Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Csaba László: A mostani krízis nem rendszerszintű válság, hanem kiigazító jellegű, sokaknak csökken a vagyona

2020. július 11. 16:45 - szerző: Bonta Miklós

A kormányzat egymás utáni gazdaságvédelmi akcióterveivel az a fő gond, hogy soha nem derül ki, mennyire voltak eredményesek, mert utókalkuláció nem készül. Így azt sem lehet megtudni, hogy hol voltak elhibázottak az elképzelések – mondja Csaba László közgazdász akadémikus. A CEU és a Corvinus Egyetem professzora szerint a kisvállalkozók adóját azért emelik, mert a kormány az iparkamara ösztönzésére túlzottnak hiszi a kata kedvezményeit.

A CEU Határtalan tudás elnevezésű, tavaly novemberi rendezvényén nem tartotta kizártnak egy újabb gazdasági válság bekövetkeztét. Ilyenre gondolt, mint a mostani?

Ritkán fordul elő velem is, hogy belátható időn belül megvalósul a prognózisom, pedig nem tudtam, hogy mikor következik be, mekkora lesz, és azt sem, hogy mi fogja kiváltani. Azt is csak sejtettem, hogy nagyobb lesz a legutóbbi, 2008–2009-esnél. A vírusjárvány lehetett ehhez a válsághoz az utolsó csepp a pohárban. Pénzügyi tekintetben már beigazolódott a jóslatom, hiszen a vezető amerikai tőzsdeindexeknél 30 százalékot meghaladó visszaesés is előfordult. Most még nem tudjuk, hogy a válság lefutása V vagy U alakú lesz-e, ami korántsem mindegy. Az elemzők többsége szerint az Egyesült Államok gazdasága úgy viselkedik, mintha V alakú lenne a lefutás. De ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon vagy például Németországban is hasonló jelenséggel találkozunk majd. A mostani krízis véleményem szerint nem rendszerszintű válság, hanem kiigazító jellegű, ami azt jelenti, hogy sokaknak csökken eközben a vagyonuk, a megtakarításuk, ahogy ez az 1930-as évek elején is előfordult.

Tanultunk az előző válságból?

Feltétlenül. A kormányok és a jegybankok most már tudják, nem érdemes kivárni, hogy a krízis elmélyüljön, ezért megelőző jelleggel „tűzoltó” rendelkezéseket kellett hozniuk. Így tett az amerikai és a német jegybank, illetve a kormány is, amikor nagymértékű, kiadásokat növelő intézkedéseket hozott. Különösen feltűnő volt az amerikai kormányé az állásukat elveszítettek számára fejenként kifizetett heti hatszáz dolláros segítségnyújtással, annak érdekében, hogy a helyzet ne romoljon tovább. Ez az összeg magasabb, mint az ottani minimálbér, így nem fordulhat elő ismét olyasmi, mint ami az 1930-as években megtörtént, amikor tömegek mentek tönkre, illetve éheztek.

Fotó: Marton Meresz

Milyen hatása lehet ennek a segítségnyújtásnak?

Az állam eladósodása ilyenkor jelentékeny mértékben megnő, és ennek a hatása – pénzügyi értelemben – valószínűleg nagyobb lesz, mint amilyen 2008–2009-ben volt, ezt pedig a háztartások is megérzik majd. A 10-12 esztendővel ezelőttihez képest annyival kedvezőbb most a helyzet, hogy időközben nemzetközileg a bankok már nem hiteleznek olyan felelőtlenül, mint akkor, köszönhetően az azóta bevezetett szabályozásoknak. A tőke-hitel arány is jelentős mértékben javult, a fedezet nélküli tételek aránya csökkent.

Hogyan reagált erre a Fidesz-kormány?

Magyarországon bizonyos időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegyék, mekkora a baj. De utána már gyorsan elfogadták az intézkedéseket. Ugyanakkor a kommunikációban azóta egyfajta ellentmondásos kettősség tapasztalható. Amíg a Magyar Nemzeti Bank hozza a legtöbb válságenyhítő intézkedést, addig kijelentéseiben a jövőt illetően továbbra is nagyon optimista. Eközben a Pénzügyminisztérium az erejét mutogatja, ugyanakkor a makrogazdaság egészében nem nagyon tesz jelentős lépéseket, főként költségvetésen belüli átcsoportosításokat hajt végre, amit persze nem szabad lebecsülni. Viszont más országoktól eltérően nem tapasztalható nagy mértékű költekezés. Ennek a logikája az lehet, amit egy amerikai gazdasági lap úgy fogalmazott meg, hogy „most egy olyan hajón ülünk, amelyikről nem tudjuk, hogy honnan indult és hová tart”. Abban biztosak lehetünk, hogy a rendszer nem fog szétesni, viszont azt nem sejtjük, hogy az utána szükséges helyreállítás mennyi ideig tarthat.

Mennyiben alakulhat át a világ a kilábalás után?

Túlzónak tartom azokat a véleményeket, amelyek szerint mindenki otthonról fog dolgozni, és a számítógépek veszik át a szolgáltatások szerepét is. Az átalakulás korántsem jelenti azt, hogy most jött el a robotok időszaka. Viszont fel fog gyorsulni a digitalizációs folyamat Magyarországon is. Eddig elképzelhetetlen volt, hogy az egyébként nehézkes egyetemeken előforduljon egy olyan, korábban tiltott online beszámoltatás, amelynek magam is részese voltam. A vizsgáztatók különböző országokban értékelték a hallgatók teljesítményét. Ugyanakkor nem lenne célszerű egy olyan jövő sem, hogy az oktató kiadja a diákjainak az alapanyagot, és csak a záródolgozat beérkezése után találkoznak egymással. Véleményem szerint vissza fogunk térni – ha nem is ugyanarra az útra, ahonnan elmozdultunk, de – oda, ahol a szolgáltatások meghatározók, és ez azt eredményezi, hogy sok embernek lesz ismét munkája. De azt még nem tudhatjuk, hogy mennyi új álláshely keletkezik majd.

