Bűnbakkeresés: az SZFE vezetősége beperelte az egyetem HÖK elnökét

2020. november 26. 20:27 - szerző: 168 Óra

Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói önkormányzatának elnöke ellen indított birtokvédelmi eljárást Novák Emil és Szarka Gábor - az SZFE vezetői - birtoksértő magatartás miatt. 

 

Csernai ezt csütörtök délelőtt Facebook-oldalán jelentette be, mint írta: “A dolog több szempontból pikáns.Egyrészt, megint bűnbakkeresés megy, hiszen az egyetemfoglalást nem egyedül csináltam, épp ez volt benne a szép.”

Csernai elmondta, hogy az ügyével kapcsolatban elfogultsággal vádolták meg a VIII. kerületi Önkormányzatot, így az V. kerületi Önkormányzat fogja vizsgálni az esetet.

Már délelőtt felkerestük a HÖK elnököt az üggyel kapcsolatban, de szerényen azt mondta, nem szeretne nyilatkozni. Végül diáktársai kérésére ment bele, hogy közöljük a posztját. 

Szarka Gábor, az egyetem kancellárja már korábban is a diáklázadás egyik felelőseként próbálta meg feltűntetni Csernait, akkor szintén diáktársai és tanárai álltak ki mellette.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

 

Log into Facebook

null