Aláírásgyűjtés indult, hogy a Fidesz-oligarchák mellett az átlagmagyaroknak is jusson egy kis hely a Balatonnál

2020. július 16., 15:57

Szerző:

Aláírásgyűjtésbe kezd csütörtöktől az MSZP a balatoni szabadstrandok ingyenessé tételéért - jelentette be Bihal Dávid, a szocialista párt elnökségi tagja és Árok Kornél, az MSZP kaposvári szervezetének elnöke a Facebookon tartott online sajtótájékoztatójukon.

Bihal közölte: veszélybe került az embereknek az a joga, hogy ingyen és szabadon pihenhessenek a Balatonnál, ami felháborító. Ma Magyarországon a Fidesz által pénzelt oligarchák minden negyedik kilométeren építkezést folytatnak, és ezek nem a közjót szolgálják, hanem luxusberuházások - mondta.

Az aláírásgyűjtést azért indítják, hogy a kormány engedje el a szabadstrandok belépődíját, és az állam kárpótolja az önkormányzatokat a kieső bevétel miatt.

A Facebookon lehet követni, hogy Somogy megye mely településeken, mikor jelennek meg az ívekkel – tudatta Árok Kornél – írta a Blikk.

A kezedményezés sokakat érint, hiszen egyre drágábbak a belépők. Már van olyan balatoni strand is – a tihanyi Plage – ahol 5000 (igen, ötezer) forint a jegy, ráadásul oda máshol vett ételt és italt is tilos bevinni.

Az ingyenes fürdőzésért egyébként tavaly petíció is ndult, ezt az idén felfrissítették. Az Összefogás a Balatonért Egyesület azt kéri Varga Mihálytól és a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ), hogy ne járuljanak hozzá a vissza nem térítendő állami támogatásból felújított szabadstrandok fizetőssé tételéhez. Varga tudatta, hogy sem lehetősége, sem szándéka nincsen ilyen lépés megtételére.