Károly király súlyos terhet cipel, Erzsébet királynő adhatta át neki a szakértő szerint

A brit királyi család szakértője beazonosította, mi az, ami közös Károly király és Erzsébet királynő életében: a generációk egymásnak adják ezt a terhet.

2024. február 18., 07:21

Szerző:

A királyi család szakértői megegyeznek abban, hogy III. Károly király jóval nyitottabb a nagyközönség felé, mint édesanyja, II. Erzsébet volt. Sarah Lyall írónő azonban, akinek nemrég jelent meg a könyve a brit királyi családról, hozzáteszi, hogy ezzel együtt a brit uralkodó nagyon is komolyan veszi mindazt az örökséget, amit felmenői ráhagytak.

„Úgy vélem, a királyi család létének az a lényege, hogy összekapcsolják a jelent a múlttal, hiszen évszázadokra visszamenő folytonosság van, és véleményem szerint valamennyien cipelik ezt a terhet és nagyon komolyan veszik”

– idézi Lyall szavait az Express című lap.

A New York Times által is foglalkoztatott írónő így beszél továbbá a királyi család helyzetéről:

„hát ezért volt a királynő annyira híve a hagyományoknak, ezért volt, hogy Károly király, bár ő a modernebb, a koronázásakor ragaszkodott a régi stílushoz. Azt hiszem, mindannyiuknak nagyon fontos a hivatal, az örökség és a hagyomány. Egy olyan országból származnak, ahol értékelik ezeket a dolgokat, ahol nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a dolgokat úgy csinálják, ahogyan korábban is csinálták, és ahol tényleg érzik a történelem súlyát mindenben, amit csinálnak. Szóval ki tudja, mennyit tanulnak (a történelemből), de mélyen beágyazódtak ezekbe az intézményekbe, és ismerik az intézmények működését.”

III. Károly király jól van, de a temetését tervezi

Mindeközben szintén az Express megerősíti, hogy III. Király a rák miatt szükségessé vált kezelés ellenére ugyanolyan fittnek tűnik, mint korábban. Az uralkodó a napokban gyalog ment el a templomba, ami arra utal, hogy nem fogyatkozott meg az ereje. Károly király az alábbi posztban köszönte meg a támogató üzeneteket és jókívánságokat.

Kamilla királyné szintén megerősítette a múlt héten, hogy a férje állapota kielégítő.

„A körülményekhez képest rendkívül jól van. Nagyon meghatódtunk a sok levéltől és üzenettől”

– idézi a királyné szavait a Mirror című lap.

És bár III. Károly bízik a felépülésében, úgy tűnik, hogy ezzel együtt is fontosnak gondolta, hogy rendelkezzen a temetéséről. A brit uralkodó a héten megjelent hírek szerint hatalmas szertartást szeretne, ami körülbelül 250 millió dollárba, azaz kb. 90 milliárd forintba kerülne.

Károly még nagyobb és jobb búcsút akar, mint Erzsébet királynőé volt... Azt mondta, 70 évet várt, hogy trónra léphessen, ezért megérdemel egy mesés búcsút!

– árulta el egy bennfentes a Radar Online szerint. A jelenlegi hírek szerint Károly király halála után a Menai híd nevű terv lép majd életbe. A jelenlegi brit uralkodó temetése hasonlítani fog Erzsébet királynőére, hasonló pompával fognak megemlékezni róla a Westminsteri-apátságban.

(Kiemelt kép: a brit királyi család hivatalos Instagramja)