Szédelgő szélsőségesek – Volt szkinhed vezetésével halad tovább a Jobbik néppártosodása
A közkeletűen mérséklődésként értelmezett néppártosodás a Jobbik belső közvéleményét és a pártról szóló közbeszédet egyaránt megosztja, nemcsak a sikeresség megítélését, hanem a folyamat valódiságát és mibenlétét illetően is. A „cukikampánnyal” felvezetett változás a 2014-es választás előtt indult, később a néppárti stratégia Vona Gábor személyes programjává vált, amivel összekötötte politikai sorsát.
A szélsőjobboldali pártok nyitása a centrum felé ismert jelenség Európa-szerte, azonban a Jobbikról tavaly tanulmányt publikáló Róna Dániel és Molnár Csaba szerint a mérséklődési folyamat sikere távolról sem magától értetődő, gyakran vezet hitelvesztéshez a régi támogatók körében, miközben a párt kormányképességét a tágabb közönség továbbra is megkérdőjelezi.
A Jobbik számára a kérdés úgy vetődött fel, hogy vagy megmarad a Fidesz árnyékában, vagy megpróbál elmozdulni a centrális erőtér neki kijelölt sarkából. A Jobbik vezetői többször panaszolták, hogy a Fidesz számos kormányzati intézkedését az ő programjukból vette. Az állítást számos elemzés alátámasztja több témában, legyen szó a büntetőjogról, a segélyezésről, a magánnyugdíjpillér megszüntetéséről, később a határkerítésről. Domschitz Mátyás és Szikra Dorottya szociálpolitikusok az Esély című folyóirat új számában nemcsak azt összesítik, hogy ezen a területen mi minden fakadt eredetileg a Jobbik elképzeléseiből, hanem azt is megállapítják, a Fidesz ezeket az ötleteket gyakran szélsőségesebb módon ültette át a gyakorlatba. A 2018-as Jobbik-program alapján Domschitz és Szikra igazolva látták a mérséklődés tézisét, és arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy a Jobbik szociálpolitikai programja összességében „egy európai értelemben vett kereszténydemokrata tömörülés képét mutatja”, mivel eltűntek belőle markáns, nyíltan szélsőjobboldali elemek. A szerzők azért azt is megállapították, hogy a szegregáció, a kirekesztésre lehetőséget adó döntéshozói jogosultságok támogatása nem tűnt el a párt repertoárjából, ahogyan a Jobbik továbbra is „kérlelhetetlen az identitáspolitikában”, így például az LMBTQ közösség jogkiterjesztésének elutasításában.
A hazai szélsőjobbról elsőként angol nyelvű könyvet író Juhász Attila és Krekó Péter a kiadvány februári premierjén arról beszéltek, hogy Magyarországon két szélsőjobboldali párt van, az egyik kormányon, a Fidesz, a másik a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik. Krekó szerint Magyarország egyszerre simul bele a trendbe és jelent markáns kivételt: ahogy másutt, itt is a szélsőjobboldal profitált a menekültválságból, de nálunk nem az ellenzék, hanem a kormánypárt ennek a fő nyertese.
Ez egyúttal rámutat a Jobbik legfőbb pozicionálási problémájára. A párt radikális korszakában a növekedési plafont a Fidesz radikalizmusa jelentette, vagyis az, hogy a kormánypárt elvette és kiélezte a Jobbik javaslatait. Az úgymond mérséklődés idején szintén a Fidesz radikalizmusa akadályozta a Jobbik áttörését, konkrétan a menekültválságra adott szélsőséges orbáni válasz népszerűsége. Egészen addig, 2015 közepéig a Jobbik volt a nyertese a netadós tüntetések nyomán előálló helyzetnek, amelyben a Fidesz támogatottsága meggyengült, és sorra elvesztette az időközi választásokat. 2015 márciusában az Ipsos 28 százalékra mérte a Jobbikot a biztos pártválasztók körében. Ez igazolni látszott Vona Gábor stratégiáját, hogy a Jobbikot a Fidesz váltópártjává tegye a NER korrupciójának elutasításával, erősítve pártjának kormányképességét, és olyan hangnemre váltva, hogy a vegetáló baloldal támogatói körében csökkenthesse elutasítottságát, hosszabb távon szavazókat csábítva el közülük.
