Szijjártó Péter bajszot akasztott az amerikai elnökkel

Szijjártó Péter berendelte David Pressman amerikai nagykövetet Joe Biden Orbán Viktorról szóló kijelentése miatt. Mint fogalmazott: Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől, akkor sem, ha az adott személy az Egyesült Államok elnöke.

2024. március 12., 18:21

Szerző:

Szijjártó Péter az albán külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy berendelte David Pressman amerikai magyar nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes ma fogadott is a minisztériumban. 

Korábban Joe Biden azért bírálta Donald Trumpot, amiért személyesen találkozik Orbán Viktorral és a magyar kormányfőt is kritikával illette. Mint fogalmazott:

„Tudják, hogy kivel találkozik ma Mar-a-Lagóban? A magyar Orbánnal, aki egyenesen kijelentette, hogy szerinte nem működik a demokrácia, és diktatúrát szeretne.”

Szijjártó Péter erre azzal, regált, hogy 

„ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől, akkor sem, ha az adott személy éppenséggel az Egyesült Államok elnöke.”

Hozzátette:

ezért, miután ez a kijelentés elhangzott, bekérették az amerikai nagykövetet.

Magyar Levente miniszterhelyettes ma fogadta is David Pressmant, és azt kérte a nagykövettől, mutassa meg azt az idézetet hellyel és időponttal, ahol a miniszterelnök azt mondta volna, amit Joe Biden neki tulajdonított. Nyilvánvalóan ilyen nem hangzott el, ezért érdemi választ erre nem tudunk kapni - mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a nagykövet megnyilatkozása, hogy az a hivatalos amerikai pozíció, hogy Magyarországon diktatúrát építünk, rendkívüli módon megnehezíti a kétoldalú kapcsolatokat, ugyanis ezzel nem a kormányt sértik meg, hanem az országot, a miniszterelnök és a kormány ugyanis nem véletlenszerű sorsolásnak köszönhetően vezeti az országot, hanem az emberek választása alapján.

A kormánypárt négy választást nyert meg egymás után, az emberek ezzel kijelölték a kormányzás irányát, amelyet végrehajtanak, ha nem hajtanák végre, az emberek nem választják meg őket újra, „ez a demokrácia egyik fontos velejárója” – fogalmazott.

Ez egy nagyon súlyos sértés, kikértük magunknak, bekérettük a nagykövetet, és ez a fajta amerikai elnöki, kormányzati, demokrata adminisztrációbeli gondolkodásmód egy súlyos teher a kétoldalú kapcsolatokon – szögezte le Szijjártó Péter.

David Pressman rövid közleményben reagált Szijjártó szavaira

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége most közleményt adott ki, amelyben azt írják:

„megerősítjük, hogy Pressman nagykövetet ma reggel »sürgős« megbeszélésre »kérette be« a Külügyminisztérium az Egyesült Államok elnökének Magyarországról tett kijelentései miatt. Pressman nagykövet mindig örömmel fogadja a lehetőséget, hogy szövetségesünkkel megvitassa a magyar demokrácia helyzetét.”

(Kiemelt képünk: David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete sajtótájékoztatót tart a nagykövetség épületében Budapesten 2023. április 12-én. Fotó: KISBENEDEK Attila / AFP)