Harminc év fegyházat ajánlottak a soroksári futónő megölésével vádolt férfinak, de nem köt alkut

2019. szeptember 18., 19:04

Szerző:

Harminc év fegyházat ajánlott az ügyészség R. Szilveszternek arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri, hogy ő ölte meg hat évvel ezelőtt a soroksári Gyurik Krisztinát - írja a 24.hu. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt férfi védője a portálnak azt mondta, hogy nem fogadják el az ajánlatot.

„Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés mellett szexuális erőszakkal, továbbá kifosztással is vádolják ügyfelemet. Harminc évet ajánlott az ügyészség, de nem fogjuk elfogadni. A kifosztásban való felelősségvállalás nem elkerülhető, hiszen megtalálták védencem börtönletétjében a sértett telefonját, a többi dologban azonban megtagadja a vallomást” - mondta Lichy József.

R. Szilveszter már nem súlyos beteg, ügyvédje szerint jól van, ezért semmi akadálya annak, hogy részt vegyen majd a tárgyalásokon. Az előkészítő ülés holnap lett volna, de technikai okok miatt áttették október elejére.

Mint ismert, a hatóságok öt évig nem találták a soroksári gyilkosság elkövetőjét, aztán a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak az évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája és a tetthelyen talált anyagmaradványok között.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.