Kiakadtak a soroksári ellenzéki képviselők, nem szavazták meg a polgármester fizetését

2019. november 12., 10:42

Szerző:

Nem szavazta meg a a soroksári képviselőtestület a Bese Ferenc polgármester illetményéről és költségtérítéséről szóló előterjesztést. Ez azt jelenti, hogy Budapest XXIII. kerületének a vezetője egyelőre fizetés nélkül marad – derül ki a hvg.hu cikkéből.

Bese Ferenc
Fotó: Bese Ferenc/Facebook

Október 13-án a függetlenként, de fideszes hátszéllel induló Bese Ferencet 214 szavazattal előzte meg Bereczki Miklóst. a közgyűlésbe pedig az egyik oldalon öt ellenzéki és egy sváb lokálpatrióta egyesületi, a másik oldalon három fideszes és két civil önkormányzati képviselő, illetve a polgármester ülhetett be. Ebben a 6:6-os patthelyzetben tartották meg a múlt csütörtökön a közgyűlés alakuló ülését. Polgármesteri előterjesztésre négy napirendi pont lett volna, amelyből kettő simán átment, a harmadikat, az szmsz módosítását közös megegyezéssel ejtették, a negyedik, a polgármester fizetéséről szóló előterjesztés szavazásakor az öt ellenzéki önkormányzati képviselő tartózkodott. Érintettsége miatt nem szavazhatott Bese Ferenc sem, ezt a napirendi pontot nem fogadták el. Egyébként a törvény szerint súlyos jogsértésnek minősül, ha a polgármester illetményét nem állapítják meg.

Az ellenzéki képviselőknek nem a polgármesteri fizetés mértéke vágta a biztosítékot, hanem azzal együtt szerették volna megszavazni a képviselők díjazásáról és a kerület távozó vezetőinek  végkielégítéséről szóló döntéssel, a polgármester viszont megtagadta tőlük ezt.

Nincs javadalmazásom ezek szerint

– állapította meg szomorúan Bese Ferenc.