A Jobbik elnöke szerint ő csak humorizált, amikor cigányok agyonütéséről beszélt

Korábban Sneider Tamás felesége is tréfálkozott egy náci karlendítéshez hasonló mozdulattal.

2019. január 29., 17:43

Szerző:

Totális lejáratókampányt próbáltak indítani ellenem – így reagált Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az atv.hu-nak, miután hétfőn a Hír TV nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely kivágott szövegrészletet tartalmaz. Ezen ezt mondja a pártelnök: 

„...én tudok egy kicsit a nép embere lenni, a nép gyermeke, eszünk egy kis bográcsot, bográcsolunk, így, úgy, amúgy, másrészt pedig én tudok lenni az úgynevezett erős ember kategóriája. Aki meg tudja védeni az országot, az embereket, satöbbi. Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök ugye, sorolhatnám…”

Sneider Tamás
Fotó: Facebook

A politikus szerint nem igaz a Hír TV állítása, amely szerint a felvétel tavaly, az országgyűlési választás után készült volna fél évvel. Sneider szerint az utóbbi tíz évben bármikor készülhetett, nem emlékszik rá. Egyébként sem tulajdonít nagy jelentőséget az elmondottaknak, mert szerinte az csak egy kiragadott hanganyag,

amelyen arról humorizál, hogy mit gondolnak róla az emberek, „viccelődős hangulatban”.

A felvetésre, hogy a felvételen az ő hangja hallatszik, Sneider úgy reagált, hogy a kiragadott részletek nem nyilvánvalóak, és mindenkiről lehet hasonlót csinálni. „Miért kellene bocsánatot kérnem?” - mondta, majd hozzátette: szerinte az elmúlt 28 éves politikai pályafutása alatt sem történt olyan dolog, amiért neki bocsánatot kellene kérni, sőt érdem az is szerinte, ha valaki 28 év alatt nem csinál vállalhatatlan dolgokat.

A Hír TV által korábban nyilvánosságra hozott videófelvételen a Jobbik pártelnökének felesége náci karlendítéshez hasonló mozdulatokat tett. Erről Sneider szintén azt állította, hogy tréfálkozás volt neje részéről.

A hvg.hu-nak viszont Sneider nem beszélt viccelődésről, neki azt nyilatkozta, hogy

a cigányokkal kapcsolatban ő tulajdonképpen arról beszélt, hogy az emberek egy része ezt képzeli róla.

Állítása szerint baráti vagy közeli társaságban beszélhetett erről, de már nem emlékszik rá, hogy mikor.