Tamás Ervin: Állapotfelmérés kis mozgalmi háttérrel
Lehetséges, hogy kivérzett, mielőtt életet leheltek volna belé? Pedig azt várta az ember, hogy nemsokára országos konferenciát fognak rendezni a városokban, falvakban gombamód szaporodó progresszív körök. Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő és üzletember szeptember 16-án a Facebookon jelentette be, hogy el akarja indítani a Magyar Progresszív Mozgalmat, amelynek célja „egy egységes ellenzéki politikai erő szervezése a demokrácia helyreállítása érdekében”. Ideje – vélte a progresszív gondolatokkal megáldott polgár, bár kissé zavarta, hogy az alapító nem sokkal korábban névtelen befektetőkkel karöltve egy portált is létrehozott, amelyet tervei szerint megfejel majd egy elméleti intézettel és rádióval. Igaz, az első ilyetén próbálkozása 2009-ben csúnyán befuccsolt, egy Seychelles-szigeteki offshore cég vette át a vállalkozást, hogy azután eltűnjön a világmindenségben.
A felettébb finnyás halandóban a tulajdonos ellentmondást nem tűrő nyilatkozata is gyanút ébresztett, miszerint a médiacéggel ő azt tesz, amit akar, azt vesz ki és az jelenik meg ott, amit akar, minden lázadást le fog verni. De nem olyan időket élünk, hogy ne lépjünk túl fenntartásainkon, ráadásul a szerkesztői stáb sietve közölte, hogy a szervezet és a portál teljesen független egymástól. Szeptember végén már nyilvánosság elé is állt a Magyar Progresszív Mozgalom, amely rögtön egyértelművé tette: nyomás alá akarják helyezni a baloldali pártokat, hogy fogjanak össze, Botka Lászlónak pedig vissza kell lépnie.
Innentől fogva érdemes csak igazán a memóriánkban és az archívumban kutakodni, hiszen a szocialistáktól idejekorán a sajtóra zúduló anonim üzenetek szeptember végéig adtak türelmi időt Botkának, amelyet az MSZP korifeusai akkoriban buzgón cáfoltak. Molnár Zsolt Tarjányihoz való kötődése legalább annyira nyilvánvaló volt, mint az, hogy a szegedi polgármester a tisztulás jegyében egyszerre szeretne megszabadulni Gyurcsány Ferenc árnyékától és Molnár kulisszák mögötti ténykedésétől.
Botka és Molnár Zsolt július végi szegedi találkozójukon kenyértörés helyett békekötést szimuláltak, miután Molnár teljes mellszélességgel kiállt a szövetségi politika mellett, és ígéretet tett Botkának, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni. Láthatóan csak azzal foglalkozott. Gyurcsány eközben kitartóan ragaszkodott a közös listához – persze azzal a kikötéssel, hogy azon neki is szerepelnie kell. Nem járunk messze a valóságtól, ha úgy véljük, hogy a Magyar Progresszív Mozgalom zászlóbontása és Lattmann Tamás beszámolója miniszterelnök-jelöltségéről időzített volt, és azt a célt szolgálta, amit el is ért.
Botka dolgavégezetlenül, hibáit el nem ismerve, sértődötten távozott, Molnár Zsolttal és a legkülönbözőbb klikkekkel szemben egy megszeppent vezérkar ült kényszeredett tétlenségben, a szokásos „nincs bizonyíték” önáltató takarásában. Tarjányi és mozgalma elhalkult, bár nemrégiben állítólag ők tálalták újabb jelöltnek Balázs Pétert, akivel hivatalosan senki sem tárgyalt, ő maga pedig olyan feltételeket támaszt, amely már tegnap is illuzórikus volt, hát még ma. (Egyébként máig nem tudni, hogy egy komolyan veendő párt miért szervezi ki a legfontosabb arc megtalálását.)
Az MSZP politikai mozgása mostanában egy zavart öregemberéhez hasonlít, aki nem veszi észre, hogy lakása helyett már az idősek otthona társalgójában hirdeti fantáziátlan akcióit, fáradt igéit.
Botka sztárja, Pogátsa Zoltán dühöng, mert szerinte azzal, hogy mentora lemondott, a szocikat már semmi meg nem védi a teljes megsemmisüléstől. Gyurcsány potenciális partnerével (és konkurenciájával) már esze ágában sincs közös listán szerepelni, közös kormányfőjelöltet állítani, mivel azt hiszi, hogy az MSZP súlyosabb ballaszt lett, mint az ő neve. Szanyi kapitány ilyenkor szokta előkapni a megbotránkoztatás általa imádott fegyverét, október 23-án például a Köztársaság téri véres leszámolásról posztolt képet, hogy ellenfeleinek sikerüljön az MSZP‑t ismét beöltöztetnie a karhatalmisták pufajkájába a volt munkásőrök legnagyobb örömére. Molnár pártelnök ezzel ugyan nem ért egyet, de a téma nem tartozik rá, hiszen Szanyi csak egy egyszerű párttag, aki azt mond, amit akar, bár momentán EP-képviselő. Magyarán az elnökség nem hagyja magát ilyen ügybe belerángatni. Egyáltalán – semmilyen ügybe nem hagyja.
Hiller választmányi elnök nyugodt és türelemre int. Februárig ráérnek megtalálni Orbán kihívóját, óriási apparátus dolgozik a programon, a csapat egyben van. A Zoom.hu-nak adott nyilatkozat kulcsszavai: világos stabilizáció, tisztázó viták, kölcsönös bizalom. Addig is: Tarjányi Péter lázasan keresi a megfelelő embereket. 2014 smafu volt ehhez képest.
