Bodrogi Gyula nagy meglepetést okozott, amikor 90. születésnapján felköszöntötték – videó

Lehettem volna tanító, matematika-oktató szegény legény, mondja Bodrogi Gyula.

2024. április 23., 10:48

Szerző:

Bodrogi Gyula a múlt héten töltötte be a kilencvenedik életévét, és most a Story magazin publikálta a videót arról, amikor a legendás színészt a József Attila Színházban felköszöntötték. A nemzet színésze az alkalomra meglepetésként egy saját költeménnyel érkezett, vagyis nem teljesen sajáttal, hiszen a színház névadójának egyik leghíresebb versét költötte át és szavalta el a színpadon.

Alább lehet megtekinteni az egészet, itt csak néhány sort idézünk Bodrogi Gyula Születésnapomra-verziójából:

„90 évem elszelelt,
Evés-ivásra mindig telt,
Kaja, pia.
Lehettem volna tanító,
Matematika-oktató,
Szegény legény.
De nem lettem, mert egy szerelem (a színház)
Elvette ép eszem,
Azóta sincs”

– szavalja Bodrogi Gyula a vicces versátiratot. A versben említi azt is, mennyi mindent kapott a közönségtől, és bocsánatot kér esetleges hibáiért. Kollégái és a közönség állva tapsolták meg.

A nagy napon Bodrogi Gyula egyébként nemcsak verset szavalt, hanem  a születésnapja alkalmából az RTL Fókusz című műsorának is adott interjút, visszatekintve a pályájára, illetve egyúttal hírt adva az állapotáról is. Emlékezetes, hogy Bodrogi Gyula még egy hónappal ezelőtt esett el a Nemzeti Színház lépcsőjénél, így nyilatkozott a Blikknek arról, hogy hogyan történt a baleset:

„Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam.”

Nos, a születésnapi riportban Bodrogi Gyula a következőket meséli az állapotáról, elismerve, hogy igencsak megviselte az elmúlt egy hónap, illetve a csontrepedéssel járó fájdalom:

„ma már egyedül vettem fel a zoknit két kézzel. Két kézzel fújtam az orrom. A gyógytornász egy csodálatosan kedves asszony. Vidáman fogadott, de itt hátul tudom, hogy meg fog kínozni.”

Bodrogi Gyula jelenleg 3 színházban játszik, folyamatosan új bemutatókra készül. Példátlanul hosszú és sikeres karrierjére visszatekintve azt is elárulja, hogy annak idején matematika-fizika szakos tanárnak készült, illetve népitáncolni is járt, de végül a színészi pályán kötött ki:

„engem mindig valahogy belevittek a színjátszásba. Az biztos, hogy tudom, hogy szégyelltem magam, meg nem mertem játszani... De mindig, amikor iskolába kerültem, akkor azt mondták, hogy mondjak verset vagy szerepeljek.”

A korával kapcsolatban a következőket mondja:

„a Jóistent arra kérem, hogy addig éljek, amíg meg nem halok... de addig éljek!

Alább lehet megtekinteni a teljes interjút, amiben Bodrogi Gyula többek között az okosóráját is megmutatja. Ha még nem látta volna, kattintson a play gombra!

(Kiemelt kép: RTL/Fókusz)