A Bors szerint a földalapkezelő már vizsgálja Hadházy szüleinek a földvásárlási ügyét

2018. március 29., 10:47

Szerző:

Vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) abban a földvásárlási ügyben, amelyben Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós társelnökének szülei is érintettek lehetnek – idézi az MTI az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tulajdomnában lévő Bors csütörtöki cikkét.

A bulvárlap szerdán számolt be arról, Hadházy Ákos édesanyja 2015 de­cemberében jelentkezett a Földet a gaz­dáknak! program földárverésén. Az asszony három szántóra licitált, amelyek a Twickel-cégek érdekeltségi körébe tartozó településeken találhatók, értékük pedig meghaladta a 300 millió forintot. Az árverésen való részvételhez be kellett fizetni a kikiáltási ár tíz százalékát, vagyis több mint 30 millió forintot. A lap rendelkezésére álló dokumentumok szerint Hadházy Ákos édesanyja a 30 millió forintot is meghaladó összeget egy olyan alszámláról utalta át, amelyről Twickel György több állítólagos strómanja is intézte az utalásokat. Ők az eddigi információk szerint többnyire a cégénél dolgoznak, nincs vagyonuk és komoly jövedelmük sem, mégis több százmillióért tudtak földet vásárolni - tették hozzá.

Az ügyben a Bors a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez fordult. Kéri Endre, az NFA elnökhelyettese a lapnak elmondta, hogy a szervezet a sajtóhírek alapján vizsgálatot indított, és ha jogellenes tevékenység alapos gyanúja merül fel, a hatóságokhoz fordulnak és feljelentést tesznek.

Az NFA egyik kiemelt feladata az állami földekkel való spekuláció megakadályozása, ebben az ügyben is ennek megfelelően, a legszigorúbb vizsgálatot lefolytatva járunk el. Egyetlen négyzetméter állami föld sem kerülhet spekulánsok kezére, nem lehet kijátszani a földforgalmi szabályokat - fogalmazott az elnökhelyettes.  A lehetséges jogkövetkezményekről pedig azt mondta, amennyiben bebizonyosodik a vád, úgy a jövőben az érintettek nem köthetnek semmilyen szerződést állami földek hasznosítására.

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződésük, hogy a földlicitet Hadházy Ákos intézte, felhasználva apját és anyját.  Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje Hadházy Ákos édesanyjának korábbi földvásárlási szándékát firtató kérdésre szerdán úgy felelt: elnöktársa ellen nagyon mocskos karaktergyilkosság zajlik. Ezen nem kell csodálkozni, több mint száz korrupcióinfót tartott, ahol igazolta a fideszesek korrupciós ügyeit - jelentette ki.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.