Befejezték a nyomozást a volt barátnőjét meggyilkoló budapesti gimnazista ügyében

2018. november 13., 13:46

Szerző:

Január 12-én, hat óra körül egy 17 éves fiú az Örs vezér téri buszmegállóban meglátta korábbi barátnőjét. Az egy évvel idősebb lánnyal egy gimnáziumba jártak, és korábban egy párt alkottak. A fiú felajánlotta a lánynak, hogy hazakíséri, aki nem ellenkezett – írja a Police.hu.

Fotó: police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy útközben többször összevesztek, majd a lépcsőházban újra vitatkoztak és ekkor a 17 éves fiú a hátizsákjából elővett késsel többször megszúrta korábbi barátnőjét, majd elfutott. Mentőt a ház egyik lakója hívott, azonban a fiatal lány életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrök még aznap éjjel, a lakásában fogták el a feltételezett elkövetőt, akit őrizetbe vettek, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.