Rendőrség: ezt ne tegye, ha erdőben túrázik

A rendőrség fontos közleményt adott ki a túrázóknak és kirándulóknak. 

2024. március 2., 08:48

Szerző:

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot. A rendőrség egyúttal tanácsokkal is ellátta az erdőben túrázókat.

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.

Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.

Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.

A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.

Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon – olvasható a rendőrség közleményében.

5 csodás kirándulóhely Budapest környékén

A főváros és környéke tele van gyönyörű kirándulóhellyel, melyek közül akkor is találunk megfelelőt, ha egész napos túrára vállalkozunk és akkor is, ha csak egy könnyű hétvégi séta a vágyunk.

Végre beköszöntött a tavasz, az élővilág ébredezik, az első virágok már kinyíltak és a madarak párkereső énekétől hangos a természet. Ha kissé felhős is az ég, komoly hidegre már nem kell számítanunk, ideje kirándulóhely után nézni, ehhez adunk most tippeket. Ebben a cikkünkben összeszedtünk néhány csodálatos túraútvonalat. 

A magyar főváros és környéke több szempontból is különleges. Az egyik legszebb benne, hogy tele van jobbnál jobb kirándulóhellyel. A családbarát, néhány kilométeres sétáktól kezdve a nagyobb szintkülönbségű, hosszabb túrákig bárki megtalálhatja a megfelelőt. Budapest közelében rengeteg csodás tó van, gyönyörű erdők, a Duna is káprázatos látvány, ráadásul megannyi kiépített turista és kerékpáros útvonal van, ami minden korosztály számára garantálja a tartalmas kikapcsolódást és feltöltődét.

Budapesthez közeli kirándulóhely a Dera-szurdok

Pilisszentkereszt környékén ered és Szentendrén ömlik a Dunába a Pilis leghosszabb vízfolyása, a Dera- vagy más néven a Kovácsi-patak. Pilisszentkereszt déli határában a víz mély vájatot ásott a mészkőbe, melyet két oldalról már-már függőleges sziklafalak vesznek körbe. A szurdok alján sejtelmes, mohával fedett, óriási kődarabok fekszenek, mintha a mesebeli óriások kavicsokkal dobálóztak volna hajdanán. A kijelölt útvonal hol a szurdok egyik, hol a másik oldalán halad, számtalanszor váltakozva, de ez csak fokozza az élményt, hiszen mindannyiszor egy-egy fahídon kell keresztülmennünk. A patakvölgy romantikus-vadregényes része nem hosszú, nagyjából 1 km-es, minimális emelkedéssel.

Séta Mátyás király vadaskertjében

Aki nem bánja, ha némi emelkedőért cserébe gyönyörű, hűvös, lombos erdei kiránduláson vehet részt, annak érdemes megismernie ezt a helyet. Család - és kutyabarát környezet, pihenési, piknikezési és tűzgyújtási lehetőséggel. Futók és bringások által is kedvelt hely. Az út nagy királyunk, Mátyás vadaskertjén vezet keresztül, aki odafigyeléssel járja az erdőt, nem csak természeti szépségeket láthat, hanem a történelem nyomait is felfedezheti. Középkori falmaradványok, faragott kövek és II. világháborús sírok, lövészárkok, épületek őrzik kitartóan a múlt történetét.

Az Ördög-árok völgye

A budai hegyek két nagy tömbjét elválasztó völgy körül kijut mindenből, ami a Budai-hegységre jellemző: tömött erdők, sétányok, kilátók és sziklák szegélyezik utunkat, mely felváltva halad városi és erdei környezetben. A széttöredezett Budai-hegység kiemelt tagjainak peremén hófehér sziklabércek tornyosulnak a völgy fölé. A Tündér-sziklát ugyan csak távolról csodálhatjuk meg innen, de az Apáthy-sziklára föl is kapaszkodhatunk. A túra különleges környezetben vezet: parkerdei sétányok, sűrű és vegyes rengeteg, dolomitmeredélyek és utcák mozaikja színesíti az útvonalat. A táj szépségeit kilátótornyok és természetes kilátóhelyek is segítenek felfedezni, ráadásul végig közel maradunk a lakott területekhez, ezért bármikor lerövidíthető a kirándulás.

A Zöldmáli delta

Annak, aki nem szeretne messzire menni egy jó kirándulásért, szinte ki se kell mennie Budapestről. A Zöldmáli delta egy könnyű délutáni túraút, tele van kilátókkal, meredek sziklákkal és még barlangokban is sétálhatunk. A könnyed, hétvégi-délutáni túra a Komjádi uszoda közeléből, az Árpád fejedelem útjáról indul a Z▲ jelzésű túraútvonalon, végig azon is haladva Zöldmálon keresztül, egészen az Apáthy-szikláig. 

Zsámbéki romtemplom

A középkori magyar építészet egyik legszebb emléke a XIII. sz. első felében épült, francia hatásokat tükröző, későromán és kora gótikus stílusjegyeket egyaránt magán viselő monostortemplom romja. A templom maradványai mellett találhatók az egykori premontrei kolostor romjai, a hajdani ebédlőben kialakított kőtárban a templom történetét bemutató kiállítás és faragott kövek gyűjteménye látható. A Kőtár tetejére is érdemes felmenni a környező dombokra való kilátásért, és a jó fényképezési lehetőségekért.