A majdnem elfelejtett szifilisz az iskolában tűnik fel

A szakembereket is megdöbbentette a hajdúhadházi 14 éves szifiliszes kislány esete. A szifilisz a penicillin feltalálása és tömeges alkalmazása óta kezelhető, de teljesen kiirtani, megszabadulni tőle nem lehet. A betegség európai előfordulását már ókori és középkori leletek is igazolják, ennek egyik jelentős bizonyítéka szegedi ásatásokon került elő. Tudománytörténeti jelentősége, hogy egyike annak a néhány európai maradványnak, mely az Újvilág felfedezése előtti korból származik.

A hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik pedagógusa nyitott rá az iskolai vécében a nyolcadikos szifiliszes lányra és,– mint kiderült – egyik partnerére. Ugyanis a lánynak egyszerre több diáktársával is viszonya van. Az interneten megtalálható videón kamasz fiúk nyilatkoznak arról – Figyelem! Ez nem vicc! –, hogy az ilyen vécébeli szexuális kaland nem túl gyakori, maximum 1-2 eset fordul elő. Arról nem igazán beszélnek, ez a szám heti, havi esetet takar, vagy – és ebben reménykedhetünk –, az eddig megtörténtekre vonatkozik.

A mai fiatalok biztosan jóval többet tudnak a saját testükről, a szexről, mint az előző korosztályok tudhattak. Legalább is így gondolhatjuk az internet világában, de gyanítom, ezek az ismereteket gyakran homályos foltok pettyezik. Az biztos, hogy hivatalosan az általános iskolák 8. osztályában tanulják biológiából a gyerekek az emberi testet, a szaporodást, a nemi szerveket, a szexualitást. Ebben az esetben nem valószínű, hogy a szorgalom hajtotta a kislányt a „tudás” minél előbbi megszerzésére.

A Borsod Online videóját a hajdúhadházi esetről

Fiatalok, kamaszkorúak korai szexuális élete a szociálisan és higiénésen hátrányos helyzetű populációban együttesen eredményezhette a szifilisz megjelenését ebben a korai életkorban.

A kamaszkori szexualitás veszélye nem csak a hiányos védekezési ismeretekben rejlik. A személyiségfejlődés általában lemarad a biológiai érettség mögött, a serdülő érzelmeiben és önértékelésében meglehetősen labilis. A serdülőkorban kezdett aktív nemi élet okai között a felnőttek felé irányuló bizonyítás, az idősebb testvérrel való rivalizálás, az iskolatársak előtti presztízs megszerzése és a szülők szabadságkorlátozására adott visszavágás szerepel leggyakrabban. Nem elhanyagolható tényező a médiából szerzett „minta” szerepe sem.

Dr. Dudás Mária az OEK Járványügyi Osztály szakorvosa szerint a hajdúhadházi kislány esete nem jellemző. Ebben a korosztályban (10-14 év) nem volt jelentett szifiliszes megbetegedés. Mivel tudni lehet, hogy a lánynak több fiúval is volt szexuális kapcsolata, kötelező megvizsgálni őket is, és amennyiben elismerik a szexuális kapcsolatot, preventív kezelésben kell őket részesíteni. A szülők, akiknek gyermekei ebbe az általános iskolába járnak, tartanak a fertőzés veszélyétől.

– A szifilisz főleg szexuális úton terjed. Nagyon ritkán a kórokozó terjedhet aszexuális úton is: ha szifiliszes csecsemőt szoptat egy egészséges nő vagy fordítva, vagy ha a kórokozó testváladékokkal (vérzéssel járó sérüléssel) szem- vagy szájnyálkahártyára kerül, illetve nem intakt bőrfelületre jut. A kórokozó elsősorban szöveti parazita, tehát mindenképpen hámsérülés és szoros kontaktus kell az átvitelhez. Az aszexuális terjedés extrém ritka, de nem zárható ki. Közös vécé használattal, szifiliszes ember által használt tárgyakkal vagy közös légtérben nem terjed.

A szifilisz nemi úton terjed és fertőz. A századfordulón már-már népbetegség volt. Azóta generációk nőttek fel, amelyek talán nem is ismerik ezt a betegséget, melynek jellemző tünetei pont a fájdalom hiánya miatt nem biztos, hogy könnyen beazonosíthatók.

Első szakaszának a tünetei leginkább a nemi szerv nyálkahártyáján fájdalmatlan fekélyként jelentkeznek a fertőződéstől számítva kb. 3 hét múlva. Spontán gyógyulnak, majd 2 évig a beteg tünetmentesen fertőz.

A betegség második stádiumára a bőrtünet, nyirokcsomók megnagyobbodása, foltos hajhullás a jellemző. Szerencsés esetben, ha valamilyen más betegség okán a fertőzött személy antibiotikumot szed, az hathat a szifilisz kórokozójára is, meggyógyulhat a beteg. A lappangó szakasz évekig vagy évtizedekig – esetleg a beteg haláláig is – eltarthat, bár a fertőző fekélyek néha visszatérnek.

