Vallásos vallástalanok – Nem a kereszténységgel van baj, hanem az egyházakkal

A Magyar ifjúság 2016 című reprezentatív felmérés szerint egyre kevesebb fiatal vallja hívőnek magát, s ez igaz még azok egy részére is, akik egyházi iskolába járnak. A vallás­­szociológus szerint az egyházi intézményeket választó szülők sokszor nem világnézeti okok miatt, hanem a színvonal alapján döntenek. És a mai keresztény-nemzeti világban még azt is mérlegelik, hogy mi szerepeljen később a gyerek önéletrajzában. A jelenségről Kamarás Istvánnal beszélgettünk, aki katolikus tudósként újfajta, felvilágosult, a hívőkkel párbeszédet folytató egyházat szorgalmaz.

2017. március 27., 07:03

Szerző:

– 2010 és 2015 között megduplázódott az egyházi intézményekbe járó általános iskolások száma, miközben az utóbbi tíz évben 28 százalékról 41 százalékra nőtt a magukat nem vallásosnak tartó gyerekek aránya. Ez akkor is furcsa, ha tudjuk, hogy az egyházi iskolák nem csak hívő lányokat és fiúkat vesznek fel.

– A fő tendencia már régóta az, hogy csökken a rendszeres vallásgyakorló fia­­talok száma. Nincs olyan felmérés, amely igazolná, hogy az egyházi iskolák képesek lennének a fenti tendenciát megfordítani, főleg úgy, hogy a szülők jó része maga nem hívő. Ha a vallásos, egyházi intézményeket tisztelő nagyszülők kihalnak – sok családban az ő kedvükért keresztelték meg az unokákat –, akkor a gyerek otthon nem lát példát, mintát az egyházkövető életmódra.

– Magyarországon sokkal kevesebb vallásos család van, mint amilyen intenzitással küldik a gyerekeket egyházi iskolákba. Ez puszta divat? Vagy alkalmazkodás a politikai kereszténység világához?

– A rendszerváltás után sok nem vallásos szülő íratta be a gyerekét egyházi iskolába, hátha a szocialista nevelés után itt valami jobbat tanul, vagy netán ott majd megszelídítik az elkanászodott kölköt. A másik ok az, hogy nyilvánvalóan nincs választék. Elvileg egy településen nem működhet kizárólag egyházi iskola, de a gyakorlatban hiába van állami is, a szülő, ha jót akar, az egyházit fogja választani, mert az az elitképző, a másik meg a szegények iskolája.

– E különbség az államnak sincs ellenére, sőt táplálja: mindent megtesz, hogy egyre több pénz, fejlesztés, önállóság jusson az egyházi iskoláknak.

– Abszolút így van. Ilyen értelemben a szülő választása nem világnézeti, hanem színvonalbeli döntés. De hozzáteszem: a kötelezően választandó hittan vagy erkölcstan esetében a vallást egyébként nem gyakorló szülők fele azért választja a hittant, mert ebben a keresztény-nemzeti világban ez látszik célszerűnek.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Az iskola neve jobban mutat majd az életrajzban, jelezve, hogy a gyerek alkalmas a nemzeti középosztályban rá váró szerepre?

– Pontosan, ez vonatkozhat a továbbtanulásra és az elhelyezkedésre. Persze könnyen lehet, hogy az érzékeny kamaszlélek átlát a szülők érdekvezérelt taktikáján, képmutatásán. Más lenne a helyzet – és ez már utópia –, ha ezek a fiatalok egy ferencpápista, radikálisan szegénypárti egyház igazi alternatívát kínáló, a fiatalok nyelvén beszélő iskoláiban ülnének.

– A gombamód szaporodó iskolákból tehát az egyházak nemigen profitálnak. Ezt nyilván tudják is, ezért volt korábban érezhető a húzódozás attól, hogy az állam újabb és újabb iskolákkal tömje ki őket a hatékonyabb kereszténygyártás reményében.

– Az egyházak azzal is tisztában vannak, hogy a vallásosság és az elvallástalanodás korszakai váltják egymást, egy hitetlen korszak nem tart örökké. Egy példa: a hatvanas évek inkább Keletre forduló hippikorszakának végén, 1970-ben került színpadra a Jézus Krisztus szupersztár musical, amely világszerte azonnal Jézus-mozgalmakat indított el.

– Meg lehet mondani, hogy egy mai fiatal mit nem talál meg a vallásban? Mi az, ami eltávolíthatja őt a hitelvektől, már ha egyáltalán keresi ezeket?

