A politika hajótöröttjei 1.

Szabó Zoltán tárgyalásról tárgyalásra jár, és orvoshoz a szünetekben. Már nyugdíjasként varrták be az „erzsébetvárosi ingatlanpanama” fedőnevű ügybe, amelyet Hunvald-perként reklámoz a sajtó, habár ingatlanhoz és eladáshoz polgármesterként nem volt sok köze. A tényállás így „hivatali visszaélés”. Polgármesterként levetette kocsijáról a kerékbilincset. Jogosan-e? A bíróság eldöntötte: Szabót első fokon két év felfüggesztettre ítélte. Nincsenek illúziói a másodfok felől. Egy kicsit büszkén mondja:

– Ha valaki, én igazán a Fidesz bögyében lehettem. Gyűjtöttem a rosszpontokat. A fiúk pedig vonzódnak a politikai viták büntetőjogi úton való rendezéséhez.

Jegyezzük meg: ez utóbbi nem annyira fideszes, inkább magyaros specialitás. De hogy jön a kerékbilincshez két év?

– Hát úgy – magyarázza Szabó –, hogy bokrétának kötöttek rá a Hunvald-ügyre. Milyen jól hangzik: „Szabó Zoltán két évet kapott a milliárdos, sikkasztó szocialista polgármester perében.”

Bármilyen könnyedén kezeli a történetet Szabó, nem volt ilyen vicces. Amikor először jelent meg a tárgyalóteremben vádlotti minőségben, éjjel bevitte a mentő. Az első infarktus a politika és a stressz ajándéka. De politizálni akkor is muszáj, mert a valamikori szakmának, a matematikának befellegzett.

– Nemrég kezembe vettem egy gyűjteményt, amely szűkebb tudományterületről szól. Alig értettem öt szót. Ha matematikus akarnék lenni, újra be kellene iratkoznom az egyetemre.

Eltart a párt?

De megmarad a politika vigasznak is, mint abbahagyhatatlan, narkotikus szenvedély. Szabó az MSZP-ből Gyurcsány DK-jába igazolt, gyűlésre jár, elnököl, pártot szervez és nyüzsög.

– Mit csináljak? – tárja szét kezét. – Megőrülnék, ha itthon kellene ücsörögnöm. Nem kívánta, nem is kívánja senki, hogy „gondoskodjon rólunk”, „tartson el a párt”. De Mesterházyék első dolga volt, hogy kiszekálják a konkurenseket. Az embernek néha furcsa érzése támadt: mintha örültek volna a méretes zakónak, mert előttük tisztítja meg a terepet.

A fölöslegességtudat, az „útban vagy, haver”-érzés Szabót végleg elhajtotta a párttól.

Ingajárat

A jobboldalon is nagy a változás, de fordított irányú. Egyre erősebb az összetartás. Orbán arról híres, hogy nem engedi el embereinek a kezét, még akkor sem, ha maga rúgja ki őket.

Várhegyi Attila a Fidesz bumerángembere: ha elhajítják, visszatér. Ha szolnoki polgármesterként bukik meg, hamarosan a miniszterelnök környezetében látjuk. Ma a közmédiát erősíti.

Wachsler Tamás 2004 után súlyos politikai hibát követett el, elnöknek jelölte magát Orbán ellen. Hét százalékkal távozott a pártból, hogy Orbán ’98-ban újra előkaparja.

A „kisgazdák által jelölt hadügyi államtitkár”, a Szabó és Homoki vezette HM egyetlen NATO-kompatibilis vezetője, aki beszéli az angolt. AMajd eltűnik a süllyesztőben. napokban előkerült. A Kossuth tér átrendezéséért felelős kormánybiztos.

Mádi László ősfideszestől időről időre szabadulni akart Orbán. Amikor a kampányban az ingatlanadóról fecsegett, azonnali hatállyal kirúgta, hogy pár hónap után a Magyar Sörgyártók Országos Szövetségének elnökeként térjen vissza. Ezt vehetjük ironikus célzásnak is.

A bukott képviselőkről a legváltozatosabb történetek keringenek.

Sokan próbálkoznak a kihullottak közül a közismert, piramisjátékszerűen szerveződő marketinghálózatokkal (Amway). A valaha főpolgármesteri babérokra pályázó Gy. Németh Erzsébet motoros szakcikkeket árul a férje üzletében, a rossz nyelvek szerint főleg bukósisakot.

A „politika előtti korban”, 1984-től úttörővezető volt. Oda nehéz lesz visszatérni – mondják az MSZP-sek malíciával.

