A magyar Szent Korona visszatérésének évfordulójára emlékeznek

2018. január 6., 09:41

Szerző:

Éppen negyven évvel ezelőtt, 1978. január 6-án adta vissza az Egyesült Államok a Szent Koronát a koronázási ékszerekkel együtt Magyarországnak, miután azok a második világháború végén a koronaőröktől az amerikai hadsereghez kerültek.

Jimmy Carter elnök döntötte el a korona visszaszolgáltatását, de az amerikaiak hangsúlyozottan nem az akkori magyar vezetésnek, hanem a magyar népnek küldték haza több mint 32 év után a Szent Koronát. Az MSZMP főtitkára, Kádár János így nem is lehetett jelen az ünnepélyes átadáson.

Fotó: nemzetijelkepek.hu

Most Carter volt amerikai elnök is az. ünnepi évfordulóra emlékezik egy, Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében. A magyar néphez intézett üzenetben a tekintélyes politikus kifejezte örömét, hogy csatlakozhat Szent István koronája visszatérésének évfordulós emlékezéseihez. 

„Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól" – fogalmaz üzenetében a volt elnök. 

Jimmy Carter egyúttal üdvözölte a baptisták szolgálatait, Biblia-óráit és óvodás, valamint iskolás gyermekek körében végzett hivatásmunkáját is. A tavaly ősszel 94. évébe lépő volt elnök maga is hívő baptista, aki szülővárosában, a georgiai Plainsben manapság is Biblia-órákat tart vasárnaponként a templomban.

A korona visszaszolgáltatásáról szóló döntését a krónikák szerint az amerikai és a magyar baptisták is szorgalmazták. Annak idején az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor Billy Grahamnak, a híres prédikátornak közbenjárását kérte a korona ügyében, és Carter elnökként Graham unszolását is meghallgatva írta alá a magyar korona visszaszolgáltatásáról szóló elnöki rendeletét. Ez Billy Graham történelminek nevezett magyarországi látogatása után két nappal történt meg.

A korona végül a Nemzeti Múzeumba került, ahonnan aztán 2000. január 1-jén vitték át az országalmával és a jogarral együtt a Parlamentbe. A koronázási palást továbbra is a múzeumban maradt.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.