Ami az MNB-botrányok hátterében van

A szinte naponta újabb botrányos sztorikkal a médiába kerülő jegybanki alapítványi ügyek mögött a háttérbe szorult az a hír, hogy az MNB devizatartalékai 2009 eleje óta a legalacsonyabb szintre, alig több mint 25 milliárd euróra süllyedtek. Akkor, a válság mélypontján kaptuk a Fidesz által sokat bírált, de a pénzügyi stabilizációhoz elengedhetetlen 20 milliárd eurós hitelcsomagot az IMF-től és az EU-tól, amelyet Orbánék vádaskodásaival szemben nem tékozoltak el Gyurcsányék: közel felét le sem hívták, amit pedig megkaptak, jórészt jegybanki tartalékba helyezték.

Ennek nyomán a 2010-es kormányváltáskor már 35 milliárd eurót tettek ki a valutatartalékok, és némi kilengéssel nagyjából ezen a szinten maradtak 2014 elejéig. Onnan zuhant mostanra több mint 10 milliárddal, ebben szerepet játszott a devizahitelek kivezetése is, amihez az MNB adta a szükséges devizamennyiséget a bankoknak. Ebből jelentős, mintegy 200 milliárd forintos haszna származott a beszerzési és az eladási árfolyam-különbözet miatt, amit nem adott tovább az érintett adósoknak, hanem megtartotta magának.

Ez azonban csak töredéke az MNB árfolyamjátékból származó nyereségének. 2010 óta összesen 1200 milliárd forint haszna származott ebből, több mint 900 milliárd az utóbbi három évben, azaz Matolcsy regnálása alatt. A horribilis nyereség oka leegyszerűsítve az, hogy a devizatartalék forintban kifejezett értéke a nemzeti valutánk gyengülésével felértékelődik, és az innen származó haszon minden átváltáskor realizálódik. Egy egyszerű példa erre: ha mondjuk egymilliárd eurót Gyurcsányék 270 forintos kurzuson tartalékba helyeztek és azt most 315 forinton visszaváltják, egyből 45 milliárd forint könyv szerinti nyereséget söpör be az MNB.

Ezt a spekulációt ráadásul folyamatosan lehet játszani, nem kell hozzá más, mint a forint szintén folyamatos gyengülése vagy hogy legyenek olyan gyengülési – esetleg tudatos gyengítési – periódusok, amikor az árfolyam-különbözet érvényesíthető. Mivel a jegybank a monetáris politika felelőse, adottak az eszközei mindehhez, mindössze a forintgyengülési pályára van szükség. Ez ugyan ellentmond a jegybank egyik fő céljának, a nemzeti valuta stabilitásának, ezért az előző kormányok és MNB-vezetések nem törekedtek ebből hasznot húzni, a Fidesznek és

Matolcsynakazonban már mások a prioritásai.

Pontosan rögzíti a törvény a jegybanki feladatokat, célokat és mozgásteret, ezek között nem szerepel a nyereségre való törekvés és az üzleti tevékenység, mivel ezek adott esetben szemben állhatnak az alapvető monetáris feladat ellátásával. Matolcsy ténykedését tehát nagy sikernek minősíteni azért, mert nyereségessé tette az MNB-t, botorság: ezt bármelyik elődje megtehette volna egy kis trükközéssel – lásd a fentieket –, de az ország érdekei mást kívánnak. Fontos adalék: miközben Matolcsy az árfolyamjátékkal óriási nyereséget termel, az MNB alaptevékenysége vastagon deficites, a kamatjellegű veszteség például az elmúlt években 500 milliárd forintot tett ki!

Ha tehát a jegybank alapfeladatának ellátását nézzük, az jelenleg is veszteséget hoz, ami önmagában se nem jó, se nem rossz, a kérdés az, hogy az eredmény megfelel-e a monetáris politika céljainak. A bajok akkor kezdődnek, ha más szempontok kerülnek az előtérbe, például a virtuális nyereségre való törekvés és annak nyomán a közpénzek kilapátolása a jegybankból. A módszer roppant egyszerű és jól nyomon követhető: a forint tudatos gyengítésével és a devizatartalék erre épülő, jól időzített átváltogatásával nagy, csak papíron létező nyereségre tesz szert az MNB, majd annak jelentős részét alapítványokba helyezi ki, amelyek azután oda teszik a pénzt, ahová akarják.

A nagyívű lenyúlás aztán nem csupán gátlástalan, de pitiáner pénzszórásba megy át, nézzük végig a botrányos ügyletek sorát, milyen rokon, ismerős vagy elvbarát mire és mennyit kapott az ország pénzéből. Az ingatlanokra elszórt milliárdok, a rokon médiumára elfolyt százmilliók és az unokatestvér bankjához folyt nagy összegek pofátlan, de még „érthető” tételek, de a kicsinyesség csúcsa a bankelnök könyvének támogatására, majd pedig felvásárlására eltapsolt, a szerző (?) jövedelméhez képest csekély összegek. Ezekből egyvalami nyilvánvaló: úgy gondolják Matolcsyék, nekik mindent szabad, bármit megtehetnek.

Sajnos momentán tényleg így van, Orbán és a Fidesz teljes támogatását élvezik, lásd a kormányfő vehemens kiállását a jegybank elnöke mellett, az alapítványok adatainak eltitkolására hozott törvényt, valamint a rendőrség, az ügyészség és a többi, elvileg a törvényesség betartatására hivatott állami szerv közömbösségét. Mindez egyértelművé teszi, hogy nem Matolcsy magánakcióiról van szó, hanem központilag jóváhagyott és szervezett tevékenységről, amely szerves része a Fidesz

közpénzeket magánzsebekbe folyató stratégiájának. Hogy is mondta a Corvinus új rektora? „Amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz politikájának lényege” – azaz a közös vagyon minél nagyobb részének leosztása saját köreinek.

Mindezt képmutató és cinikus, az emberek többségének tájékozatlanságára építő kommunikáció kíséri. Mi a kormányzati válasz az

MNB-alapítványokbotrányos ügyeit feltáró híradásokra? „Aki az MNB-t támadja, az a forintot és az országot akarja gyengíteni!” Mondják ezt pofátlanul éppen azok, akik – mint a tények mutatják – maguk gyengítik tudatosan a nemzeti valutánkat, hogy aztán az abból származó hasznot kedvük szerint osztogathassák. Ez ma a szomorú magyar valóság.