Az új amerikai nagykövet meg fogja mondani az Orbán-kormánynak, hogy lépjen egyet hátra

2018. május 9. 23:15 - szerző: Ágoston Zoltán

A washingtoni szenátus külügyi bizottságában helyi idő szerint szerda délelőtt meghallgatták David B. Cornsteint, a Donald Trump vezette Fehér Ház jelöltjét az Egyesült Államok új budapesti nagykövetének. 

Bár Orbán Viktor és a kormánya alighanem azt reméli, hogy a jelenlegi adminisztráció elnéző lesz a demokratikus jogállam leépítésére tett intézkedéseivel szemben, az ismert New York-i üzletember már az expozéjában jelezte (ezt angolul ide kattintva lehet elolvasni) , hogy Budapestre érve szeretné rávenni a magyar vezetést a sajtószabadság, a szólásszabadság és a vallásszabadság védelmére. Ezek alapvető értékek, amelyeket nem lenne szabad megsérteni – hívta fel a figyelmet. Beszélt arról is, hogy fejlesztené az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatokat, és harcolna az antiszemitizmus ellen – zsidóként őt is érték ilyen támadások –, a kérdésre viszont, hogy ismeri-e Raoul Wallenberg nevét, nemmel válaszolt.

David B. Cornstein egy 2013-as portréinterjú közben
Fotó: YouTube

Az expozé utáni párbeszédnek két fő témája volt. az egyik Oroszország, amelynek kapcsán a külügyi biztottság rangidős demokrata politikusa, Bob Menendez kérdezte meg arról, hogy a Trump-adminisztráció képviselőjeként tudatni fogja-e a magyar miniszterelnökkel, hogy az EUs- álláspontot kellene követnie a Vlagyimir Putyin rendszerével szembeni szankciók ügyében. A leendő nagykövet erre igennel felelt.

A másik nagy téma a CEU sorsa volt, amelyet a szintén demokrata Jeanne Shaheen vett elő. Ő azt firtatta, hogy kérni fogja-e Cornstein az Orbán-kormányt az egyetemmel kapcsolatos álláspont felülvizsgálatára, amire a leendő nagykövet szintén igennel felelt. Hozzáfűzte, hogy véleménye szerint mind a két ország számára jelentős intézményről van szó,

az Orbán-kormányt pedig arra fogja kérni, hogy tegyen egy lépést hátra az ügyben,

és jöjjön rá, hogy a CEU mit adott eddig Magyarországnak. (A meghallgatást – amelynek keretében Cornsteinen kívül több másik nagykövetjelölt is a szenátus külügyi bizottsága előtt állt – ide kattintva lehet megnézni.)

Cornstein kinevezését egyébként borítékolhatóan jóvá fogják hagyni, Menendez jelezte is, hogy a pártjától megkapta a felhatalmazást a bólintásra. A 79 éves nagykövetjelölt apai ágon orosz, anyai ágon magyar származású. Ékszerből szerezte a vagyonát, hálózata, a Finlay Fine Jewelry – amelynek az éléről 1999-ben vonult vissza – a Bloombergen szereplő profilja szerint ékszerek bérbeadásával foglalkozik. Több hivatalos kereskedelmi tisztséget is viselt, tagja volt New York állam gazdaságélénkítési bizottságának és alelnöke a város gazdaságfejlesztési társaságának, és később , de megválasztotta elnöknek New York állam olimpiai bizottsága is. Adománygyűjtő munkájáért Év embere díjat kapott a kemoterápián áteső betegeknek segíteni hivatott Chemotherapy Foundationtől és a cukorbetegekkel foglalkozó Juvenile Diabetes Foundationtől is. 

Az előző nagykövet, Colleen Bell tavaly januári távozása óta az Egyesült Államok ügyvivői szinten képviselteti magát Budapesten. David Kostelancik októberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy beszédében az Orbán-kormányt bírálta a sajtószabadság korlátozása, az eddig független média felvásárlása miatt. Ezután az amerikai külügyminisztérium pályázatot hirdetett a független magyarországi vidéki média támogatására.