Egyre brutálisabb eszközök – Zavaros kampánystratégiák a fővárosban

2019. szeptember 21. 07:04 - szerző: Tóth Ákos

Egészen fura és meghökkentő elemek tarkítják a Fidesz főpolgármesteri posztért folyó kampányát, hiszen a kormány lényegében nem kampányol, magára hagyta Tarlós Istvánt, hadd küzdjön önmaga. Azok a kampányelemek pedig, amelyek a Rogán Antal-féle propagandagépezethez köthetők – ilyen például az önjelölt Puzsér Róbertet, a valószínűleg hackertámadásként indított Berki Krisztiánt és az ellenzék jelöltjét, Karácsony Gergelyt bohócként ábrázoló plakát –, Budapesten bizonyosan nem érnek célba, másrészt nagyon nincsenek ínyére a székét megvédeni készülő főpolgármesternek, Tarlós Istvánnak sem – ő ugyanis jobban ismeri a budapestieket, mint Orbán Viktor és barátai. Mert igaz ugyan, hogy az ellenzék az elmúlt kilenc-tíz évben mindent megtett azért, hogy ne lehessen komolyan venni, de ennek ennyire fajankó hangsúlyozása épp a fővárosban kontraproduktív lehet. Tarlós ugyanakkor mintha kapálózna: régi stílusa, amely az ellenfél földbe döngölésére és lehetőleg minél alpáribb megalázására irányul, most, úgy tűnik, ellenkező hatást ér el; szokásos magabiztossága inkább az iskolai bunyó előtt magát nyugtatgatni kívánó kisgyerekére emlékeztet.

– Karácsony közeledtével – és nem, ez nem valamiféle alamuszi áthallásoltatás – egyre égetőbbé válik a probléma: mivel örvendeztethetnénk meg családunk gyermekeit? Ha bárkiben felmerült, hogy jó ötlet volna egy ötévesnek xilofont, dobkészletet, kürtöt vagy hangosbeszélőt ajándékozni, tekintse meg azokat a videókat, amikor egy derűs szeptemberi délelőtt, egy égszínkék kézi hangosbeszélővel engedte le az utcára játszani Tarlós Istvánt a mamája, meglehetősen meggondolatlanul – válaszolja kérdésünkre Palánkai Mariann kommunikációs szakember, hozzátéve: ha a gyerek egy ilyet egyszer a kezébe kaparint, azt többé el nem lehet venni tőle, és ha kell, ha nem, ész nélkül ricsajozik vele. És noha Tarlós István nap nap után és ráadásul mesterien idézi meg a burleszk klasszikusait, kampánya egyelőre maga a dögunalom. – Nyilván a politika iránt érdeklődők számára nem, de ők soha nem számítanak a kampányok irányítói számára, hiszen elkötelezett választók, és kampányoktól függetlenül is masszív a pártpreferenciájuk. Ez a választás pedig, csinálhat Tarlós István bármit, arra a kérdésre szűkült: Fidesz vagy ellenzék?

A főpolgármester és az agrárminiszter elültette a tízezred
Fotó: IllyĂŠs Tibor

A kommunikációs szakember véleménye helytállónak tűnik, de egy fontos szempont a főpolgármester esetében gyakorta előkerül: népszerűbb az őt jelölő szervezeteknél. Ez azt jelenti, hogy egy stabilan ellenzéki kerületben a választók egy jelentős része, meglehet, kizárja, hogy helyben a Fidesz jelöltjére voksoljon, de Tarlóst akkor is behúzná. A főpolgármester 2010-ben a szavazatok 53,37, öt éve pedig 49,06 százalékával nyerte el a posztját. Semmi nem utal arra, hogy október 13-án az utóbbinál kevesebbel kellene beérnie.

