Vasali Zoltán: Merre kígyózik tovább?
A választások után talán még égetőbb az információhiány, mint a voksolás előtt. Ami tegnap még csak pusztán korlátozta a kormánypártok és jelöltjeik értékelését, ma már a felhatalmazásukat részletező terveket fedi. Megengedheti-e magának a hibrid rezsim, hogy a harmadik ciklusban végre konszolidálódjon, vagy ez az eredmény már maga a konszolidáció?
Ha a Fidesz ennyire sikeres, akkor elképzelhető-e, hogy tanul a győzelméből, és változtat az oktatáspolitikáján vagy célként tűzi ki az egészségügyi rendszer társadalmilag felelős átalakítását? Esetleg jön valami lengyel mintás ötlet az abortusz szigorításáról? Mégis lesz netadó vagy vasárnapi boltzár, vagy vénaszkennerrel lehet majd csak dohányhoz jutni? Mi lesz most? Az egész országot és nem pusztán a választóikat tisztelnék meg azzal, ha ezt végre elárulnák.
Azoknak, akik nem erre az eredményre számítottak, fel kell dolgozniuk, hogy valamiféle információbuborékban éltek. Ez nem csak politikai identitásunk tekintetében nehéz feladat, hiszen a körülöttünk lévő társadalomról kialakított képünk realitásáról van szó. Le lehet nézni azt, aki megvette a Stop, Soros!-t, a lex NGO-t vagy a migránskampányt, de az ő többségükkel él együtt a vereséget szenvedett kisebbség is. Ilyen téren durvább lett a választók tényekhez történő hozzáférésének törésvonala.
A hírtúlfogyasztó a kampány végére már a közvélemény-kutatások módszertani szakértőjévé képezte magát. Párperces beszélgetés után levette, milyenek lehetnek beszélgetőpartnerének másodlagos pártpreferenciái. Aki nem tudta elkerülni a kormányzati propagandát, annak valamiféle félelmetes veszélyérzet vákuuma határozta meg a legfontosabb védelmi ösztöneit.
De hiába kétharmados ismét a hatalom, továbbra sem egy homogén társadalom felett regnál. Feltételezhetően a Fidesz is érzi, hogy bár a víz az úr, de ezt a választást nem a szakpolitikai precizitásukkal nyerték meg.
A „többségibb” választási rendszer ismét képes volt a lehengerlő felhatalmazás kialakítására, de a társadalmi támogatottság már meglévő problémáit nem oldotta fel.
Ha szerencsénk van, akkor az eredmények feldolgozását nem intézzük el pár nap alatt. Rengeteg nyitott kérdés maradt még az egyéni választókerületek szintjén is, nemhogy a következő kormányzati struktúrát illetően. Tömérdek példát lehetne hozni. Megdöbbentő, hogy Orbán Viktor még a legerősebb kampányhajrával sem tudta győzelemre segíteni Németh Szilárdot Csepelen. Szerintem ez a választókerület a leginkább szimbolikus körzete a választásnak. Ahogy Lázár Jánosé vagy az összes pártvezető egyéni kerülete is megérne egy-egy tanulmányt.
Mit gondolhatnak az ellenzéki partnerek, vajon tényleg érdemes volt ennyit dekkoltatni az esélyes mandátumszerzőket? Vajon hogyan volt képes győzelmet aratni olyan, kormányzati szinten is bírált, korrupciós botrányba keveredett jelölt, mint például Szabó Zsolt Hatvanban? A Belvárosban nyertes LMP-s Csárdi Antal tényleg a legintegratívabb karakter, esetleg a kerületért a legtöbbet dolgozó jelölt volt? Minden körzetben értékelni kell, ami történt. Nagy segítség lenne, ha a hazai nyilvánosság még olyan állapotban lenne, amely képes segíteni az erre nyitott polgárokat az eredmények megértésében.
Még nem látjuk, a vesztesek hogyan emésztik meg a kudarcot. A gyászfeldolgozás stációit ismerjük, már unalmasak is. A túlélők vesznek egy nagy levegőt, bázist akarnak építeni vidéken, ami eddig egyszer sem sikerült. Mindenkinek meglesz a főbűnöse, akit ha visszaléptették volna, biztosan összejön a győzelem. Most csak abból tudunk következni a túlélési stratégiákra, ha megnézzük, ki értelmezte tényleg vereségként, hogy kikapott.
A most formálódó pozíciók meghatározzák a későbbi együttműködéseket is a törvényhozásban.
Kérdéses például, hogy az LMP-nek a Jobbikhoz való közeledése tendencia vagy csak elillanó etűd marad-e. Az MSZP–Párbeszéd annak ellenére, hogy a harmadik legerősebb frakciót alkothatja, életképes marad-e politikai közösségként? Merre kígyózik a zöldek mögött a DK? Az Együtt ilyen eredmények után hogyan, miből fizeti vissza az állami támogatását, és politikai közösségének árvái hol találnak otthonra? Érdekes lesz az is, hogy a politikai függetlenséget erősítő elzárkózás vagy különállás stratégiája, amit a Momentum és a Kétfarkú Kutyák követtek a leghosszabban, hozzájárulhat-e még a szereplők hitelességének erősítéséhez.
A szereplők értékeléseiből mára még nem állt össze letisztult értelmezési keret. Egyértelműnek tűnhet a vesztesek jövője, de a kisebbség, ha megosztottan is, megőrizte tömegjellegét. Orbánék öröme jelenleg még jobban emlékeztet a „Jézusmária, győztünk!” állapotára, mint a józan tervezés időszakára.
