Korda Györgyöt megdöbbentő dolgot tudott meg saját halálával kapcsolatban

Korda György egy spiritisztával beszélt, aki döbbenetes dologra figyelmeztette.

2023. november 7., 09:18

Szerző:

Már az meghökkentő, hogy Korda György milyen körülmények között találkozott a spritiszta világszövetség elnökével, de az még megdöbbentőbb, hogy mit tudott meg az illetőtől.

A legendás táncdalénekes Ágai Kis András Mutasd Magad! című YouTube-sorozatában szerepel, itt mondta el a sztorit, amint azt a Blikk már a videó premierje előtt megírta.

„A Lukács fürdőben a gőzben ültem, amikor odajött hozzám egy hölgy, majd megkérdezte, tudok-e angolul. Mondtam neki, hogy igen, mire azt felelte, itt van egy úr, aki keres. A spiritiszta világszövetség elnöke volt, akivel beültünk a szállodában egy kávéra. Elmondta, hogy látja az aurákat, az enyémet is, majd elmesélte, hogy van egy hölgy, aki az én őrangyalom. Nagyon közeli rokon, nem a legközelebbi, de kis, alacsony, londoni hölgy. Na most, az édesapám egyik húga nevelt föl, aki egy 160 centi alatti hölgy volt, és úgy szeretett engem, hogy még felnőtt koromban is kezet csókolt nekem”

– meséli a műsorban Korda György, és ez még nem minden.

A műsorból kiderül ugyanis, hogy a legendás táncdalénekes biztos benne, hogy ez az őrangyal vigyázott rá akkor is, amikor Balázs Klárival Szegedről Budapestre tartva súlyos autóbalesetet szenvedtek, amikor hajszálon múlott, hogy nem lett tragédia az ütközésből. Korda György azóta nem is vezet autót.

Még érdekesebb azonban, amit a médium Korda György haláláról állított: azt mondja, a sztár nem Magyarországon hal majd meg.

(Kiemelt kép: YouTube/Mutasd magad!)