Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A fideszes Boldog István számára itt az utolsó felvonás, a nyomozók körbekerítették, csak a kilövési parancsra várnak

2019. december 23. 07:47 - szerző: Rajnai Attila

Nagy Szilárd exfideszes kengyeli polgármester vádalkuja révén derült fény Boldog István bizalmi körének pályázati üzelmeire, amelynek büntetőügyét a kormánypárti honatya sem tudja majd megúszni, bár az, hogy a parlamenti Fidesz-frakció elsőre nem szavazta meg az ügyészek és a bírák fizetésemelését, jelzésértékű. Boldog bemártásával Nagy Szilárd megúszta a sikkasztásait egy felfüggesztettel, de a napokban máris újabb feljelentések érkeztek ellene, így neki is érik a letöltendő börtönbüntetés.

Idén októberben újra a független Nagy Szilárdot választották meg a háromezer-ötszáz lakosú Kengyelen polgármesternek, noha már nem a Fidesz–KDNP színeiben indult, és a térség választókerületi elnöke, Boldog István mindent megpróbált megtenni azért, hogy ez ne sikerüljön neki. Kettejük nyilvános marakodásának az okát egyikük sem árulta eddig el. Boldog ezt a nyilvánosság előtt azzal indokolta, hogy a község „jobb embert érdemel”, utalva ezzel Nagy Szilárd közismerten zavaros pénzügyeire és játékszenvedélyére.

Az önkormányzati választás kampányában a Szolnoki Törvényszék adósságrendezési eljárás indított a kengyeli önkormányzat ellen, és ehhez pénzügyi gondnokot nevezett ki, mert a kengyeli polgármesteri hivatal nem teljesítette a szerződésbeli vállalásait, kompenzációs díjat kellett volna fizetnie a hulladékgazdálkodásért felelős NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.-nek. Az évek során csak a számlák egy részét rendezte az önkormányzat, ezért 2016-ra már több mint 34 millió forint tartozásuk állt fenn a szolgáltatóval szemben. A felek megállapodtak egy fizetési ütemezésben, de ebből sem teljesült semmi, ezért keresetet nyújtottak be az önkormányzat ellen. 2018-ban a Szolnoki Törvényszék több mint 37 millió forint tőke és annak kamatai megfizetésére kötelezte a kengyeli önkormányzatot, de a tartozás a fellebezés után másodfokon – a perköltséggel együtt – már meghaladta az 50 millió forintot.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A közösségi médiában Nagy Szilárd az egész ügyet úgy tálalta, hogy mindez Boldog István személyes sérelme miatt történt a községgel. Boldog viszontválaszában a felelősséget a polgármesterra hárította, mondván, hiába szerzett ő támogatást a hátralék kifizetésére, ha ezt a pénzt Nagy másra költötte. Nagy Szilárd ezt követően nyílt levélben folytatta a vitájukat. „Ez az ügy egyértelműen politikai indíttatású, a térség országgyűlési képviselője négy éve állóháborút folytat ellenem csak azért, mert nem hagytam megzsarolni a településemet a TOP-pályázatok leosztásánál” – írta többek között.

Próbáltunk utánajárni, mi lehet a két politikus viszályának az oka. A megkérdezett térségi polgármesterek név nélkül, röviden annyit mondtak: két dudás nem fér meg egy csárdában. Az ok minden valószínűség szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programokban (TOP) keresendő, amelyeken keresztül Boldog István egy hűbéri-bűnszövetségi rendszert alakított ki. E szerint aki beállt a sorba, és az általa kijelölt közbeszerzési bonyolítóval végeztette el a pályázati eljárást, majd az általuk preferált kivitelezőt nyilvánították győztesnek, azok a települések kaptak fejlesztési támogatást. Ahol viszont nem ezt az utat választották, ott ugrott a pénz és nagy valószínűséggel a polgármester újraválasztásának esélye is, hiszen a pályázatok a megyei közgyűlések hatáskörébe tartoznak. A polgármesterek nagy része beállt a „sorba”, még ha tudták is, hogy korrupció van a háttérben, de legalább kaptak fejlesztési támogatást.

Kivétel volt ez alól Nagy Szilárd, aki a saját útját és bizniszeit szerette volna járni. Ez volt az első, amikor egymásnak feszültek Boldoggal. Aztán jöttek az első feljelentések Nagy Szilárd ellen. Az elkövetett bűncselekményekre nem volt mentség: Nagy Szilárd a Kengyel Község Víziközmű-társulat elnökeként folytatólagosan csaknem két és fél millió forintot sikkasztott el 2016 és 2018 között, amelyből 742 ezret visszafizetett. (Nagy jelenleg is elnöke a víziközmű-társulatnak, amely ellen a NAV megyei hátralékkezelési osztálya 2019. december 3-i hatállyal végrehajtást rendelt el.)

Egy magántartozását úgy rendezte a polgármester, hogy az önkormányzat nevében színlelt szerződést kötött azzal az ügyvéddel, akinek tartozott, így öt év alatt összesen 7,5 millió forintot utalt ki neki a település költségvetéséből. Máskor szóbeli megállapodást kötött egy ismerősével a helyi sportklub labdarúgóinak utaztatásáról, amelyet szintén az önkormányzat pénztárából fizetett ki, de később ezt az 569 ezer forintot visszatette a község költségvetésébe.

