Bod Péter Ákos: Megy a huzavona

- Mit szól az IMF jelentéséhez? Annyira hasonlít a magyar bírálatokhoz, hogy hajlamos vagyok azt hinni: súgtak a valutaalapnak, elküldték a „törzsanyagot”.

– Nyilvánvaló, hogy a jelentés készítői kiválóan ismerik a magyar gazdaságot, nem mondhatjuk, hogy felületesen ítélkeznének. Kritikai elemei nem lepik meg azokat a szakembereket – köztük engem sem –, akik jó ideje aggodalommal figyelik a folyamatokat.

- Tudjuk, mi van. De tudható-e, mi lesz? Kikényszeríti-e a jelentés vagy a közelgő tárgyalássorozat a gazdaságpolitikai fordulatot?

– A fordulat már megindult – nem először a magyar gazdaságtörténetben ezúttal is külső kényszer hatására. 2006-ban a konvergenciaprogram volt, most a hitelfelvétel a kényszerítő erő.

- Előadná a bizonyítékait?

– Ezek egyelőre a különféle nyilatkozatokból sejthetők: a kormány módosítani akarja a jegybanktörvényt, nem ragaszkodik korábbi tabukhoz, hangoztatja tárgyalási készségét.

- Miért nem tudhatjuk már most a konkrét intézkedéseket?

– Mert azok a rövid, de intenzív tárgyalásokon dőlnek el. Nincsenek előírások, nem azt mondja az IMF, hogy ezt és ezt tessék bevezetni, hanem felvázolja, hogy miben lát veszélyt. Mondjuk növelni kell a bevételeket, akkor a kormány elsorolja, hogy az áfa már csúcson van, abból nem megy, az ingatlanadó politikailag kétséges, a személyi jövedelemadóval ez és ez a helyzet, szóval megy a huzavona, ugyanezt végigpörgetik a kiadási oldalon is. Utána összevetik a kiszámolt modelleket: mit mutat az egyenleg.

- És az ön modellje? Mit csökkentene, mit növelne?

– Elemző vagyok, erre akkor válaszolnék, ha tennem kellene valamit.
- Akkor elemző válaszra számítok.

– Rövid távon nem nagyon látok lehetőséget a kiadások csökkentésére. A bevételeknél esetleg az szja-nál mutatkozik mozgástér, de ennek jogi és politikai korlátai vannak: a politikai szándékból alacsonyan tartott egykulcsos adó alkotmányos rangra emelkedett.

- És mit vár a kormánytól?
– Nincsen könnyű helyzetben, de az is biztos, hogy a nyugdíj- és adószabályok nem valók alkotmányba. Könnyen rákényszerülhet a kormány – bármelyik –, hogy változtasson rajtuk.

- Mi a véleménye a kormány és a jegybank kapcsolatáról?

– Sok vátesz mondta, hogy nem kellene a jegybank pozícióját megváltoztatni, előre lehetett látni, mivel jár ez a külföldi szervezeteknél. Nem volt érdemes felvetni a pénzügyi felügyelet és a jegybank összevonását, még ha van is benne ráció. Az erőteljes külső reflexiók hatására visszakozott a kormány, és jól tette, mert most másfél év nyugalomra, kiszámíthatóságra van szükség.

- Jogosak a jegybankot ért kormányzati, politikai kritikák?

– A jegybankot nem a kormánynak, hanem a szakmának kell bírálnia. Lehet azt mondani, hogy 2004-ben nagyobb devizatartalékot kellett volna képeznie, 2008-ban a devizaeladósodás miatt nem szólnia, hanem üvöltenie kellett volna – dokumentálható, hogy jelzett a jegybank –, írtam is egy könyvet a devizaválságról. Ugyanakkor az is felvethető, hogy mi lesz a Nemzeti Bankkal, ha „beküldenek oda néhány új embert”.

- Bíráljon szakmailag! Jó döntés volt hét százalékon hagyni az alapkamatot?

– Ha abból indulok ki, hogy nagyjából öt százalék lesz az infláció, akkor ez vállalható döntés.