Szétpereli egymást a Fidesz és az LMP – mégiscsak Soros György nevet a végén?

2017. november 28., 10:09

Szerző:

Jogi lépéseket tesz az LMP a Fidesz egyik közleménye miatt. A nagyobbik kormánypárt ugyanis azt írta, hogy az ellenzéki párt futószalagon találkozik Soros György embereivel, így egyre világosabb, hogy az LMP is kész a Soros-terv végrehajtására.

A Fidesz ezt az után közölte, hogy Szél Bernadett az európai zöldek frakcióvezetőjével tárgyalt. Az LMP társelnöke szerint pont arról egyeztettek, hogy pártja nem támogatja a felső korlátok nélküli betelepítési kvótát, a kormány mégis „kényszeredett sorosozásban kezdett”. Felszólította azokat a médiumokat, amelyek átvették a Fidesz közleményét, hogy mihamarabb közöljék a valóságot, ellenkező esetben jogi lépéseket tesznek.

A napokban a Fidesz jelentette be, hogy beperelik Hadházy Ákost, a zöldpárt társelnökét, aki többször is kamunak nevezte a nemzeti konzultációt. Hadházy pedig épp a 168 Órának nyilatkozva beszélt arról, hogy már egyeztetnek a jogászaikkal, és várhatóan feljelentést tesznek okirat-hamisítás vagy akár költségvetési csalás gyanújával.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.