Lejjebb kissé más a helyzet. Hiszen – hívja föl a figyelmet Palánkai Mariann – a kerületekben és a vidéki települések java részében az ellenzék elérte eddigi legnagyobb eredményét, jelesül azt, hogy többé-kevésbé sikerült kétpólusúvá szűkíteni a választási lehetőségeket, és ez fundamentálisan ellentétes a Fidesz érdekeivel. Kedvezőtlen a Fidesz számára ugyanakkor az is, hogy az önkormányzati választásoknál sokkal kevésbé érvényesül a gerrymandering rendszere, vagyis az, hogy a választási térképet parádés ügyességgel átrajzolták, és az ellenzéki érzelmű településeket/területeket bámulatos precizitással vonták össze számukra kedvező érzelmű szavazókkal megrakott övezetekkel. Palánkai Mariann szerint kedvezőtlen a Fidesz számára az is, hogy rengeteg polgármesterük megkopott, egyrészt azért, mert a hosszú, hivatalban töltött évek alatt széles körben ismertté váltak turpisságaik, hiszen az idő megengedte, hogy a szájhagyomány és Facebook-csoportokon keresztül a közösséget valóban érintő információk eljussanak a polgárokhoz, és ezen nem segítenek az ipari mennyiségű eredményes járdasziget-avatási ceremóniák. Másrészt a tartós ideig fennálló megbízatás dinamikája törvényszerűen ez.

– Ne feledkezzünk meg arról sem – mondja a kommunikációs szakember –, hogy a kormánypárt polgármesterei lényegesen kevésbé irányíthatók, mint a parlamenti képviselői.

Alapvetően nehezebb ugyanis egy polgármesternek szemtől szemben állítania a vele nap nap után találkozó lakosok előtt, hogy egy öreg, gazdag New York-i zsidó személyes felelőssége volna a településen terjengő csatornabűz.

Két számjegyű migráns-erőszakolási statisztikát sem egyszerű felmutatni, miközben lámpással sem lehet olyan személyt találni a faluban, aki látott már élő színes bőrűt. És itt érdemes visszakanyarodni Budapesthez, e kiemelten fontos, ám bűnös városhoz. Hiszen itt rengetegen emberszámba veszik a homoszexuálisokat, töméntelen nő dacol Kövér László finom szülési noszogatásával, elfogadhatatlanul sokan állnak szkeptikusan a kormány stadionkontingenséhez, inkább jobb orvosi ellátásért vernyákolnak, sokan jártak már Bécsben és más világvárosokban, a kívánatosnál lényegesen többen ellenzik a diákok, újságírók vegzálását, százezrek akadnak, akik nem szimpatizálnak Vlagyimir Putyin rendszerével és hajlamosak kritikával tekinteni Marsi Anikó produkcióira – így Palánkai Mariann. Szerinte Tarlós István sem az a kiszámítható, irányítható, érdekeket felismerni és racionálisan kezelni képes karakter, akivel együtt dolgozva egy kampánystáb a térdét csapkodná örömében.

Persze a Fideszt sem érdemes lenézni. Palánkai Mariann szerint egyáltalán nem véletlen, hogy még a narancssárga alapszínt sem használja a kampány

azon területein, ahol a választók megosztottak. Jelöltjeik jó része kékes keretben, függetlenként jelenik meg, nem ritka, hogy egy cuki nevű civil, ám gyakorlatilag nem létező egyesület színeiben.

Viszont ott, ahol ők dominálnak, a jelölteket narancsba öltöztetik, hogy a hívek tudják, kire kell szavazni. Már bevált módszer, hogy hamis ellenzéki jelölteket állítanak, akiket támogatnak, pénzelnek, futtatnak, és az általuk kézben tartott felületeken – vagyis mindenütt – homályossá teszik, ki is a valódi ellenzéki jelölt, de őt aztán igyekeznek lejáratni. Ezek a lejárató kampányok – mint például a most újonnan behozott módszer, amely közvélemény-kutatások álcájában föltett kérdésekkel az ellenfelet igyekszik besározni – hatékonyak, legyenek bármennyire abszurdak is.

És mi van, ha nem is abszurdak, hanem a valóság egy valamely szeletét fölerősítve alkalmat teremtenek az állami beavatkozásra, mint a Pikó-ügy kapcsán?