Tanulmányukban Róna és Molnár nemzetközi módszertan alapján vizsgálták a Jobbik mérséklődését, és arra jutottak, hogy radikalizmusa valóban csökkent a parlamenti munkában és a tüntetéseken, legfőképpen azonban a párt által működtetett sajtóban és még inkább a pártelnök interjúiban mutatható ki a mérséklődés. A kutatók figyelme arra is kiterjedt, milyen vizuális hatást keltettek a Jobbik jelöltjei, és már 2014-re vonatkozóan úgy találták, kevesebb kopasz, illetve bocskait viselő figurával állt elő a Jobbik. Összességében Róna és Molnár a professzionalizálódással kiegészítve tartották helytállónak a mérséklődés leírását, vagyis a Jobbik „a vadhajtások lenyesésével” a kormányra jutás esélyét igyekezett növelni, ennek rendelve alá minden egyéb szempontot.
Átalakult a párt szavazótábora is, 2015–2016-ra jelentősen közeledett a társadalmi átlaghoz, a korábbinál kiegyenlítettebbé vált a bázis életkori, regionális, iskolai végzettség szerinti eloszlása. A Jobbik története során két egyéni választókerületi győzelmet aratott, a várakozásokkal ellentétben mindkettőt a Dunától nyugatra. Április 8-án 66 választókerületben végeztek második helyen a Jobbik jelöltjei. A párt egyéni indulói több szavazatot szereztek, mint a lista, ebben szerepet játszhatott a taktikai szavazás, ami azt is jelenti, hogy a választókerületek sokaságában látszott a Jobbik az esélyes kihívónak. Számos körzetben a Jobbik 30 százalék feletti eredményt ért el, míg a baloldali jelöltek támogatottsága egy számjegyűre zsugorodott, közben azonban a Jobbik nem tudta érdemben javítani budapesti pozícióit. Országosan a párt még a 20 százalékot sem érte el a választáson. A győzelmet ígérő Vona, aki gyöngyösi egyéni körzetében is kikapott, holott 42 százalékot szerzett, nem csak az elnökségről mondott le, képviselőként sem vesz részt az új parlament munkájában.
Sneider Tamás és Vona GáborA párt új elnöke azonban a Vona által támogatott Sneider Tamás lett, akinek közéleti karrierje egri szkinhedként indult, ma pedig az Országgyűlés alelnöke. A szokatlanul szoros szombati szavazáson Sneider a kongresszusi küldöttek 54 százalékának támogatását nyerte el. Az újonnan létrehozott elnökhelyettesi posztra és korábban frakcióvezetővé is Gyöngyösi Márton külügyi szakpolitikust választották, akit 2012‑es mondatai tettek országosan ismertté, amikor a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő zsidó származású kormánytagokat és képviselőket javasolta összeírni. Az elnökségért folytatott versenyben alulmaradó Toroczkai László azt ígérte, ásotthalmi polgármesteri munkájára koncentrál majd, párttagságáról később hoz döntést. Toroczkai jó ideje Vona fő ellenfelének számított a Jobbikban, vereségéért, az általa egyenlőtlennek ítélt versenyfeltételekért most is a Vonához kapcsolható állítólagos háttérmanipulációt okolta, és nem Sneider Tamást. Figyelemre méltó, hogy mindkét elnökjelölt jelen volt régi bajtársuk, Budaházy György minapi ítélethirdetésén. Toroczkai elnökhelyettes-jelöltje, az általános iskolát elvégezni nem tudók szavazati jogát megvonni javasoló Dúró Dóra oktatási és szociális szakpolitikai ügyekre koncentrál a jövőben.
Az új, mellesleg az alkalomra bocskait öltő pártelnök a kongresszus után szociálisan érzékeny nemzeti néppártot ígért, a párt politikájában csak hangsúlyeltolódást lát szükségesnek, „a nemzeti oldal számára fontos témák” előtérbe helyezését. Ez arra utal, hogy a mérsékeltebb irányvonal fennmarad annak fő reklámhordozója, Vona Gábor nélkül. Történik mindez a számvevőszéki pénzbüntetés árnyékában és Simicska Lajos aktív támogatásának elvesztésekor.
Az elnökjelöltek szoros küzdelme, valamint a tény, hogy a Jobbik ismét nem tudott váltópárti szerepbe nőni, kétségeket ébreszt az iránt, vajon a támogatók és a tagság megelégednek-e a finomhangolással. Ennél csak az a nagyobb kérdés, hogy ennek alternatívája, a visszaradikalizálódás nem rontana-e drámaian a Jobbik megítélésén, amely ugyanattól az ütéstől szédül, mint a demokratikus ellenzék. Orbán harmadik kétharmadától.