Másra számított ötvenévesen.

A párttársak sem keresik, a magánszféra kerüli. Marad a motorosoverall.

– Volt húsz jó évem a munka világában – mondja. – Csak az a baj, hogy az első húsz, nem a második.
A kihullott képviselőknek válságos időben kétszeresen rosszul jött a végkielégítések (kilencvennyolc százalékos adóval sújtott) elvonása. A lépés olyan demagóg, hogy tiltakozni sem lehet ellene. Ötvenen-hatvanan pertáraságba tömörülve nemzetközi fórumokon próbálkoznak. A dolog ezer sebből vérzik. A visszamenőleges hatályú törvénykezésen túl aggályos, hogy a honatyák nem kaptak végkielégítést. A „képviselők jogállásáról szóló törvény” szerint a mandátum megszűnte után hat hónapig jár a tiszteletdíj. Vagyis a fizetés.

– Azok teszik velünk, akik a helyünkre ültek. Elég gusztustalan.
Ezt már Pettkó András (2009-ig MDF) mondja, akinek ritka szerencséje, hogy a régi munkahelye létezik, és visszafogadta. Nyolc év után újra üzemeltetésvezető, a politikától távol. Kiad, vételez, ellenőriz, aláír, utasít, és kertésztechnikusként a rózsákat is metszi. Hiába, Pettkó gyakorlatias elme volt, kerülte az ideológiai hablatyot, annál jobban imádta a szaktörvényeket. Példája azért érdekes, mert az egyetlen (utolsó?) magyar képviselő, aki visszamehetett a munkahelyére.

A civil tempót azok is nehezen viselik, akiknek van hová menniük.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) feleségének ügyvédi irodájában folytatta. Világosi Gábor saját ügyvédi irodával próbálkozott.

– De ki merné peres ügyét „volt SZDSZ-es ügyvédre” bízni? Kész perveszteség – mondja Kuncze, aki ma is követi volt embereinek sorsát.

Mellesleg azok közé tartozik, akik „megcsinálták magukat”, viszonylag könnyen akklimatizálódott. Rádiós műsorvezetőként, tévés személyiségként szem előtt maradt „ellenzéki csatornákon”.

Olyan képviselőről is tud – neve maradjon titok –, aki erdészként lett honatya, s szembeszállt az erdőgazdasági cégek tulajdonosaival.

A szakmába már nem is vették vissza. Lottót árul egy pályaudvaron.

A legnagyobb mutatványt mégis Kis Zoltán produkálta. Az egykori mezőgazdasági államtitkár sorban állt a budaörsi munkaügyi központ előtt. Brahiból, vagy rászorultságból?

– Mégis, mit gondolsz, öregem, miért? – kiabálja a telefonba a lobbanékony liberális. Még a gondolatra is kinyílik a zsebében a hevesi bicska. – Hogy regisztráltassam magamat. Hogy munkát keressek.

Pedig Kis azok közé tartozik, akik előrelátóak voltak, s megszervezték a visszavonulást, a rugalmas elszakadást. Már 2007-ben lelépett a frakciótól és az SZDSZ-től, mert „nem akart a Kóka-párt tagja lenni”. Nem tudni, hogy a döntést motiválta-e az RFH (a Regionális Fejlesztési Holding) igazgatói posztja és a vele járó tisztes (a képviselői jövedelmet jócskán meghaladó) fizetés. De őt – ahogy meséli – még a szoci korszakban csinálták ki. Zűrös történet. Vizsgálatok és ellenvizsgálatok, alá nem írt szerződések, autófeltörés, terhelő CD ellopása, végül a felmondás és a kirúgatás. Jobb, ha bele sem vágunk, fogadjuk el az exállamtitkár tömör öszszefoglalóját:

– Egy szó, mint száz, a végén kivágtak, mint a macskát...
Kis Zoltán nem a visszafogott fogalmazásmód élharcosa. És akkor jött a munkaügyi központ. Kis – úgy mondja: sajnos – nem volt korrupt. Ha államtitkár korában ragad a keze, és segíti a magas agrárhaveri köröket, most nem fájna a feje. B. államtitkár példáját említi, akit hiába ítélt el jogerősen a bíróság, a hálás bankfőnök – akinek agrárcélú beruházásait mindvégig segítette – ma sem hálátlan, magas állásban alkalmazza. De most Kisnek végre van stabil állása. Szerényebb, ám a szakmához köti.

– Ha nincs megoldás, felköthettem volna magamat – mondja, és kinyomja a telefont.
Száguld tovább ezerrel, át az életen. (Folytatjuk)