Bíró Ica nem ismeri a rendőröket megtámadó nőt

2020. szeptember 18., 13:45

Szerző:

 

Bíró Ica úgy érzi, hogy sorra követik el ellene a bűncselekményeket és jogsértéseket azóta, hogy elkezdődött a kilakoltatási mizéria. De mint mondta, ennek még nincs vége.

 

– Úgy érzem, valaki likvidálni akar engem, de nem értem miért, senkinek sem ártottam – mondta a 168 Órának Bíró Ica. Az egész ügy a devizahitellel kezdődött, amikor felemelték a törlesztőrészletet, ezt nem tudta kifizetni. Tavaly a Trencséni utcából lakoltatták ki, akkor reggel a házából, délután kettőkor pedig már a Krisztina körúti szépségszalon egyik lakásából.

– A végrehajtó és az árverési vevő 2017-es licitálása után két év alatt sem ellenőrizték le a helyrajzi számokhoz tartozó alaprajzokat. Ezért végrehajtói hiba történt, jogtalanul az 1/1-es tulajdonomat törték fel tévedésből. Ez birtokháborítás – mondta. Ez több mint egy éve történt, a kulcsokat azóta sem kapta vissza, pedig ennek már tavaly novemberben meg kellett volna történnie.

– Amikor kiderült, hogy én tavaly egy olyan ingatlanba költöztem be, ami nem az enyém, az enyémet pedig elvették, akkor sokkot kaptam, mert felújítottam a lakást, és el akartam adni, hogy el tudjak menni innen. Úgy tűnik, hogy egy lakásmaffia-szervezet próbál kiforgatni mindenemből. Most azt várták tőlem, hogy üres legyen a lakás mire jönnek, de kulcs nélkül ezt nem tudtam megoldani. A két ingatlan a folyosón egy válaszfallal volt elválasztva, amit lebontottunk, ugyanis az hivatalosan az én részemen állt. Így tudtuk átmenteni a dolgaimat egyik lakásból a másikba – mesélte Bíró Ica, hozzátéve, hogy ez az ügy még nincs lezárva, ezért nem érti, hogy a tegnapi kilakoltatás hogyan történhetett meg. Hatvan napig abba az ingatlanba nem költözhetnek be és egyszer még be kell engedniük, hogy elhozza az ingóságait. Mint mondja, tegnap a kulcsokat azért nem adta át, mert még baráti segítséggel sem tudta a számára fontos és értékes dolgokat teljes egészében átköltöztetni.

Bíró Ica elmondta azt is, hogy van egy nemzetközi jogvédő szervezet, akik a segítségére siettek és mint fogalmaz, nagyon számít rájuk.

 

Nem ismeri a nőt, aki a rendőrökre támadt

 

A tegnapi kilakoltatási akció alatt egy nő olajos folyadékkal fújta le a rendőröket, azonban Bíró Ica nem tudja, ki lehetett, és azt sem, hogy hogyan surrant be oda, aztán hogyan tűnt el egy pillanat alatt. Mint mondja, provokációgyanús az eset.

- Nem tudom miért tette, és hogy képzelte ezt az önbíráskodást. Több kamera is rögzítette az esetet, látszik is az arca, ezeket a felvételeket oda fogom adni a rendőrségnek, nem akarom hogy ebbe az ügybe belefonjanak, mert nincs hozzá közöm. Egyébként nem értem, hogy ennyi ember és rendőr között hogyan tudott olyan gyorsan eltűnni a helyszínről. 

Bíró Ica elmondta azt is, hogy ő nem látta, hogy mentők érkeztek volna tegnap a lakáshoz és nincs tudomása arról sem, hogy egy rendőrt elvittek volna.