– Egy mai fiatal is keres. A nem vallásos is. Van egy, a nagy kutatások által nem mindig mért, de becslésem szerint négy-öt százalékot kitevő réteg, amely azt mondja, nem vallásos, de Istenben hisz. Ennél még nagyobb, az egyetemi hallgatók körében 10-15 százalékot is jelentő csoport az, amely szintén nem tartja magát vallásosnak, de valamiféle természetfölötti erőben, szellemi szférában hisz. Ezek is lehetnek igazi hitek. Ezeknél a csoportoknál – egyébként egész Európában – megjelenik a keleti vallásokra jellemző túlvilág- és reinkarnációhit is.

– De hol van ebből a kereszténység?

– Nem a keresztény tanítás alapjában való megkérdőjelezése a mai helyzet fő jellemzője. A maga módján vallásos fia­­tal is lehet keresztény vagy részben az. A barkácsolt vallásokban pedig – ez egy elismert szakkifejezés – különféle vallásokból áll össze az egész, és továbbra is fontos a keresztény elem. Jézus személye a nem hívők többségének is rokonszenves. Nincsenek még pontos méréseim, de gyanítom, Ferenc pápával ugyanez a helyzet. Nem annyira a kereszténységgel van tehát baj, hanem az egyházakkal. Nem a tudással van gond, hanem az iskolával mint intézménnyel. Van egy általános intézményellenesség, ami a vallási intézményeket, egyházat, papokat, iskolákat is érinti.

– Mi a fiatalok baja velük?

– Nem tetszenek azok a szigorú korlátozások, amelyek az erkölcsre, a magánéletre vonatkoznak. Azt mondják: nekem ne parancsolják meg, hogyan kell jó gyereknek lennem. Márpedig mind az iskola, mind a templom megmondó és korlátozó. Az is nagyon fontos, hogy kevesen vannak azok a személyiségek, akik vonzóvá tennék a gyerekek számára a vallást. Hiányoznak az olyan sztárpapok, mint Pál Ferenc, az egykori távolugróbajnok, későbbi pszichológus és katolikus pap, akit ezres számban követnek a fiatalok, aki körül már mozgalom is kialakult. A fiataloknak a mozgalom mindig érdekesebb, mint egy intézmény, de az előbbinek is meg kell küzdenie, mondjuk, egy techno-house parti vonzerejével.

– Ha hiányoznak az ilyen emberek, ha ritka a küldetéstudatos, közérthető nyelven beszélni tudó pap, az azt mutatja, hogy a vallástalanodás valamilyen módon az egyházat is utolérte. Munka, karrier és megélhetés – ez lett belőle.

– Így igaz, de van itt még valami fontos. Tény, hogy folyamatosan csökken az egyházias vallásosság és visszaszorul a rendszeres vallásgyakorlat, de az utóbbi 15-20 évben ennél nagyobb ütemben növekedett az istenhit a fiatalok között is. A halál utáni életben kétszer annyian hisznek, mint korábban. Vagyis erősödnek a spiritualitás iránti igények, a pokol, a mennyország elfogadottsága is nagyobb arányban nő, mint amilyen arányban az egyházias vallásosság csökken. Márpedig ezek a fogalmak vallási és jelentős részben keresztény fogalmak is. Vallástalanodó korban élünk, ez igaz, de ezt az állítást másképpen is meg lehet fogalmazni, paradox módon éppen a hit felől.

– Úgy érti, hogy a hit a fiataloknál valamiképpen jelen van, csak…

– …nem találnak megfelelő szervezetet, intézményt. A mai egyházi tanodák nem megfelelők számukra. Ezekben az iskolákban természetesen van olyan törekvés, hogy a náluk tanuló gyerek legyen vallásos vagy váljon azzá. Ebből azonban csak mimikri lesz: külsődleges, érdekvezérelt és nem bensőséges vallásosság.

– A felmérés említi azt is, hogy a végzett gyerekek közül csak az lesz vallásos, aki előtte is az volt.

– Igen, de Pusztai Gabriella debreceni professzor nagymintás vizsgálatából kiderül: a személyesen megélt vallásosság fékezőerőt jelent az alkohollal, a droggal, tehát a devianciával, de az előítéletességgel szemben is. A felekezeti középiskolások az átlaghoz képest sokkal toleránsabbak, mint a többi gimnazista.