Kémcső és irodalom – Eltanulta a szórakoztatás művészetét

2017. október 9. 17:25 - szerző: Székely Ilona

„Megfigyeltem, hogy a házastársak éjszaka gyilkolják meg egymást. Aznap reggel is borotválkozás közben szólalt meg a mobilom…”

Walter Becker professzort, a heidelbergi Gyógyszerészeti Technológia Tanszék köztiszteletben álló vezetőjét szíven szúrta harminc évvel fiatalabb felesége, a finom vonásokkal bíró Magdalena, aki maga is orvos volt, bár mielőtt férjhez ment, keményen drogozott és prostituáltként tartotta fenn magát. A véres zúzódások dulakodásra utalnak, Magdalena csuklóját különös hegek borítják. Az asszony önvédelemre hivatkozik, de Peter Brenner ügyvéden kívül senki nem hisz neki. És miközben az ügyvéd kideríti a gyilkosság hátterét és összerakja az eset mozaikjait, a saját élete darabokra hullik. Minél közelebb kerül az igazsághoz, annál mélyebb szakadékba zuhan.

Az idei könyvhét érdekessége volt Molnár T. Eszter Szabadesés című krimije, amelyet egy valódi bűnügy hívott életre.

„Német hírportálokon olvastam egy esetről, amely akkoriban elég nagy port kavart. A bűnügy vádlottja tényleg egy, a férjénél évtizedekkel fiatalabb feleség volt, aki drogos prostituáltból lett aneszteziológus, ami a legkeresettebb szakirány a német kórházakban, klinikákon. A prostituáltból lett doktornő és az őt felemelő, idősebb férj története önmagában is érdekes volt, de az elsőfokú ítélet látszólag alaptalan szigorúsága nem hagyott nyugodni. Ennek köszönhető, hogy a korábbi próbálkozásaimmal szemben ezt a regényt be tudtam fejezni. A gyilkosságon kívül a többi már a képzeletem műve.”

 

Molnár T. Esztert sokan a Stand-up! és a Most már igazán (Egy majdnem normális család 1–2.) című ifjúsági regények sikeres szerzőjeként ismerik, 2016-ban bekerült a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díj dobogós várományosai közé. A regények mellett négy éve versei és novellái is megjelennek különféle irodalmi folyóiratokban. A legutóbb publikált Szabadesésen még 2012 nyarán kezdett el dolgozni, és ahogy meséli, ezen a regényen tanult meg írni. Éjszaka rajzolta meg a szereplők karakterét, bonyolította a cselekményt, hogy aztán nappal fehér köpenyes posztdoktorként kémcsövek, sejtek, nagy műszerek társaságában immunológiai kutatásokat végezzen Freiburg egyik tudományos laboratóriumában. Mert eredeti foglalkozása szerint kutató biológus.

„A családunkban szinte mindenki orvos volt: édesanyám gyermekgyógyász, édesapám tüdőgyógyász, belgyógyász, az apai nagyapám és nagynéném is orvosként praktizált, így számomra sem volt alternatíva a humán diploma. Pedig a gimnáziumban nagyon nehezen döntöttem el, hogy mi is legyek valójában. Apám igazi reneszánsz személyiség volt, többféle művészeti ágban kipróbálta magát, és bár meghalt, amikor én még csak kilencéves voltam, példája erősen hatott rám. Gyerekként mindig voltak állataim, szerettem természetbúvárkodni, emellett kórusba jártam, gitároztam, és nagyon érdekelt a rajz, a művészettörténet és az irodalom is. Az éppen tanult költő stílusában verseket írtam, és csak a barátomnak, Harcos Bálintnak mutattam meg őket. Amikor az egyetemen elvégeztem a biológus szakot, még akkor is azon gondolkodtam, hogy felvételizek a színművészetire. Aztán be kellett látnom, hogy huszonhárom évesen, kisgyerekes anyaként már nem nagyon lesz belőlem sem színész, sem énekes. Így egy időre elköteleztem magam a tudomány és a kutatómunka mellett.”

Három évig biológiatanár volt egy budapesti középiskolában, majd az ELTE Immunológiai Tanszékén doktori fokozatot szerzett. Szintén biológus férje 2006-ban kutatói állást kapott Freiburgban, és pár hónappal később a kislányával gyesen lévő Eszter is talált itt munkát egy nemzetközi kutatócsoportban, spanyol, indiai, francia, olasz és kubai kollégákkal dolgozott együtt. Az volt a terv, hogy két évig maradnak, de már tizenegy éve, hogy Németországban élnek.

Állítja: nem egyszerűen a pénz és a jobb munkakörülmények miatt váltottak országot, hanem mert a kutatói életformához elengedhetetlenül hozzátartozik a mobilitás és a külföldi munkatapasztalat, nemcsak új ismereteket és technikákat sajátíthatnak el, de tartós együttműködéseket is megalapozhatnak. A későbbi tudományos karrier szempontjából pedig különösen fontos a munkaszervezés és a pályázatírás terén szerzett jártasság.

„Alapkövetelmény, hogy az ember kimozduljon, de persze nem csak az elvárások miatt jöttünk Frei­­burgba, a kíváncsiság és a kalandvágy is hajtott minket. Készültünk a külföldön töltendő évekre, alaposan végiggondoltuk, hová szeretnénk költözni, az elején mégis nagyon nehéz volt, és mindvégig iszonyú honvágyunk volt.”

