Így öli a rákos sejteket egy hétköznapi fűszer

Érdemes naponta fogyasztani, mert gyömbérben olyan hatóanyagok vannak, melyek megakadályozzák, hogy a rákos sejtek növekedjenek, illetve azt is, hogy a daganat továbbterjedjen, áttéteket képezzen. 

2024. március 8., 18:18

Szerző:

A gyömbér akár tízezerszer hatékonyabb a rákos sejtek ellen, mint a kemoterápia egyes kutatások szerint.  A gyömbér nagyszerű élettani hatásai évezredek óta ismertek – írja a Házipatika. 

Az ősi kínai és indiai népi gyógyászatban leginkább roborálásra használták a gyömbért. Ez a kissé fura formájú, csípős illatú gyökér, kiváló tisztító és erős antioxidáns hatású. Erősíti az immunrendszert, csillapítja a gyomor- és bélpanaszokat, megfázásra, influenzára kiváló, gyulladáscsökkentő hatású.  A gyömbér Roborál, javítja az emésztést és hányinger, rosszullét esetén is nagy segítség. Ráadásul számtalan módon elkészíthető, süthető, főzhető, reszelhető, de akár önmagában is elrágcsálható – írja a Bien.

A gyömbér pusztítja a rákos sejteket 

Az indiai Rajiv Gandhi Biotechnológiai Központ tanulmánya, amelyet a Plos One és a PubMed is elérhetővé tett , erős rákőssejt-ellenes tevékenységet fedezett fel a 6-Shogaolban a gyömbér egyik aktív összetevőjében. Ez a hatás akkor is megmarad, ha a gyömbért kiszárítják vagy megfőzik. A tanulmány azt is megállapította, hogy a pusztító hatás kizárólag a rákos sejtekre koncentrálódik, szemben a kemoterápiával, amely a szervezet egészét érinti, s komoly károkat is okozhat.

A gyömbérről bebizonyosodott, hogy hatékonyan öli a petefészek- és a prosztatarákos sejteket . A további kutatások még hatékonyabb kezeléseket eredményezhetnek, amelyek nem károsítják az egészséges sejteket az emberi szervezetben, ellentétben a kemoterápiával és a sugárkezeléssel.

Eltekintve a gyömbér potenciális felhasználásától a rák elleni küzdelemben, számos egyéb kiváló tulajdonsága is van, amely az egyik legerősebb természetes gyógyszeré teszi. Erős gyulladásgátló, gyulladáscsökkentő, antiparazita, antivirális és antibakteriális tulajdonságai vannak, így igazán kiváló étek, ha a civilizációs és másfajta betegségek ellen fel akarunk lépni természetes hatóanyagokkal.

A gyömbér szerelmi vágyfokozó

A gyömbér az egyik legősibb ismert afrodiziákum. Elősegíti, hogy a vér a nemi szervekbe áramoljon, fokozza a nemi vágyat, növeli a szexuális teljesítményt. A gyömbér gazdag C-vitaminban, magnéziumban és egyéb ásványi anyagokban, amelyek rendkívül előnyösek az általános egészségnek. Köztudott, hogy a hosszú távú használata javítja az emésztést és erősíti az immunrendszert, csökkenti a fájdalmat és pozitívan befolyásolja a szív- és érrendszeri betegségek, az asztma és sok más egészségi folyamat alakulását.

Az egyik legjobb módja, hogy kihasználjuk a gyömbér egészségjavító tulajdonságait, a belőle készült tea fogyasztása. Ha kicsit meghűltünk akár naponta többször is fogyaszthatunk belőle, hogy támogassunk az immunrendszerünket és mielőbb kilábaljunk a bajból. A gyömbér az egyik legjobb „gyógyszer” az utazási rosszullétek ellen. Ha repülő, autó vagy hajóút előtt állunk, rágcsáljunk el egy centit belőle legalább 20 perccel az indulás előtt, és nem lesz probléma – írja a Bien

(Kiemelt képünkön gyömbér. Fotó: CHASSENET / BSIP / BSIP via AFP)