2017/45 Martonnal álmodom

Nagyon sajnálja Sárosdi Lilla, hogy olyasmiért is meghurcolta a média Marton Lászlót, amit nem követett el.

2017. november 8., 10:20

Szerző:

Martonnal álmodom

Nagyon sajnálja Sárosdi Lilla, hogy olyasmiért is meghurcolta a média Marton Lászlót, amit nem követett el. A színésznőt eddig csaknem négyszázan keresték meg azzal, hogy őket is abúzus érte. Férje, Schilling Árpád szerint ha egy színházon belül skandallum történik, az intézmény nem zárkózhat el a bűnével. A művészházaspár elmeséli, hogyan bolydult föl az életük, mióta Sárosdi a nyilvánosság elé állt a történetével. Kiderül, miért orrolt meg a színésznőre az egyik legnevesebb színházi rendező, Zsámbéki Gábor, s azt is elmondják, megbocsátanak-e Kevin Spacey-nek, illetve elmennek-e megnézni a Vígszínházba Marton legutóbbi sikerrendezését, A Pál utcai fiúkat. Cseri Péter páros interjúja Sárosdi Lillával és Schilling Árpáddal.

 

Lapozzon bele!

MSZP: pénzügyi csapdában

Továbbra is milliárdos adósságot görget maga előtt az MSZP. Információink szerint az MSZP nemrégiben jogerősen pert vesztett a párt volt informatikai igazgatójának cégével szemben is: nemcsak az évek óta halmozódó adósság után járó 16 milliós kamatot, hanem a 96 millió forintnyi elmaradt vállalkozói díjat is ki kell fizetniük a kft.-nek. Összeállításunkban utánanéztünk annak is: a pártpénztárnokokon kívül vajon van-e valaki, aki tudja, valójában mennyibe kerül működtetni egy országos pártot? Megoszlik az elemzők véleménye arról, hogy hosszú távon a politikusok tudnak-e üzleti stratégiát tervezni arra, hogy szervezetük kispárt, amely várhatóan nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot. Összeállításunk.

 

Miki, városunk jótevője

Kisvárda hasít a futballbajnokságban. A kupából máris kiütötte a címvédő Fradit, s a másodosztályban feljutó helyen áll. De nincs megállás, sietni kell. A Várkert melletti fenyéren futballcentrum épül: be kell érni a már zajló stadionépítést. Jövőre választás, majd bajnokavatás. Az ország legszegényebb szegletében, a magyar–szlovák–ukrán határ háromszögében meglódult valami. Pilonok emelkednek, gyűlik a tao-pénz. A város nagy kisfia, a nemzeti fejlesztési tárca ura, Seszták Miklós ennél is nagyobb terveket szövöget. Harmincmilliárdot akar a térségben határidőre elhelyezni. Ennek tetemes része sportra megy, de juthat másra is. Fürdőre, csúszdaparkra, lóbalneológiára, várra, sőt hajózható folyóra. A fantázia merész, de a pénz nem kevés. „Azt addig kell elverni, míg topon van városunk jótevője, a Miki”, mondják a helyiek. Hogy meggyőződjünk róla, a dolgok simán mennek, a Kisvárda és az újoncként feljutó Kazincbarcika rangadóját tekintettük meg. Buják Attila riportja.

 

Szélsőjobbról előz az LMP

Csekély érdeklődés kísérte azt a fórumot, amelyet a kaposvári cigány iskola − nagy indulatokat kavaró − bezárása kapcsán rendeztek helyi ellenzéki politikusok. Ami meglepő volt: a polgármester Szita Károly ellenzéke mintha nem igazán akként működne. A legváratlanabb az LMP helyi képviselőjének hozzászólása volt, aki megharagudott a Kúriára amiatt, hogy az elrendelte a helyi szegregáló iskola megszüntetését.

 

Washington–Budapest: lesznek még szép napok?

A politika a gazdaság koncentrált kifejeződése – hirdette annak idején a nagy orosz klasszikus. Ha valóban igaz lenne a velős mondás, akkor az Amerika és Magyarország közötti politikai kapcsolatoknak ma virágozniuk kellene, nem pedig alacsony szinten hervadniuk már csaknem egy évtizede. Elemzésünk.

 

A konyhafőnök

Fotósnak készült, Michelin-csillagos séf lett belőle, főzőműsorban zsűrizik, fest, könyveket ír, oktat, versenyez, hamarosan új éttermet nyit, s magára tetováltatja, ami fontos számára az életben. Kedvenc étele a túrós csusza porcukorral és a töltött paprika, kizárólag Aranyfácánnal készítve. Sárközi Ákos szerint a séfek világa megváltozott, már nem a konyhában elbújva alkotnak, hanem kimennek a vendégek közé és a nyilvánosság elé. Interjúnk.

 

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.