd része volt. És nem bántam meg. Tizenhárom év alatt huszonegy ügy zajlott ellenem. Kézi vezérlésű bűnüldözés van Magyarországon. Kinézik azokat a baloldaliakat, akiket üldözni kell, és rájuk mennek. Az ellenfeleim el is mesélték, hogyan jelentettek fel: kiterítettek eléjük egy csomó feljelentést, hogy ezeket mind írják alá, hátha az egyik fennakad. Megalázni, lehetetlen helyzetbe hozni az ellenfelet, erre megy ki a játék. Mi meg csak némán tűrjük. De a baloldali szavazó is ilyen. Nem megy el annyi rendezvényre, kerüli a vitát. Aki azt mondja, inkább ne politizáljunk, az száz százalék, hogy baloldali. Rámenősebbnek kell lennünk.

– Most igazi balost indítottak.

– A veszprémi választást azzal sikerült megnyerni, hogy a kormánypárti szavazók otthon maradtak. Egyrészt a Fidesz miatt, másrészt, mert nem akartak egy helyben népszerű civil ellen szavazni. Most meglátjuk, eljutottunk-e már odáig, hogy elfogadnak egy virtigli balost is. Pad Ferenc tisztességes, egyszerű ember.

– Dicsérje őt a Schwartz.

– Miért, Orbán nem szokott leereszkedni az egyszerű emberek szintjére? Feri munkásból lett szakszervezeti vezető, hiteles a múltja, a beszéde, a megjelenése. Nem azt mondom, hogy ő legyen a modern baloldal vezetője, de tökéletesen alkalmas arra, hogy megnyerje ezt a választást.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.