A magyar kormánynak nagy gyakorlata van a különböző mentőcsomagok összeállításában. Most is ez történt?

Ami a gazdaságvédelmi akciótervet illeti, az ilyenekben az a szép, hogy soha nem tudjuk, mi is lett a valódi eredményük, az utókalkulációk, elemzések rendszerint elmaradnak. Nem ismerhetjük meg, hogy valami valójában mennyibe is került. A mostani akciótervekben nagy újdonságokkal nem találkozhatunk. A kormányzat továbbvitte azt a centralizálásra törekvő irányvonalat, amely öt-hat éve már megfigyelhető. Felkészülhetünk rá, hogy mondjuk egy negyed év múlva a következő, újabb gazdaságvédelmi akciótervvel találkozhatunk anélkül, hogy az előzőt kiértékelték volna, mi volt az eredménye, s milyen elképzelések nem váltak be. Például milyen következményei voltak a kórházak részleges kiürítésének, hányan haltak meg, mit eredményezett az, hogy a betegeket úgy küldték haza, hogy csak a gyógyszerszedési előírásokra hívták fel a figyelmüket. Mivel sok minden a legfelsőbb szinten dől el, ennek politikai következményei is lesznek, a lakosság a kormányzatot teszi majd felelőssé például a munkanélküliek számának hirtelen növekedéséért, vállalkozások csődbe meneteléért. Márpedig akár másfél év is eltelhet, mire a vállalkozások már a munkahelyek bővítésében gondolkodhatnak, ami nem a kormányzat hatásköre.

Fotó: Marton Meresz

Mi a véleménye a kormány alapfilozófiáját jelentő munkaalapú társadalomról?

Segélyre is szükség van. Véleményem szerint az álláskeresési járadékra való jogosultság időtartamát háromról kilenc hónapra kellett volna felemelni, tekintettel arra, hogy most nehezebb elhelyezkedni, mint korábban. Amikor feszesebb volt a munkaerőpiac, akkor a rövidebb járadékfizetési időnek még volt létjogosultsága, mert a munkaerőhiány időszakában arra késztette az embereket, hogy minél hamarabb munkába álljanak. Azt, hogy mennyi új munkahely keletkezzen, a kormány csak az állami vállalatoknál tudja befolyásolni, legfeljebb az átképzések megszervezésében lehet aktív. Az állásteremtésről sokkal szerényebben kell, kellett volna kommunikálni, ez még számos kellemetlenséget okozhat a kormánynak. A ténylegesen állásukat veszítettek száma 300 ezerre is felmehet, amit a munkanélküliségi statisztikák nem tükröznek. A kormány számára kedvező volt, hogy az elmúlt tíz esztendőben mintegy egymillió új munkahely keletkezett, a bérek hat éven át két számjegyű százalékkal növekedtek, de ez az időszak véget ért, a számára kedvezőtlen kommunikáció miatt viszont a bekövetkező változásért már nem tud hová mutogatni. Pedig helyes döntés volt, hogy az emberi életet a gazdasági érdekek elé helyezték.

A kormány, amely szereti a nemzeti konzultációkat, a munka világának szereplőivel már kevésbé áll szóba a mostani nehéz időkben.

Az elmúlt években létrejött egy konzervatívokból álló felelős értelmiségi csoport Pálinkás József volt akadémiai elnök, az Orbán-kormány egykori minisztere vezetésével, ennek én is tagja voltam. A csoport a többi között azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az ország ügyeiről nyugodtan, tiszteletteljesen, másokat meghallgatva beszéljen. Ez azonban füstbe ment tervvé vált. A munkavállalókat például a kormány nem tekinti egyenlő tárgyalási pozícióban lévőnek. Nem ismerték fel a párbeszéd jelentőségét a konfrontációval szemben. A kormányzat csak akkor érzi jól magát, ha – a sportból vett hasonlattal élve – egész pályás letámadást hajthat végre. Ez a magatartás jelentős mértékben rombolja a társadalmi kötőszövetet, megnehezíti a melléfogások barátságos légkörben történő megvitatását, és megakadályozza a tévedés beismerését, ha valami nem sikerült, annak kimondását, hogy tévedtem. Pedig egy ilyen vallomás a pozícióját is erősíthetné. Ehelyett a bármit megtehetünk analógiájára a rendkívüli helyzetről szóló törvény visszavonása után – az országos tiszti főorvosra hivatkozva – a kormányfő maga döntheti el, mit szabályoz rendeletben, és mit visz az ország háza elé.

Amíg a kisvállalkozások a válság következtében nehéz helyzetbe kerültek, addig a kedvezményes adózásukat megszüntették. Vajon miért most?

A kata adózás olyan alacsony közterhet enged meg, amely – a kormány véleménye szerint – veszélyezteti a jóléti rendszer működését, miközben a 400 ezer katás az adója felemelése ellen tiltakozik. Közismert, hogy a kormányzat a vállalkozói adózás körében időről időre kitalál valamit, majd visszavonja, mert rájön, hogy túl messzire szaladt. A Pénzügyminisztérium a közteherviselésre hivatkozva most éppen úgy gondolja, hogy a válságtól függetlenül szigorítja a terheket, ennek jegyében vonják meg a kedvezményes adózás lehetőségét. A kormányt nem a konzekvens gondolkodás jellemzi, a valódi gazdaságstratégiai döntéseket sem ennek jegyében hozzák meg.