A harmadik stádiumban gummának nevezett csomók jelennek meg különböző szerveken, ezek lassan növekednek, fokozatosan gyógyulnak, és heget hagynak maguk után. Ekkor a beteg már nem fertőz, ugyanakkor az esetek egyharmadában neuroszifilisz, egyharmadában késői szifilisz egyéb szervrendszeri érintettséggel (vese, máj) jöhet létre. Gyakori a kardiovaszkuláris szifilisz, mely a kezdeti fertőzést követő 10-25 évben alakul ki, szívelégtelenséggel járhat, és a későbbiekben akár halálhoz vezethet. A fertőzött és gyógyult esetekben sem alakul ki az immunitás a betegséggel szemben.

Magát a betegséget a Treponema pallidum baktérium okozza, ami ellen nincs a szervezetnek természetes védelme. A kórokozónak négyféle típusa létezik, melyek eltérő földrajzi területeken a különböző szociális és klimatikus viszonyok között más-más megbetegedést okoznak.

A szifilisz a késői szakaszban elváltozást okoz a csontokon is. A gummák 0,5-3 cm nagyságú tömött, kifekélyesedő szövetcsomók, amelyek nemcsak a bőrre, de a csontokra és a belső szervekre is rátelepednek. A Treponema pallidum baktériumnak három, csonttani tünetet is okozó alfaja létezik, de ezek a tünetek nem mindig jelennek meg. Ez nehezíti a paleopatológiával, a történeti időkből származó emberi maradványok kóros – patológiás – elváltozásaival foglalkozó tudósok munkáját.

1999-2008 közt a szegedi vártemplom feltárása során előkerült leletből 700 csontvázat vizsgáltak meg (Ősz Brigitta doktorandusz és témavezetői, Dr. Pálfi György és Dr. Marcsik Antónia), melyből 4 maradványon, két nőin, és két férfin, szifiliszes csontelváltozások nyomait találták. Ez az elváltozás a betegséget kísérő csonthártya- vagy csontvelőgyulladás következtében alakul ki. Az újcsontképződés a szervezet válasza a betegségre, ilyenkor a csont megvastagodik, és a felszíne egyenetlenné válik, ami leginkább a koponyán és hosszú csontokon figyelhető meg

A kutatók két tábora keresi a választ arra, hogy Kolumbusz hozta-e Európába a szifilisz kórokozóját, vagy esetleg már előtte is itt volt ez a betegség. Prekolumbián elmélet hívei úgy gondolják, az Újvilág felfedezése előtt is létezett ez a betegség Európában, csak a leírásában nem voltak a korabeli orvosok precízek, esetleg keverték a leprával. Azt feltételezik, hogy Afrikából került a vírus többször is Európába az ókorban, majd a keresztes hadjáratok és a reneszánsz idején. 1494-95-ös nagy járványt is az Afrikából hazatérő portugál hajósok számlájára írják. Korábban Európában nem találtak 1492 előtti időből származó szifiliszes leletet, Észak-Amerikában viszont igen.

Az utóbbi évtizedben több olyan maradvány is előkerült Európában, mely 1490 előtt került földbe, és szifiliszes csonttüneteket mutat. A kolumbiánus elmélet megdőlni látszik. Dr. Pálfi György – a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszék vezetője – először dél-franciaországi római kori leletben bukkant szifilisz nyomaira, majd a szegedi leletnél is megerősítette tanítványa, Ősz Brigitta felfedezését.

A szegedi maradványok szénizotópos vizsgálata 1423 és 1512 közötti elhalálozást jelzett, legnagyobb valószínűséggel 1435-70 között. Ezt támasztja alá az a tény, hogy Mátyás uralkodása alatt (1458-1490) átépítették a templomot, ekkor kerülhettek az osszáriumba az ott talált csontok, melyek között az ásatás során a szifiliszes leletet találták. Vagyis mindenképpen 1490 előtt, Kolumbusz visszatérte előtt kerültek földbe. Ezért tudománytörténeti jelentőségűek ezek a leletek.

Lehetséges, hogy az 1494-95-ös járványt mégis a szifilisznek az a, Kolumbuszék által behurcolt, addig ismeretlen változata okozta, ami az európai ember immunrendszere számára éppen ismeretlen volta miatt okozott súlyos, sokszor végzetes tüneteket.

Újabb teória szerint Kolumbuszék egy immunrendszert legyengítő vírus behurcolásáért lehetnek felelősek. Ez a feltételezett, nemi úton terjedő vírus – az AIDS-hez hasonlóan – a szifilisszel társfertőzésben járványosan terjedő, súlyosabb formáját produkálhatta a betegségnek a 15-16. század fordulóján.