Folytatólagosan elövetett jelentős értékű sikkasztás volt ellene a vád, amelyet – súlyosbító tényezőként – polgármesterként követett el, amit a törvény letöltendő börtönbüntetéssel fenyeget. Nagy Szilárd ekkor felajánlotta a Bács-Kiskun megyei ügyészeknek, hogy leleplezi a korrupciós ügyeket, ha cserében megúszhatja a sikasztásokat felfüggesztett börtönnel, mentesítik a büntetett előélethez főződő hátrányok alól, így továbbra is polgármester maradhat.

Mindezért cserében három napon keresztül vallott az ügyészségen, bemutatta a Boldog István által felépített és irányított rendszert, feltárta annak szereplőit, sőt, hogy tovább növelje a mondandója értékét, tekintélyes politikusokat, országos vállalkozásokat is bemártott. Ezekről bizonyítékokkal nem rendelkezett, ám a térségi visszaélésekről, a Boldogról szóló vallomása megalapozottnak tűnt. Az alku végül megköttetett, és a Szolnoki Járásbíróságon 2019. október 28-án Nagy Szilárd minden pontban elismerte a bűnösségét, részletes beismerő vallomást tett, amelyért a váddal meggyezően egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és megkapta az előzetes mentesítést is, amivel erkölcsi bizonyítványa tiszta maradt. Megtarthatta az állását.

A kengyeli önkormányzat képviselő-testülete azonban keresztülhúzta a polgármester számítását, mert a soron következő, november 12-i közgyűlésen a jogerős bírósági döntés tükrében méltatlannak találták a település vezetésére, és a polgármesteri megbízatását azonnali hatállyal megszüntették. Ez ellen Nagy a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon a testületi határozat felülvizsgálatát kérte „tiszta erkölcsi bizonyítványára” hivatkozva. Egy későbbi időpontban a Szegedi Ítélőtábla dönt majd abban, hogy melyik bíróság fog eljárni az ügyben.

A Nagy Szilárd ügyészségi vallomásával indult nyomozás során a térségben egyértelművé vált, hogy ő az áruló, ezt burkoltan Boldog és köre éreztette vele, fenyegetéseket is kapott. Védekezésül egy posztot tett közzé a világhálón, amelyben bejelentette, hogy azokat a bizonyítékokat, amelyek a birtokában vannak, az ország három különböző pontján letétbe helyezte. Sajtótájékoztatóra készült Hadházy Ákossal, de ez okafogyottá vált, mert a bejelentését követően a Központi Nyomozó Főügyészség is lépett. Összehangolt akcióban házkutatásokat tartottak az érintett Szolnok megyei önkormányzatoknál, és őrizetbe vettek több embert, majd az indítványukra a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra elrendelte négy személy előzetes letartóztatását hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Egy vádlott esetében nyomkövető viselését rendelték el.

Fotó: Boldog István Facebook-oldala

Az egyik letartóztatott Boldog jobbkeze, F. Petra, a Szolnok megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja. A megalapozott gyanú szerint ő a TOP-programmal kapcsolatos pályázatoknál győztesnek hirdetett vállalkozóktól jogtalanul pénzt fogadott el, egy másik érintett hasonló okok miatt került előzetesbe, mert korábban ő is Boldognak dolgozott. Ugyanezzel gyanúsították meg a nyomkövetővel felszerelt férfit is, K. Pétert, akinek jászkiséri házában van a székhelye annak a Profiter Machine Kft.-nek, amely két év alatt tizenkét uniós beruházást nyert el a térségben. Állítólag ő is tett már vallomást, mert korábban összeveszett Boldoggal.

A negyedik letartóztatott  K. Ferenc, aki a tavaly mintegy 300 millió forint nettó árbevételt elérő Debköz Közbeszerzési Kft. ügyvezetője és egyik tulajdonosa. Ő szervezte meg a meghívásos eljárásokat és osztotta szét a TOP-os pályázatok kivitelezéseit a Profiter Machine Kft., valamint a szolnoki székhelyű, 2018-ban csaknem félmilliárdos nettó árbevételt produkáló Akviron Kft. között. Dr. K. Ferencet azzal gyanúsítják, hogy több pályázatnál önálló intézkedésre jogosult személyként az előre megbeszéltek szerint irányítottan, a verseny kiiktatásával folytatott le közbeszerzési eljárásokat.

A Debköz kft. néhány éve az S. Gábor érdekeltségében álló Anpast Kft.-vel közösen nyert el egy ötmilliárdos tanácsadási tendert a Nemzeti Fejlesztési Programiroda kiírásában, amelynek vezetője akkor N. Sándor, Kecskemét korábbi alpolgármestere volt, és akinek a város az Elios-közvilágítás-korszerűsítési projektet is köszönheti.

Az ügyhöz közel állók szerint Boldog István sorsa meg van pecsételve. Az egyik nyomozó úgy fogalmazott, „körbekerítettük, már csak a kilövési parancsra várunk”. Boldog István ennek ellenére bizakodó, mindezt egy befolyásos ügyészi kapcsolatokkal kérkedő szolnoki ügyvéd hatására teszi, de az ügy jelenlegi állása szerint nem kizárt, hogy mindkettőjüket magával rántja ez a büntetőügy.