Az élet nagy, isteni ajándéka a humor

A humor nemcsak felderít, hanem feszültséget old, elfogadhatóvá teszi a kritikát, leleplez, szóra bír vagy megpuhít. A humor gyakran tanít minket és humorral taníthatunk is. „Miért ne lenne helye az egyházban?” – teszi fel a kérdést Pálfi Zsuzsanna lelkipásztor, aki el sem tudja képzelni a hitoktatást úgy, hogy a humor ne jöjjön elő, amivel nagyon sok helyzetet sikerült megoldania, és a tudást is könnyebb átadni a gyerekeknek. Azonban úgy véli, humor és humor közt is van különbség: „Egy bibliai idézet szerint mindent szabad, de nem minden használ, mindent szabad, de nem minden épít, vagyis ami sértő, degradáló vagy megalázó, az soha nem megengedett – egyházon kívül sem.” A református lelkész azt mondja, a humor nem lehet furcsa, hívatlan vendég, idegen a templom környékén, ezért a prédikációiba is be szokta vinni, ahol szerinte az egyértelműségre kell törekedni, másképp a hívők félreérthetik, félremagyarázhatják az üzenetét.

A szószéken csak az egyértelmű humor működhet.

Jézus is vicces

A tradíciónak is köszönhető, hogy a hívő emberek tartanak a humortól, emellett már gyermekkorukban kialakulnak gátlások és szorongások, amikor arra tanítják őket a szülők, hogy a templomban csendben kell ülni és nem illik nevetni. Pedig Makoviczky Gyula evangélikus lelkész szerint a humor mélyen keresztényi dolog, és Jézus is kimondottan vicces. „Nem az a savanyú alak, akinek be akarja állítani az egyház, jócskán belefért a dolgaiba a humor.” A bibliai idézetek is vidámságra buzdítanak, például Pál apostol filippiekhez írt levelében ez áll: „örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!”

Makoviczky Gyula szerint a humornak komoly transzcendens hatásai vannak, felszabadító erejével túlmutat a dolgok keserűségein, és feszegeti a határokat. Úgy gondolja, ha tudunk magunkon nevetni, elmondani a nyomorainkat anélkül, hogy már látnánk rá a megoldást, görbe tükröt tudunk tartani magunk elé, és bohócot csinálni magunkból, annak hallatlan gyógyító ereje van. „Van egy olyan elképzelés, hogy a templomban nem viccelünk, pedig kellene! Érezzük magunkat otthon abban a közösségben, a nevetés nem bűn. Én szoktam vicceket mondani igehirdetésekben is, ha beleillik a kontextusba” – mondja. Szerinte az egyházi vezetőknek óvatosan kell bánniuk a humorral, mintha tojásokon táncolnának, mert könnyen magukra vonhatják a farizeus tekinteteket.

Az evangélikus lelkész a humort magáénak érzi, mint mondja, ha másokat is meg tud nevettetni – amit a néha túlpörgő Facebook-oldala is mutat – az számára is terápia, jobban érzi magát. „Ebben a helyzetben, amikor szellemileg és lelkileg is nagyon leterhelt társadalomra tört rá váratlanul ez az egész pandémia, legalább tudjunk jóízűen nevetni magunkon.”

Egy bibliai idézetet hoz fel Pálfi Zsuzsanna lelkipásztor is. „A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” Szerinte az Istent dicsérni, a megváltásnak örülni kellene. De ha a humor sértő, bántó vagy megalázó, annak nemcsak a szószéken, hanem az életben sincs helye.

Fotó: Shutterstock

Balog László lelkipásztor egy Jézus humorát fejtegető előadásában úgy fogalmazott, hogy az a fajta hihetetlenül finom, kicsit ironikus, visszakérdező humor ott van Jézus cselekedeteiben, példázataiban is, csak olyan távol vagyunk attól a kulturális közegtől, hogy nem fedezzük fel és nem értjük. „Ma inkább a harsányság, a másiknak a gyalázása számít viccnek. Ezt az egészen mély derűt, ami Jézus történetei mögött van, kevésbé érzékeljük. A humor azt jelenti, hogy van az életnek sója, van az életben íz. Ez a szellemi só az, ami többé teszi az életet, mint egyszerű vegetálás, úgyhogy ilyen értelemben a lélek fürdője. Ha a keresztyénség unalmas, beszűkült és másokat is unalomba kergető hit, akkor hiányzik belőle valami, ami Jézusnál megvolt. Ezért érdemes felfedezni ezt a szelíd humort, ami nem megaláz az emberi méltóságunkban, hanem rámutat az életünk fonákságára, képmutatásainkra, ahogy ezt Jézus tette példázataival.”

