Martényi Csaba: A föld becsülete

2017. augusztus 28. 08:50 - szerző: Martényi Csaba

Szingapúrt sokan csodálják, hiszen a maga egy főre jutó évi mintegy 52 ezer dolláros GDP-jével a világ élvonalába tartozik. A fejlődést kiváltó tényezők egyikéről, a városállam területének „kicsinységéről” még nem esett annyi szó, mint amennyit megérdemelne.

Szingapúr területe mindössze 700 négyzetkilométer. Mivel ez alig nagyobb, mint például Budapest, minden talpalatnyi földet megbecsülnek. Mármint az állam, hiszen a föld Szingapúrban nem kerülhet magántulajdonba. A szűkösség azonban rákényszerítette az ott élőket a legtudatosabb építészeti, környezetvédelmi és infrastrukturális fejlesztésekre.

A terület észszerű kihasználása megmutatkozik a rendezettségben. A kínai és a muszlim negyed hagyományokat megőrző építészete, valamint az angol gyarmati uralom megmaradt kultúrintézményei harmonikusan illeszkednek az új felhőkarcolókhoz. A kis terület csak a felfelé való építkezést teszi lehetővé: a lenyűgöző, változatos formákban, színekben és anyagokban magasra törő felhőkarcolókat többnyire nem is helyiek tervezik, hanem a világ legjelesebb építészei, akiket versenypályázatokon választanak ki.

A magas népsűrűség kikövetelte a szociális lakások építését és a közlekedés megszervezését. A szigetet keresztül-kasul átszelő soksávos gyorsforgalmi utak, az alul- és felüljárók, valamint az alagutak tehermentesítik a lakóövezeteket, ahol a csúcsidőben sincsenek dugók. Kitűnő az autóbusz- és a metróhálózat is. Mivel mezőgazdasági tevékenységre nincs mód, az itt élők más módon teremtik elő a mindennapi betevőt: Szingapúr ma a világ egyik legnagyobb olajfinomító és -elosztó helye, fejlett hajóépítő és -javító ipara van, az itteni a világ legforgalmasabb tengeri kikötője. Amíg a ki- és berakodási idő másutt átlagosan 24 óra, itt ezeket a műveleteket hat óra alatt elvégzik. Az idegenforgalom is jelentős, a szingapúri tekintélyes repülőtér, légitársaságát a legjobbak közül valónak tartják. A helyiek munkakultúrája, vállalkozó kedve, nyitottsága, a magasan képzett munkaerő alapvető feltétele volt annak, hogy e kis városállamból mára az egyik legkorszerűbb csúcstechnológiát használó üzleti és pénzügyi központ lett. Éltek a kiváló földrajzi fekvéssel, és sokat fektettek a humán erőforrásokba.

És terjeszkednek: a városállamhoz tartozó keskeny parti sávot Bali tengerpartjain található, sárgás finom homokkal töltötték fel. Ezért lehet, hogy míg Szingapúr területe 1960-ban csak 581,5 négyzetkilométer volt, ma már 716,1. Saját vízforrásuk nincs, a sziget édesvízkészlete az esővízből származik, amit több víztározó gyűjt össze.

E szűkös terület nagyon tudatos megbecsülése tanulságos, hiszen azt is bizonyítja, hogy Magyarország 93 ezer négyzetkilométerén a jelenleginél sokkal hatékonyabb gazdálkodást lehetne megvalósítani. A mezőgazdaságban például – amelynek támogatási rendszere elavult, hiszen alapvetően földalapú – nem a búza- vagy kukoricatermesztést kellene támogatni, hanem inkább a kisüzemekeket. A munkahelyteremtés ugyanis nem oldható meg gabonatermesztéssel – a gépesítés kiváltja az emberi munkaerőt. Ugyanakkor a gyümölcs- és zöldségtermesztés – a maga nagyobb munkaerőigényével – 2-4-6 hektáron tisztességgel eltart egy-egy családot. Szárítókat, hűtőházakat, konzervüzemeket, tejfeldolgozókat, sajtüzemeket kellene létrehozni, hogy a kistermelők képesek legyenek integrálódni, és ezzel több magyar termék legyen értékesíthető a hazai és külföldi piacon egyaránt. A mezőgazdasági kivitelünkben jelenleg mindössze tízszázaléknyi a magas hozzáadott értékű rész. A külföldre eladott áruk zöme nem feldolgozott termék.

A hagyományos termékek termesztésében is nagy a lemaradás. A rendszerváltáskor az egy főre jutó gabona-, hús- és zöldségtermesztésben még Európa élmezőnyében voltunk, de most évi mintegy tízmillió tonna gabonával termelünk kevesebbet, mint amennyire képesek lennénk. Az állattartásban a hanyatlás mértéke még ennél is jelentősebb. Az elmúlt 25 évben Magyarországon nagyobb mértékben csökkent az állatállomány, mint a második világháború idején. 1983-ban egy hektárra még 49 számosállat jutott, ma csak 23-24. Az agrárium GDP-ből való részesedésének visszaesése is mutatja a hanyatlást: a kilencvenes évek első felében ez az adat 8,4 százalék volt, ami 2014-re 4,5 százalékra esett vissza, miközben a termelési körülmények egyáltalán nem lettek mostohábbak: az elmúlt tíz évben a géppark megújult, kedvezőek a kontinentális időjárási feltételek és az agrárszakember-gárda is fölkészült.

Megeshet, hogy az esetleg újra az élvonalba kerülő növénytermesztési és állattartási hozamok nyomán előálló élelmiszertöbbletre a bel- és külpiacoknak nincs szükségük. Ebben az esetben a körülbelül 1,5-2 millió hektárnyi mezőgazdasági területen programozottan kell átállni a magyar energiaellátásban való erőteljes részvételre. Magyarország energiaimportja a 2003-as hárommilliárd euróról napjainkra ennek háromszorosára, kilencmilliárd euróra emelkedett. Az alternatív energiák előállítása nemcsak a kétszázezer, közmunkán szocializálódó magyar ember jobb megélhetését eredményezheti, hanem globális eszköze lehet a környezetkárosodás csökkenésének is. Ki kell építeni a regionális bioenergia- (olaj-, etanol, gáz-, brikett-) üzemek hálózatát. Célul kell tűzni a magyar tájkép átalakítását, ami a ma műveletlen, elhanyagolt területek, szegletek, útmenték, erdősávok művelésbe vonását jelenti. A megművelt táj ugyanis felszámolja a ma népbetegségnek számító pollenallergiák okozóit. Ez a magyar vidék turisztikai vonzerejét is emelné.

A koncepcióváltás harmadik elemévé kell tenni a természetben meglévő energiák (nap- és szélenergia) termelésbe állítását. A napelemeket a vidéki lakosság legszélesebb körében, mintegy négy-ötszázezer háztartás ellátására célszerű kiépíteni.

Az ilyen lépések hasonló gondosságot tükröznének, mint amilyeneket a szingapúriak tettek. Van mit elsajátítanunk tőlük.