Az NKE rektora szerint az államot szolgálják, nem a politikát

2019. február 24., 12:19

Szerző:

Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a kutatási tevékenység megújításán dolgozik az egyetem. Az intézményben szerepet kapott a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről eltávolított Prőhle Gergely, illetve mellette Hatos Pál és és Hörcher Ferenc is. Az Eötvös József Kutatóközpont már megkezdte működését, de nem azért, hogy az MTA kutatóintézeteit bekebelezze.

Interjú Koltay Andrással, az NKE rektorával
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A rektor elmondta, hogy a Tisza István-program elindításával az egyetem a fejlődésének új szakaszába lépett. Folytatódik a Ludovika Campus fejlesztése is azért, hogy a NKE ne csak egyetemi képzőhely legyen, hanem kulturális centrummá is válhasson.

Koltay András kifejtette, jelentősen bővül az egyetem kutatási tevékenysége. Februártól megkezdte működését az Eötvös József Kutatóközpont, amely jelenleg hat, az év második felétől kilenc kutatóintézettel működik majd. A kutatóintézetek az egyetem képzési portfóliójába illeszkedő olyan stratégiai jellegű kutatásokat végeznek, amelyek hozzájárulnak az NKE nemzetközi versenyképességének növeléséhez. A rektor az új intézetvezetők között említette Hatos Pált (Közép-Európa Kutatóintézet) és Hörcher Ferencet (Politika- és Államelméleti Kutatóintézet).

Ez volt az a központ, amely felmerült egy telefonbeszélgetésben a Magyar Tudományos Akadémiáról leszakított kutatóintézetek befogadó intézményeként. Amint arról portálunk elsőként beszámolt, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megüzente az MTA-nak, hogy mindenképpen átalakítja az akadémiát, az intézetek egy részét elcsatolják – például az Eötvös-központba –, egy részét megszüntetik, az MTA pedig megmarad köztestületnek.

Az NKE rektora szerint nem volt szerencsés, hogy az Eötvös József Kutatóközpontot létrehozó szenátusi határozat – amelyet tavaly novemberben hoztak – éppen február elsején lépett hatályba. Így eshetett időben egybe az MTA finanszírozásáról, illetve az akadémiai kutatóintézetek jövőjéről kibontakozott vitával, ez pedig azt a látszatot kelthette, hogy az NKE-n azért hozták létre az új kutatóközpontot, hogy befogadja az Akadémiáról leváló kutatóintézeteteket.

– Mindez csupán időbeli egybeesés

– hangsúlyozta a rektor, kiemelve, az NKE nem érintett az MTA átalakításában, az egyetem a saját útját járja.

Szintén februárban hozták létre a Stratégiai Tanulmányok Intézetét. Vezetője Prőhle Gergely, aki a közigazgatásban és a diplomáciában szerzett tapasztalatait, nemzetközi kapcsolatrendszerét fordíthatja az NKE javára. A Stratégiai Tanulmányok Intézetének tiszteletbeli elnöke Martonyi János volt külügyminiszter.

Ebben az intézetben két irányba kezdték el az építkezést. Egyrészt 2020 szeptemberétől indítanak egy új, kis hallgatói létszámú mesterképzést az állami vezetők utánpótlásának biztosításához. Másrészt létrehozzák a Diplomáciai Akadémiát, amely a magyar diplomácia utánpótlásának és vezetői továbbképzésének lesz a bázisa. 

A rektor kitért arra is, hogy az egyetemet gyakran kormányközeli egyetemként említik. Ezzel kapcsolatban kiemelte, az NKE speciális feladatokat lát el az államszervezet kiszolgálásában, például a rendőrtisztképzéssel, a honvédtisztképzéssel vagy a közigazgatásban dolgozók képzésével, és más egyetemen nincsenek ilyen képzések. Hozzátette, hogy az állam működése szempontjából ezek kiemelkedően fontos területek, ebben az értelemben az NKE nem is lehet más, mint megkülönböztetett fontosságú intézmény.

– Az államot, annak polgárait szolgáljuk, és nem a politikát

– jelentette ki.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.