A Jobbik is a szavazatok teljes körű újraszámlálását követeli

2018. április 10., 20:55

Szerző:

A Jobbik kezdeményezni fogja a vasárnapi országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálását – jelentette be Jakab Péter szóvivő kedden, a megméretésen második helyen végző szélsőjobboldali párt országos elnökségi ülése után.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz nyert, mégis feltűnően nagy a csend, mintha félnének, hogy lebuknak, hiszen a tét számukra az, hogy börtönbe kerülnek-e vagy sem.  Jakab Péter szerinte a Fideszt segítette,

hogy a politikusai élelmiszert osztottak,

hogy a szavazókat pénzért szállították,

hogy április 8-án Ukrajna és Románia felé megnyitották az amúgy zárva lévő határátkelőket

és segített a Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerének az összeomlása is.

 Korábban az LMP is követelte, hogy a szavazatokat számolják újra.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.