Egy magyar vállalkozó feltalálta a sötétben világító növényt, rangos nemzetközi díjat kapott érte

2018. május 2., 10:43

Szerző:

Sötétben világító növényeivel nyert növényinnovációs kategóriadíjat Kun Richárd feltaláló a 6. Sanghaji Nemzetközi Technológiai Kiállításon Kínában - közölte a Valor Hungariae Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A cég közleményében azt írta, a flAVATAR elnevezésű találmány egy olyan, száz százalékban növényi alapú anyag, amellyel ha külsőleg kezelik a vágott virágokat és cserepes növényeket, akkor azok fénylenek a sötétben.

Kun Richárd feltaláló cége, a Floreande Kft. által gyártott, védjegyoltalom alatt álló találmányával kezelt növények a feltöltődés után azonnal sötétbe helyezve - a töltöttség erejétől függően -

akár harminc percen keresztül zöld, kétféle kék, piros és fehér színekben fénylenek, illetve fluoreszkálnak.

A gyengülő fényű növényeket napon, lámpa alatt vagy mobillal újra fel lehet tölteni, hogy újra világítsanak. Feltöltés hiányában a látható fény átalakul halványabb tejfehér irányfénnyé, amelyet akár négy-öt órán keresztül is látni lehet - olvasható a társaság közleményében.

A flAVATARok az élővirágok tulajdonságaival rendelkeznek, ennek alapján kell kezelni mind a vágott virágot, mind a cserepes növényt - közölte a társaság.