A család egy Freiburg melletti kis faluban lakott. A csendes vidéki élet ellenére a falusi iskolában olyan sokszínűség van, hogy az egyik osztályban a gyerekek huszonegy nyelven beszélnek. A togói kisfiú éppúgy a közösség része, mint a budai kislány. Esztert is magával ragadta a nemzetközi légkör. Mivel kezdetben nem tudott németül, mindenkivel angolul beszélt, és egyszerre azon kapta magát, hogy angolul álmodik. Munka után rengeteget olvasott, eleinte angolszász irodalmat, majd német regényeket, immáron eredeti nyelven.

Közben háromgyerekes anyuka lett. A család és a feszített kutatómunka mellett kevés ideje maradt barátokra, társaságra, így néha az volt az érzése, hogy egy szigeten él. A lakóhelyükön este kilenc után kialudtak a közlekedési lámpák, nem volt hová rohanni. A nagy csendben szinte tapintani tudta, hogy milyen sűrű az idő.

„Nem biztos, hogy ennyi novellát és regényt írtam volna, ha Budapesten maradok. De nem azért kezdtem el írással foglalkozni, mert kiábrándultam a kutatómunkából. Változatlanul érdekel a tudomány, ráadásul elég sikeres is voltam, sok publikációm jelent meg, viszont az olvasmányélményeim nagy hatással voltak rám. Azt vettem észre, hogy belefáradtam a kísérletezésbe: egész nap álmodoztam a munkahelyemen, és arra vágytam, hogy másképp is kifejezhessem magam. Harmincöt évesen felmértem, hogy vagy most elkezdek komolyan írni, vagy örökre bánni fogom, hogy soha nem próbáltam meg.”

Amikor belevágott a regényírásba, még nem tudhatta, milyen lesz a fogadtatás. Az írás kedvéért mégis állást váltott: tudományszervezőként, majd pályázatíróként helyezkedett el, hogy több ideje legyen az elmélyülésre, versre, prózára. Az angolszász íróktól pedig eltanulta a szórakoztatás művészetét. Lelkesen beszél Jonathan Franzenről, Nick Hornbyról, akik műveikben olyan alázatosak, hogy még véletlenül sem untatják az olvasót.

És közben a tollából megszületett Bakos Virág naplóregénye, amely egy csapásra meghódította nemcsak a kiadókat és a kamaszokat, de még az irodalomkritikusokat is. A Stand-up! tizenöt éves hősnője egy pesti bérházban éli a gimnazista lányok mindennapjait egy szomorú stand-upos apával, akinél csak gyűlnek az üres üvegek, szép nővérével, aki egy gyanús alakkal randizik és képtelen tanulni az érettségire, valamint zárkózott öccsével, Misuval, aki mindig hozzávág egy papucsot, ahányszor csak benyit hozzá. A családból hiányzik az édesanya (évekkel ezelőtt meghalt), van viszont egy idegesítő nagynéni, aki időnként főz rájuk, és kiosztja a háztartási munkát. A barátokon és az aranyhörcsögön kívül Virágot melegszívű egyénisége és a humora lendíti át a nehézségeken, na meg a kutyamenhely, ahol a vasárnapjait tölti. A könnyed naplójegyzeteket súlyos témák árnyékolják: alkoholizmus, iskolai zaklatás, öngyilkosság, szerelem, beilleszkedési problémák, a másság elfogadása és még egy bűnbanda leleplezése is.

„Amikor elkaptam Virág belső monológját, egy idő után nem is én, hanem az ő szövegelése irányította a regényt. A történetbe nemcsak az én iskolai élményeim, de az ismerőseim múltja és a kamasz gyerekeim érzései is beleszűrődtek.”

Egészen más hangvételű Molnár T. Eszter A számozottak című novellafüzére. A disztópiaként értelmezhető műben egy éhező és teljes elszigeteltségben tengődő sötét Magyarország képe jelenik meg, ahol csak a kiváltságosak juthatnak húshoz és gyümölcshöz, a hatalom pedig minden egyes ember életét gúzsba köti.

„Egyszerűen továbbgondoltam a jelenlegi magyar és nemzetközi folyamatokat. Ha ez így megy tovább, ide juthatunk. Ezekkel a novellákkal nem az volt a célom, hogy leírjam egy diktatúra működését, hanem hogy a szereplők sorsán keresztül bemutassam, mit művel az egyénnel, az ember erkölcsével egy olyan rendszer, amelynek alapvető sajátossága a szabadság korlátozása.”

Az utóbbi években gyakrabban jár haza, a könyvbemutatókon kívül iskolákba, író-olvasó találkozókra hívják az ország számos pontján.

A biológus írónő törékeny alkat, de a halvány szeplők és a lányos mosoly mögött határozott egyéniség rejlik. Nemrég súlyos betegségen esett át, de már megingathatatlanul sorolja legújabb terveit. Folytatódik Bakos Virág naplója, és a heidelbergi bűnügyi regény után papírra kívánkoznak a Freiburgban megélt történetek is.

„Egy mű, legyen az krimi, ifjúsági regény, vers vagy novella, akkor lehet igazán sikeres, ha sokan olvassák. A Szabadesés egy szépirodalmi igénnyel megírt krimi. Remélem, ez a könyvem is megtalálja az utat az olvasókhoz.”