Nagy N. Péter: A szépség és a szörnyetegek

2017. november 4. 08:15 - szerző: Nagy N. Péter

Mindenkit illessen meg az ártatlanság vélelme, de elsősorban is a nőket a férfiak részéről. Minél több a férfi hatalma, annál inkább. Harvey Weinsteintől Marton Lászlón át egészen vissza Bill Clintonig ugyanis nem nő-, hanem hatalmi ügyekkel szembesülünk. A nők annyiban játszanak kulcsszerepet, hogy „fogyasztásuknak”, élvezetüknek nincs felső határa. Nem hízol meg tőlük, nem válsz alkoholistává, ha sűrűn élsz velük, itt a hatalmadat azonnal örömmé válthatod. Tapinthatóvá válik az, ami egyébként csak tudható.

Tanároknál, papoknál, rendőröknél, kisfőnököknél, családon, rokonságon belül pusztító szexuális ragadozóknál nincs kérdés, csak a mérhetetlenül sok áldozat és a szégyen. Átlagemberek, rövid élettel, szerény lehetőségekkel, kompenzálnak, próbálják nagynak látni magukat, elvenni, amiről azt hiszik, hogy jár. Ha másként nem megy, úgy, hogy rálépnek azokra, akikre vigyázniuk kellene. Az Egyesült Államokban például 4400 pap keveredett szexuális visszaélésekről szóló ügyekbe. Európát hozzáadva körülbelül ötezer pap lehet érintett. Családokon belülről nincsenek egzakt számok, csak dermesztő becslések. Ezek szerint például Németországban 1995 és 2008 között 138 ezer kiskorú ellen követtek el rendőrségileg is megállapított nemi erőszakot. Öt esetből négy családon belül történt. Az Európai Unióban utoljára egy 1998-as felmérés szerint a nők 30-50 százalékát, a férfiak 10 százalékát éri szexuális zaklatás a munkahelyén. Nem titokzatos, de gyűlöletes.

Az viszont rejtély, hogy a világhírű producer, a miniszterelnök, az államfő, a világhatalmú pénzember, az évtizedeken át sikeres színházvezető miért szorul ilyen örömökre. Veszélyesebbek, mint a kis ragadozók.

Harvey Weinstein még kivétel is, mert legalább jórészt komoly ellenfeleket támadott, gyakran már ismert színésznőket, igaz, erőszakkal is, de például Marton Lászlót kezdők vagy a színházi élet perifériájáról kiválasztott áldozatok vádolják. Ez a tipikus. Csak az utóbbi évekből veszem a példákat. Több mint ötven nő állítja, hogy Bill Cosby, az amerikai televíziós sorozatok első fekete sztárja bedrogozta és sok esetben szexuálisan bántalmazta. Nem sztárok. Csak az amerikai politikai elitben az ezredforduló óta 25 szexuális zaklatási ügyről tudunk. Mindannyiban kisemberek az áldozatok, ahogy annak idején Bill Clinton is egy asszisztenssel lépett félre a Fehér Házban. Nemrégiben Hillary Clinton nem ok nélkül szexuális ragadozónak nevezte Donald Trump elnököt, de nehezen tud védekezni az ellencsapással szemben, miszerint ha ilyet keres, otthon nézzen körül. A Weinstein-ügy kirobbanása óta húsz befolyásos döntéshozó távozott pozíciójából Amerikában. Jellemzően nekik kiszolgáltatott emberek vádolják őket szexuális zaklatással.

Az izraeli kormány második legfontosabb embere, Silvan Shalom nemrég lemondott, miután egykori munkatársnői állították, hogy szexuálisan zaklatta őket. Az ország egykori elnökét, Móse Kacavot hétéves börtönbüntetésre ítélték ugyanez okból. A francia Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét néhány éve azzal vádolta egy New York-i szálloda szobalánya, hogy fogva tartotta és megpróbálta megerőszakolni. Strauss-Kahn belebukott az ügybe, de még barátai is azzal mentegették, hogy ő ilyen, így kell elfogadni, bár az erőszakot nem feltételeznék róla.

Harvey Weinstein és az egyik áldozata, Gwyneth Paltrow
Fotó: AP/Dave Caulkin

Nemrég Michel Sapin, az előző francia kormány pénzügyminiszere ismerte el, hogy „helytelenül viselkedett” egy újságírónővel. Nem lehet egyedül, hiszen a francia kormányok 16 korábbi női tagja közös állásfoglalásban jelentette be, hogy többé nem hallgatnak a kollégák szexuális agresszivitásáról. Példáink amerikaiak, izraeliek és nyugat-európaiak, de attól tartok,

nem a szexuális tisztátalanság nagyobb ott, hanem a nyilvánosság ereje és kultúrája.

Mi a magyarázat a visszataszító és az elkövetők számára is irracionálisan nagy kockázattal járó mentalitásra? Pszichológusok szerint

az ilyen zaklató jellemzően nem szexuális kielégítetlenséget orvosol, hanem a másik feletti hatalmát akarja bizonyítani. Csakhogy a hatalom és a szex két olyan jószág, amelyből minél több van, annál több kell. És a hatalom önmagában sokaknak nem okoz elég élvezetet.

Érezni akarják. Vagyontárgyak szerzésével, áldozatok ejtésével, vagy éppen jótettekkel, nem ritkán a másik ember szexuális bekebelezésével. Ez is végteleníthető. Berlusconi hírhedt bunga-bunga partijai tanúsítják.

Ha egy politikus akár ebben a formában rászokik arra, hogy a másik embert eszközként használja, félő, hogy ezt mindannyiunkkal meg akarja tenni. Így még meglett korú férfiak számára is ijesztőek lehetnek a nagy hatalmú szexuális – és más ragadozók. Ha a hatalmasoknak nincs elég erkölcsi tartásuk, csak a fékek és ellensúlyok rendszere védheti meg tőlük a nőket és az egész társadalmat. Már ha vannak ilyenek.