Fontos az önazonosság

Miközben a történelmi egyházak lelkészei, papjai között a magánéletben, egyéni beszélgetésekben rengeteg jó humorú embert ismerünk, sok esetben az istentiszteleten már nem használják a humorukat. Mintha évszázadok óta berögzült volna, hogy tartani kell a nevetéstől. Mintha elfogadhatóbbnak tartaná a társadalom az istentiszteleten síró embert, mint a nevető vagy mosolygó résztvevőt. „Ha a reformáció egyháza vagyunk, akkor legyünk is azok, szabad újragondolni dolgokat. Nem lesz minden prédikáció egy standup, egy önálló szerzői est, de egy jó viccel igenis oda lehet húzni az érdeklődést” – mondja Makoviczky Gyula.

Pálfi Zsuzsanna győri református lelkipásztor szerint ebben a tekintetben egy nagyon tradicionális és hagyományos, illetve egy nyitottabb gyülekezet között is vannak különbségek. Győr egy nagy szórványközpont a többi felekezethez képest, szerinte mégsem ez dönti el, hogyan éljen az egyházi vezető a humor eszközével, hanem az számít, hogy a lelkipásztor mennyire azonos önmagával. „Amikor felmegyek a szószékre, akkor is én vagyok, akit az Úristen megbízott és a saját lehetőségeimen, tehetségemen és személyiségemen át tudom közvetíteni az üzenetét, ebben benne van a humorom is” – magyarázza. Szerinte a hívők jobban elfogadják a lelkészt, ha azonos önmagával, mintha azt látják, szerepet játszik. Bár a hitelességében az is sokat segít, hogy az egyetemet kivéve végig Győrött élt, így a hívők azt érzik, ő is egy közülük. „Mivel a hétköznapokban is szoktam a humor eszközével élni, úgy érzem, hogy az én számból természetesen hangzik. Szeretem az életet felvinni a szószékre, és az élet nagy, isteni ajándéka a humor.”

Az evangélikus lelkész szerint a humor leleplez minket, megmutat olyannak, amilyenek vagyunk, és ez segít kibékülni a valósággal is.

„Ilyen szempontból a humor biztos Isten eszköze, akárcsak az álom.”

A túlélés eszköze

Megyeri A. Jonatán ortodox rabbi szerint a humornak különösen fontos helye van a zsidó vallásban. Ezt nem csak a hit szent szövegei indokolják: a történelem folyamán gyakorlati hasznot is hajtott.

„A zsidó humor egy kiapadhatatlan forrás” – mondta. Már az Ószövetségben és a Talmudban is szerepelnek olyan passzusok, amelyek ennek fontosságát hangsúlyozzák, vagy önmagukban kifejezetten komikusak. „Amikor Mózes első könyvében Isten el akarja pusztítani Szodomát és Gomorrát, Ábrahám elkezd alkudozni vele, hogy ha talál jó embereket a városokban, kímélje meg a népet. De aztán Mózes is alkudozott jókat Istennel, amikor égő csipkebokor képében jelent meg neki” – idézte fel. „Ezek szinte a Hegedűs a háztetőnbe illő jelenetek, ahol Tevje úgy szólítja meg Istent, mint ahogy egy barátjához beszél az ember.”

A Talmud is megemlíti a humort: „Az egyik talmudi bölcs azt fogalmazza meg, hogy előnyös, ha a rabbi egy vicces, érdekes történettel kezdi a beszédét, hogy bevonja a hallgatóságot. Ez pedig egy fontos retorikai eszköz. Ha feddünk vagy megrovunk, jobban átmegy a kritika úgy, hogy közben az emberek ki tudják nevetni a saját esendőségüket, gyarlóságaikat.”

Elmondta azt is, hogy a zsidóság hányattatott történelme során kulcsfontosságú volt a humor: „Azt hiszem, hogy a zsidó nép nem tudta volna túlélni enélkül a második jeruzsálemi templom lerombolása óta eltelt kétezer évet, annak számos megpróbáltatásával, üldöztetésével, pogromjával, holokausztjával együtt. Ha tudunk nevetni a keserű és tragikus helyzeteken, azzal csillapítjuk is azokat.”

A cikk a 168 óra hetilap 2020. december 22-i számában jelent meg.