– Erre az ügyre, amelyet egy átlagpolgár nehezen lát át, azonnal, szinte percek alatt egy általánosító, erős és rövid üzenet központú kampányt építettek, méghozzá azt, hogy az ellenzék nem más, mint maga a törvénytelenség és a csalás. Ez elég lehet a Fidesz-tábor összetartására és aktiválására, de – és ezt ma még nem lehet eldönteni – megeshet az is, hogy a nyilvánvalóan fölösleges és csak kampánycélokat szolgáló rendőri fellépéssel „sikerült” egy ellenzéki jelöltből országos mártírt csinálni, szimpátiatüntetést kreálni számára – véli Palánkai Mariann. Szerinte az ellenzék egyetlen esélye, ha kihúzza a fejét ebből a rendszerből. Ez úgy lehetséges, ha a közösségi médiában észrevehetően, emlékezetesen és eredetien jelenik meg, és nem csak a saját rajongói számára. Tudni kell azt is, hogy a Fideszt nem lehet megverni a saját pályáján. Vagyis nem lehet nyerni azzal, hogy ki olvas nagyobb disznóságot a másik fejére, ugyanakkor

a kormány semmit sem tud kezdeni a humorral, az eredetiséggel, a szabad gondolatokkal és a minőséggel.

És ez nem zárja ki azt, hogy az üzenet egymondatos legyen, mert bárki bármit tesz is, az „megy át”.

Önkormányzat 2019 - Pikó András és Karácsony Gergely kamp
Fotó: MĂĄthĂŠ ZoltĂĄn

– Jól látjuk, hogy Tarlós István a szegény ember Donald Trumpja. Ezért nem ártana tisztázni, hogy Karácsony Gergely mit is ígér valójában. Nem ártana, ha a kerületek ellenzéki jelöltjeivel közösen akciózna, és annál érdekesebben, mint hogy néhányan a demokráciát éltetik egy belvárosi ház homlokzata előtt. Ne azokhoz beszéljenek, akiknek fegyvert kellene szorítani a fejükhöz, hogy ne rájuk szavazzanak. Alkalmazzanak innovatív elemeket, de fogják föl, hogy a lakossági fórum, a szórólap postaládába csúsztatása és az ATV-interjú már nem számít annak, és mozgósítsanak, mozgósítsanak, mozgósítsanak – ad receptet Palánkai Mariann.

– Az elmúlt hetek kampánybotrányaiból önmagukban nehéz lenne távolabbi következtetéseket levonni arra vonatkozóan, mi járhat a hatalom birtokosainak fejében – ezt már Szűcs Zoltán Gábor politológus, eszmetörténész mondja. Hozzáteszi: – Majdnem mindegyikről elmondható ugyanis, hogy vagy már láttunk ilyet korábban, vagy, mint a VIII. kerület esetében, egy különösen szem előtt lévő helyről van szó. Lehet, hogy bizonyos esetekben komolyan aggódnak az ellenzék esélyei miatt, máskor talán a mozgósítás a cél, ismét másutt inkább az emberek kedvének elvétele a részvételtől. Ha az összképet jobban meg akarjuk érteni, akkor azt kell felismernünk, hogy

Orbán Viktor rendszere, mint minden hasonló kompetitív autoriter rezsim, egy alapvető ellentmondásra épül: egyfelől szüksége van a politikai versenyre, konfliktusokra, mert ezeken keresztül akarja legitimálni magukat, demonstrálni a választók többségének támogatását, másfelől viszont a győzelem, a hatalom birtoklásának kényszere minden egyéb szempontot felülír, ezért egyszerűen képtelen nem eltorzítani a versenyfeltételeket, nem kijátszani a saját játékszabályait, nem visszaélni az erőfölényével, nem megfosztani az ellenzéket a hatékony politizálás feltételeitől.

Szűcs Zoltán Gábor szerint megteremthető ugyan valamiféle egyensúlyi állapot e kétféle szempont között, de annak következményeként, hogy Orbán Viktor pártja egyszerűen túlnyerte magát 2010-ben, az egész általa létrehozott politikai berendezkedés folyamatosan halad a rendszer demokratikus elemeinek felszámolása felé. – Ezt látjuk kilenc éve egyfolytában. Ha valaki meg akarja fejteni a keresztény szabadságról alkotott legújabb miniszterelnöki víziókat, a józsefvárosi kampány furcsaságait vagy Tarlós István megafonos performance-át, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy a rezsim újra és újra belegabalyodik saját alapvető ellentmondásába, és ezt egyre autoriterebb eszközök alkalmazásával tudja csak kezelni – mondja.

A kérdés e ponttól kezdődően pedig az, hogy mi történik akkor, ha a kormány esetleg teret veszít.